A várakozásoktól elmaradt az eurózóna kiskereskedelmi értékesítésének visszaesése
2009. 10. 05. 11:45
A vártnál kisebb mértékű visszaesést regisztráltak az eurózóna kiskereskedelmi értékesítésében augusztus folyamán. Az Eurostat adatai szerint 0,2 százalékos csökkenés volt tapasztalható havi szinten a várt 0,4 százalékkal szemben. Éves szinten azonban 2,6 százalékos visszaesés mutatkozott. Egy hónappal korábban júliusban 0,2 százalékos havi szintű és 1,9 százalékos éves szintű csökkenés volt megfigyelhető.
Az egész Európai Unióban havi szinten 0,3 százalékkal csökkentek a kiskereskedelmi értékesítések a júliusi stagnálás után. Augusztusban éves szinten 1,8 százalékos csökkenést mértek.
Havi szinten augusztusban az élelmiszer, dohányárú és ital értékesítések 0,5 százalékkal emelkedtek az eurózónában, míg az EU27-ben 0,3 százalékkal. Az ezen kívüli termékek esetében viszont mind az eurózónában, mind az EU27-ben 0,6 százalékos csökkenés volt.
Azon tagállamok közül, melyek közzétették adataikat, a legnagyobb mértékű havi bővülést Lengyelországban (+1.5%) és Spanyolországban (+1.4%) mértek, míg a legnagyobb havi visszaesést Lettországban (-3.3%), Svédországban (-2.7%), Litvániában (-2.3%) és Ausztriában (-2.0%).
Az EU hétfőn megnyitja a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Ukrajnával és Moldovával
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy hétfőn megnyitják Ukrajnával és Moldovával a csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját, amely az uniós csatlakozási folyamat alapját képezi - jelentette be közös sajtóközleményben António Costa, az Európai Tanács és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
Visszatértek a külföldi befektetők a magyar részvénypiacra
Ismét 50 százalék fölé emelkedett a külföldi befektetők aránya a magyar részvénypiacon az MNB legfrissebb állományi adatai szerint. A nemzetközi befektetők súlya 2022 februárja óta először haladta meg ezt a szintet, folytatva az elmúlt években kirajzolódó pozitív tendenciát.
Erősödött pénteken a forint, idei csúcsot ért el az euróval szemben
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a délelőtti jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint az euróval és a svájci frankkal szemben idei legerősebb árfolyamát érte el.
Befejeződött a Ganz Electric közel 5 milliárd forintos gyárfejlesztése
Újabb beruházást valósított meg sikeresen a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. Pest vármegyei gyártóbázisán, Tápiószelén. A mintegy 14 millió euró értékű fejlesztés keretében a patinás magyar vállalat a Forgógépgyár gyártóeszközeinek és gépeinek korszerűsítését és a gyártás kulcsfolyamatainak modernizálását végezte el. A két éven át tartó beruházásnak köszönhetően növekszik az üzem automatizáltsága, valamint magasabb minőség, biztonság és nagyobb hatékonyság válik lehetővé.
Több napra és könnyebben mennek szabadságra a magyarok, mint 10 évvel ezelőtt
Míg 2016-ban a hazai munkavállalók átlagosan 11–12 napot töltöttek nyári szabadságon, több részletben kivéve a pihenőnapokat, és sokuknak azzal is szembe kellett nézniük, hogy a munkáltató az előzetes egyeztetés ellenére nem engedte el őket a tervezett időpontban, addig idén már átlagosan 13 nap szabadsággal számolnak.
Medvepiac előtt a kriptopiac? Két on-chain jel döntheti el a Bitcoin irányát
A Bitcoin árfolyamának májusi csúcs óta látott visszaesése után egyre több befektető keresi a választ arra, hogy véget érhet-e a kriptopiaci korrekció. Axel Adler Jr. on-chain elemző szerint a fordulat még nem látszik egyértelműen: amíg a Bitcoin tőzsdei beáramlása magas, miközben a stablecoinok távoznak a kereskedési platformokról, addig a medvepiaci nyomás fennmaradhat.
AI, stabilcoinok és tokenizáció: így épülhet a kriptopiac következő nagy korszaka
A kriptopiac következő fejlődési szakaszát nem feltétlenül egyetlen új narratíva, hanem három nagy trend összekapcsolódása határozhatja meg: a mesterséges intelligencia, a stablecoinok és a tokenizált valós eszközök térnyerése. Tanaka kriptopiaci elemző szerint ezek együtt teremthetik meg az automatizált, programozható és éjjel-nappal működő onchain pénzügyi rendszer alapjait.
Egy négyzetméter szabadság a város felett – miért lett az erkély 2026 egyik legértékesebb otthoni tere?
A városi élet egyre gyorsabb tempója mellett felértékelődnek azok a terek, ahol néhány percre kiszakadhatunk a mindennapokból. 2026-ban az erkély már jóval több, mint egy építészeti kiegészítő: sokak számára a pihenés, a feltöltődés és az önkifejezés helyszíne.
Lezárult a 2025-2026-os tanévi kompetenciamérés
Véget ért a 2025-2026-os tanévi digitális országos kompetenciamérés: március 23. és május 29. között több mint 2,7 millió mérési esemény valósult meg több mint 607 ezer 4-11. évfolyamos tanuló részvételével. Minden évfolyam minden vizsgált területén elérhetők az előzetes tanulói eredmények az országos kompetenciamérés honlapján - közölte az Oktatási Hivatal (OH) pénteken az MTI-vel.
272 millió dollárnyi USDT stabilcoin áramlott a Binance-re: friss likviditás mozdult meg a kriptopiacon
Jelentős mennyiségű stabilcoin érkezett a Binance-re az elmúlt 24 órás időszakban: a nettó USDT-beáramlás elérte a 272 millió dollárt. A kriptopiaci szereplők az ilyen mozgásokat kiemelten figyelik, mert gyakran arra utalhatnak, hogy a befektetők és kereskedők friss tőkét készítenek elő spot vásárlásokhoz, derivatív ügyletekhez vagy nagyobb piaci pozíciók felvételéhez.
Megkímélte a fagy a cseresznyét
Idén közepes cseresznyetermés várható, mert az ültetvények jelentős része olyan területeken fekszik, amelyeket a fagykárok kevésbé viseltek meg - közölte az MTI-vel pénteken a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB).