A világ 2040-ben: 7 megatrend, ami meghatározza jövőnket

Napjainkban számos folyamat zajlik egy időben. A digitalizáció az életmódunkat, a globalizáció pedig a munkamódszereinket alakítja át gyökeresen, míg az éghajlatváltozás megkérdőjelezi létünket, az emberiség fennmaradását. E változások némelyike gyorsan zajlik le, míg mások sokáig lappanganak.

A világ 2040-ben: 7 megatrend, ami meghatározza jövőnket

Ray Hammond jövőkutató az Allianz Partners közreműködésével készült, „A világ 2040-ben” című jelentésében hét átfogó irányt jelöl meg, amely meghatározza az előttünk álló két évtizedet és iránymutatást ad ahhoz, hogy milyen lesz a társadalom 2040-ben, illetve azt, hogyan élünk, dolgozunk és kapcsolódunk ki az előttünk álló két évtizedben.

Trend #1: Népességrobbanás

Jelenleg közel 7,6 milliárdan élünk a Földön, 2040-re 9 milliárdnál is többen leszünk, a századfordulóra pedig a 11,2 milliárdot is meghaladja az emberiség lélekszáma. A Föld erőforrásai azonban nem bővülnek ugyanilyen ütemben. Az általános vélekedés az, hogy nem jut elég élelmiszer majd mindenkinek, azonban Hammond nem ért ezzel egyet. A valóság az, hogy jelenleg a mezőgazdaság 90 százalékában nagyon gyenge a termelékenység, az előállított élelmiszerek közel fele pedig kárba vész a fejlődő országok elosztási láncaiban. Ha javítanánk a mezőgazdasági termelékenységen és visszaszorítanánk a pazarlást, mindenkinek jutna elegendő élelmiszer.


Az ivóvíz biztosítása a másik fontos kihívás. Hammond szerint a közhiedelemmel ellentétben nincs hiány édesvízből. A helyzet tragikuma, hogy e vízkészlet jelentős része a sarkvidékeken található, és nem ott, ahol az emberek már most is szomjaznak. Ahhoz, hogy több fejlődő ország lakosságának szomját oltani tudjuk, alacsony költségű, csekély energiaigényű, kisméretű sótalanító telepekre van szükség, ebben pedig döntő szerepet játszik majd a megújuló energia.

Trend #2: Éghajlati dilemma

Globális felmelegedés? Kit érdekel, ha néhány fokkal melegebb van? A valóság azonban korántsem ilyen egyszerű: sokkal nagyobb a tét annál, hogy többet fogyaszt a légkondicionáló. A kaliforniai erdőtüzek, a fülöp-szigeteki tájfunok, a kínai áradások, az indiai hőhullámok, a karib-tengeri térségbeli pusztító erejű hurrikánok, valamint a fokvárosi és ausztráliai aszályok mind figyelmeztető jelek. Ha a Föld hőmérséklete 1,5 Celsius fokkal emelkedik 2040-re, ezek a szélsőséges időjárási jelenségek még gyakoribbá és súlyosabbá válnak, és ennek a veszélyére már az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete is felhívta a figyelmet.


Hammond a jelentésben arra mutat rá, hogy a 2040-ig terjedő időszakban elkerülhetetlenek lesznek a szélsőséges időjárási jelenségek, még akkor is, ha most drasztikus intézkedéseket hozunk arra, hogy 80 százalékkal csökkentsük az üvegházhatású gázok kibocsátását. A szélsőséges időjárási jelenségek éves száma 1980 és 2004 között megkétszereződött, 2040-ig pedig újra meg fog duplázódni.

Trend #3: A megújuló energia forradalma

A szó szoros értelmében a jövőnk múlik azon, hogy lesz-e elég energia. Ezért túl kell lépnünk a fosszilis tüzelőanyagok használatán, és a megújuló energiaforrások, vagyis a napfény, a szél, a biomassza, valamint a víz- és a geotermikus források hasznosítása felé kell fordulnunk.


Jelenleg a világ villamosenergia-termelésének mindössze 8,4 százaléka származik megújuló energiaforrásokból. 2050-re pedig a szükséglet közel felét tudjuk megújuló energiával lefedni. Hammond szerint az e téren elért jelentős haladás a megújuló energia forradalmának kezdetét jelzi.


A napfényt villamos energiává alakító fotovoltaikus panelek ára az elmúlt nyolc évben 86 százalékkal, míg a tengeri szélerőműparkok által előállított energia költsége közel negyedével csökkent. A szolárpanelek hatásfoka megkétszereződött, a nagyméretű szélturbinák pedig 40 százalékkal több villamos energiát állítanak elő. A Nemzetközi Megújulóenergia-ügynökség szerint e fejleményeknek köszönhetően a megújuló forrásokból származó villamos energia 2020-ra olcsóbb lesz, mint a fosszilis tüzelőanyagokból előállított energia.


A hiányzó láncszem, azaz a költségtakarékos tárolás megoldásához is egyre közelebb kerülünk olyan akkumulátorok fejlesztésével, amelyek a felhős vagy szélcsendes napok áthidalása céljából tárolják a villamos energiát.


Hammond szerint a technológiák és a költségek is kedvező irányba változnak. Az akkumulátoros energiatároló rendszerek költsége az elmúlt öt évben nagyjából kétharmadával csökkent, a fejlesztésükre fordított beruházások összege pedig 2040-re várhatóan eléri 620 milliárd dollárt.

Trend #4: A globalizáció terjeszkedése

Korunk egyik legnagyobb eredménye, hogy a globalizációnak köszönhetően az elmúlt 25 évben nagyobb mértékben csökkent a szegénység a világon, mint a gazdag országok által nyújtott külföldi segélyek révén a második világháború vége óta.

Több mint egymilliárd ember emelkedett ki a mélyszegénységből, a globális szegénységi arány pedig alacsonyabb, mint az írott történelemben bármikor. 2050-re várhatóan Afrikán kívül szinte mindenhol sikerül felszámolni a szegénységet.


Hammond elveti azokat az aggályokat, miszerint az Egyesült Államok és Kína közelmúltbeli kereskedelmi vitája a globalizáció végét vetíti előre. A világ többi országa új megállapodásokat köt, és folyamatosan számolja fel a kereskedelem előtt álló akadályokat. Jó példa erre az Európai Unió és Japán között 2019 februárjában létrejött szabadkereskedelmi megállapodás, valamint a világ legnagyobb kereskedelmi megállapodása, a Regionális Átfogó Gazdasági Partnerség létrehozása terén elért haladás.

Trend#5: Az egészségügy kilátásai

Az egészségmegőrzés terén a jövő több új, a maitól eltérő lehetőséget tartogat. Az orvoslást a következő öt forradalom alakítja át:

  • Személyre szabott orvoslás – egyéni DNS-elemzés és a betegekről gyűjtött elektronikus egészségügyi adatok alapján.
  • Őssejtgyógyászat – őssejtek használata szövetek és szervek helyreállítására és visszanövesztésére
  • Nanogyógyászat – gyógyszerfejlesztés és -adagolás szubmikroszkopikus szinten
  • Génszerkesztés – az emberi DNS módosítása az egészségi állapot javítása érdekében
  • Digitális egészségügy – mesterséges intelligencia és technológia felhasználása a betegségek diagnosztizálására és a betegek egészségi állapotának nyomon követésére

E fejlemények együttesen forradalmasítják majd az egészségügyet. A jövőben mindenki maga gyűjti egészségügyi adatait, a genetikusok felszámolják az örökletes betegségeket, a betegségeket mesterséges intelligencia diagnosztizálja, a betegek pedig személyre szabott kezelést kapnak.

Trend#6: Digitális átrendeződés

Ahogy az okostelefonok még okosabbá válnak, a hálózati kapcsolatok felgyorsulnak, a közösségi média, a megosztásalapú gazdaságon belüli szolgáltatások és a mobilfizetés pedig egyre nagyobb teret nyer, a társadalom és a gazdaság is elkerülhetetlen változások elé néz. A hagyományos üzleti modellek megkérdőjeleződnek olyan ágazatokban, mint a vendéglátás, a közlekedés és a pénzügyi szolgáltatások, a digitalizáció pedig átalakítja a munkamódszereket, a kikapcsolódást, sőt, még a társkeresést is.


Üzleti oldalon az internetalapú vállalkozások szerves részét képező ún. közösségi hatás esélyt kínál a gyors meggazdagodásra és sikerre. Ugyanakkor a foglalkoztatás jövője sokakban aggodalmat kelt.


A mesterséges intelligencia és az automatizálás miatt ugyan kevesebb a munkaerőre lesz szükség 2040-ben, Hammond szerint az emberi tényező továbbra is nélkülözhetetlen lesz. Ezzel összefüggésben új terek nyílnak a foglalkoztatásra. Elég csak az életvezetési tanácsadókra, a tetoválóművészekre, a hobbiállat-mentorokra és a fitneszedzőkre gondolni.

Napjainkban a legfontosabb hivatások egy része nem minősül hagyományos értelemben vett munkának, és fizetés sem jár érte; ilyen pl. az anyaság, a családtagok ápolása, a háztartás vezetése vagy a gyermekfelügyelet. Hammond szerint ezek a szerepkörök újra megkaphatják a hivatásoknak kijáró megbecsülést, ezáltal pedig szélesedik az emberek által nyújtott szolgáltatások köre.


Hammond úgy gondolja, hogy a digitális átrendeződés hulláma a 2030-as évek közepe után megállíthatatlanná válik, ekkor ugyanis sokan nem tudnak majd fizetett munkát vállalni. Mivel azonban a gépek jövedelmet fognak termelni, a társadalmak az e jövedelemre kivetett adókból tarthatók fenn. Ezzel összefüggésben fontos tudni, hogy a világ jelenleg hat legértékesebb vállalata a technológiai ágazatban működik. A robotok utáni adókból finanszírozható egyfajta egyetemes jövedelem azoknak, akik nem tudnak elhelyezkedni.

Trend #7: A szegénység problémája

A globalizáció kedvező hatása ellenére a világ 58 országában kétmilliárd ember továbbra sem tud kilábalni a mélyszegénységből. Mivel csekély az esélyük arra, hogy villamos energiához jussanak, bejussanak az oktatásba, egészségügyi ellátásban részesüljenek, és más alapszükségleteiket kielégítsék, sokan csak az árnyékban tengődnek. Nehéz helyzetük azonban a jövőnkre is jelentős hatással lehet, figyelmeztet Hammond. A jövőben a fejlett világnak kell viselnie azt a hatalmas pénzügyi költséget, amelyet a hanyatló vagy egymással hadakozó államok idéznek elő a világgazdaságban. Ezenkívül a szegénység elől menekülők illegális úton gazdag országokba vándorolnak, ami jelentős politikai és gazdasági bizonytalanságot okoz.


Ha a következményeket megvizsgáljuk, látható, hogy nyomor lehet a század egyik meghatározó problémája.

Ha alaposabban szeretné megismerni a fenti irányzatokat, kattintson ide a részletes angol nyelvű jelentésért.

Ray Hammond a 21. század megatrendjeiről beszél itt.


Dohányellenes törvény! Már a teraszokon sem lehet cigizni

Jóváhagyta a dohányzásellenes törvény szigorításáról szóló javaslatát a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, a jogszabállyal teljes füstmentességet vezetnének be a strandokon és a vendéglátóhelyek teraszain.
2026. 07. 22. 01:00
Megosztás:

Fokozott szigor a NAV-tól: részletes eredménykimutatás megbontást kér a hatóság

Az új transzferár dokumentációs rendelet egyik legfontosabb szigorítása, hogy a vállalatoknak a kapcsolt ügyletek piaci jellegét már nem elegendő cégszintű eredményekkel vagy előre meghatározott, szerződéses haszonkulcsokkal igazolniuk. Az érintett ügyletek tényleges jövedelmezőségét szegmentált eredménykimutatással, ellenőrizhető és dokumentált módon kell alátámasztaniuk.
2026. 07. 22. 00:05
Megosztás:

Ismét kamatot vágott a Magyar Nemzeti Bank

Nem okozott meglepetést a jegybank. Az előzetes várakozásoknak megfelelően, ismét 25 bázispontos kamatvágásról döntött a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, ezzel 5,75 százalékra csökkent az alapkamat, az overnight betéti kamat 4,75 százalékra, míg az overnight fedezett hitel kamata 6,75 százalékra.
2026. 07. 21. 23:00
Megosztás:

A nőket jobban megviselik pénzügyileg és idegileg a váratlan kiadások

A nőket ugyanolyan gyakran érik váratlan kiadások, mint a férfiakat, de pénzügyileg és lelkileg is sokkal jobban megterheli őket – derül ki a Cofidis és az NRC közös reprezentatív Hitel Monitor felméréséből1. Minden második nőnek jelenleg nincs megtakarítása, amihez egy hirtelen jött költség esetén nyúlhatnának. Az érintettek fele stresszt, harmaduk pedig szorongást él át ilyen helyzetben.
2026. 07. 21. 22:00
Megosztás:

Nő a logisztika, de a középmezőny nyeresége 85 százalékkal esett vissza

A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 92 tagvállalatának összesített árbevétele három év alatt több mint 150 milliárd forinttal nőtt, miközben az üzemi és az adózott eredmény is jelentősen javult. A részletes adatok azonban azt mutatják, hogy a növekedés nagyon eltérően érinti a logisztikai szereplőket. A közepes méretű vállalkozásoknál érezhetően romlik a jövedelmezőség és erősödik a finanszírozási nyomás. A szövetség szerint a következő években már nem pusztán a forgalom növekedése, hanem annak minősége lesz a versenyképesség kulcsa.
2026. 07. 21. 21:00
Megosztás:

Presser, Oláh és az olimpiai bajnokok – ismét aukciót szervez a Tűzcsiholó

Ismét árverést szervez a Tűzcsiholó Egyesület, olyan relikviákra licitálhatunk, mint Oláh Ibolya május 9-én viselt tükörbrossa, de a sportok szerelmesei is találhatnak maguknak kincseket, például olimpiai bajnokunk, Tótka Sándor aláírt mezét. A tárgyak ismét kézbe vehetőek lesznek a Művészetek Völgyében, Kapolcson a Fecske Adományboltban. A befolyt pénzből augusztus végén Tiszadobon 30 hátrányos helyzetű gyereknek és tinédzsernek szerveznek Pénzügyi tudatosság tábort.
2026. 07. 21. 20:35
Megosztás:

Az OTP és a Mol húzta új csúcsra a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2288,51 pontos, 1,62 százalékos emelkedéssel, 143 889,34 ponton történelmi csúcson zárt kedden.
2026. 07. 21. 20:00
Megosztás:

A vállalatok milliárdokat költenek mesterséges intelligenciára – de hol maradnak az eredmények?

A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált: a technológiai óriások soha nem látott összegeket fordítanak adatközpontokra, chipekre és a következő generációs AI-modellek fejlesztésére. A Magyarországon is elérhető globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt elemezték, hogy ezek a rekordméretű beruházások valóban képesek-e a vállalatok számára a várt termelékenységnövekedést és üzleti értéket biztosítani. A rekordösszegű beruházások tükrében ugyanis egyre több vállalat teszi fel ugyanazt a kérdést: valóban megtérülnek ezek a befektetések?
2026. 07. 21. 19:00
Megosztás:

Az átlagnál drágább ingatlanokból többet adnak el, a prémium forgalma viszont nem nőtt

A hazai ingatlanpiacon idén visszafogott a kereslet, a forgalom pedig csökkent, az átlagnál drágább ingatlanok piaca azonban másképp alakul. A Duna House elemzése szerint az adásvételek száma éves összevetésben mintegy 7 százalékkal esett, a 100 millió forint feletti ingatlanoké viszont 18 százalékkal nőtt, és részesedésük 8-ról 10 százalék fölé emelkedett. A növekedés ugyanakkor nem a prémiumban keletkezik: a 300 millió forint feletti, valódi prémium ingatlanok forgalma nem bővült, a legdrágább kategóriában pedig csökkent.
2026. 07. 21. 18:00
Megosztás:

Majdnem 14 százalékkal nőtt a fizetésképtelen cégek száma Romániában

Az év első öt hónapjában 3146 cég és egyéni vállalkozó ellen indult fizetésképtelenségi eljárás Romániában - közölte az országos cégnyilvántartó (ONRC).
2026. 07. 21. 17:00
Megosztás:

A Revolut számlákat is inkasszózza a hatóság

Elindultak a végrehajtói inkasszók a Revolutnál is, az érintett ügyfeleket pedig e-mailben értesíti a bank.
2026. 07. 21. 16:00
Megosztás:

Albérlet biztosítása: kinek a dolga megkötni?

A felvételi ponthatárok július 23-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy védte-e megfelelő biztosítás a bérleményt.
2026. 07. 21. 15:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával alakítják át az iskolai oktatást Kínában

Egyre szélesebb körben alkalmaznak mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszereket a kínai iskolákban, amelyek személyre szabott feladatok összeállításával, a tanulók teljesítményének elemzésével és a tanárok munkájának támogatásával segítik az oktatást - közölte kedden a kínai állami média.
2026. 07. 21. 14:00
Megosztás:

Az OTP bankot vesz a Baltikumban

Az OTP Bank megállapodást írt alá a balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja, a Luminor megvásárlásáról a Blackstone által kezelt magántőkealapokból álló konzorciummal, és a DNB Bankkal - közölte az OTP hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 13:00
Megosztás:

Támogatja a cseh kormány a mobiltelefonok betiltását az iskolákban

Támogatja a mobiltelefonok és további elektronikus kommunikációs eszközök használatának betiltását az iskolákban a cseh kormány - közölte újságírókkal Andrej Babis a hétfői kormányülés utáni sajtótájékoztatón. A javaslatot a közelmúltban közösen terjesztette elő a parlementben Andrej Babis kormányfő és Robert Plaga oktatásügyi miniszter, így a kormány kedvező állásfoglalása várható volt. Robert Plaga szerint a kormány döntése egyhangú volt.
2026. 07. 21. 12:00
Megosztás:

Romániai céget vásárol fel a Zeiss

Jóváhagyta a bukaresti versenytanács, hogy a német Zeiss felvásárolja az aradi székhelyű Edy Optic LTT SRL nevű céget - írja a profit.ro az intézmény közleménye lapján.
2026. 07. 21. 11:00
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 21. 09:00
Megosztás:

Ökológiailábnyom-kalkulátort készített a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem

Tudományos alapokon álló ökológiailábnyom-kalkulátort készítettek vállalkozások számára a Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) kutatói – közölte a BGE hétfőn az MTI-vel.
2026. 07. 21. 08:00
Megosztás:

Több mint 50 ezer négyzetméternyi modern logisztikai és irodaterülettel bővít Magyarországon a WLP

A logisztikai piacot jellemző országos túlkínálat ellenére a prémium lokációk továbbra is erős keresletet vonzanak, amire a Weerts Logistics Parks (WLP) új fejlesztései is bizonyítékul szolgálnak. A vállalat Ebesen átadta logisztikai csarnok- és irodakomplexumának második, 33 400 négyzetméteres ütemét, míg Vecsésen a közel 17 ezer négyzetméteres új logisztikai fejlesztés kivitelezése terveiknek megfelelően halad. A Debrecen térségében és a fővárosi repülőtéri régióban megvalósuló beruházások nemcsak a hazai logisztikai infrastruktúrát erősítik, hanem jelentős gazdaságélénkítő hatással is bírnak: a WLP tapasztalatai szerint egy 50 ezer négyzetméteres fejlesztés akár több, mint 300 új munkahely létrejöttéhez járulhat hozzá, míg a teljes fejlesztési területek benépesülésével hosszabb távon több mint 1000 új állás jöhet létre.
2026. 07. 21. 07:00
Megosztás:

Az OTP Bank megvásárolja a Luminor Bankot

Az OTP Csoport belép a balti piacokra, ezzel 14 országra bővül a jelenléte és több mint 10%-kal nő a mérlegfőösszege, miközben az eurózónán belüli működésének részaránya eléri az 50%-ot.
2026. 07. 21. 06:00
Megosztás: