A világ leggazdagabb 1 %-a kezében lesz a világvagyon több mint fele

2016-ra a világ leggazdagabb 1 százalékának kezében lesz a globális összlakosság együttes vagyonának több mint fele - közölte a szerdán kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt az Oxfam.

A világ leggazdagabb 1 %-a kezében lesz a világvagyon több mint fele

A szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szervezet amerikai csoportja szerint a legtehetősebbek 2014-ben a javak 48 százalékát birtokolták. 2009-ben még 44 százalék volt ez az arány, 2016-ra viszont 50 százalék fölé emelkedik az előrejelzések szerint. Az egyenlőtlenség megdöbbentő mértéket ölt a világban - fogalmazott közleményében Winnie Byanyima, az Oxfam igazgatója, a davosi fórum társelnöke.

 

A leggazdagabbak és a többiek közötti szakadék egyre nagyobb lesz, és ez hátráltatja a szegénység elleni globális harcot - mutatott rá. Emlékeztetett arra, hogy kilencből egy embernek nem jut elég ennivaló, és több mint egymilliárd ember még mindig kevesebb mint napi 1,25 dollárból tengődik. "Valóban olyan világban akarunk élni, amelyben egy százaléknak több van, mint a többinek együttvéve?" - tette fel a kérdést. Tanulmányának elkészítéséhez a szervezet a Credit Suisse globális vagyonról szóló jelentését, valamint a Forbes magazin milliárdosokat számba vevő listáját használja.

 

A világ dollármilliárdosai ötödének vannak érdekeltségei a pénzügyi és a biztosítási szektorban - írták. Az ő vagyonuk 11 százalékkal gyarapodott a tavalyi évben - derült ki a jelentésből. A gyógyszeriparban és az egészségügyi szektorban tevékenykedő milliárdosok vagyona még nagyobb mértékben, 47 százalékkal bővült.

 

"Az Oxfam aggódik amiatt, hogy e szektorok lobbiereje jelentős akadályt gördíthet az adóreformok elé szerte a világon" - emelte ki közleményében a szervezet, amely szerint a két említett ágazat több mint egymilliárd dollárt fordított lobbitevékenységre Brüsszelben és Washingtonban. A csoport az adóelkerülés elleni fellépést, az ingyenes közszolgáltatásokba való jelentősebb beruházást és adóreformot szorgalmaz a problémák kezelésére.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Tavaly az Oxfam arról szóló jelentést adott ki, hogy a világ leggazdagabb 85 embere akkora vagyonnal rendelkezik, mint a bolygó lakossága szegényebbik fele - 3,5 milliárd ember - együttvéve. Ez a szám azóta 80-ra csökkent. 2010-ben még 388 volt - írta a szervezet, amely drámai változásként jellemezte a folyamatot.

Trump szerint hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Donald Trump szerint "nagy hiba" volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból - az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
2025. 06. 16. 21:30
Megosztás:

Lemondott Tóth János, Gyömrő polgármestere

Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere.
2025. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 16. 20:30
Megosztás:

Mi lesz a forinttal? Mekkora növekedésre lesz képes Magyarország?

A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
2025. 06. 16. 20:00
Megosztás:

Nagy tőzsdei zuhanást vizionál az RBC - tehát: emelkedés jöhet

Az RBC Capital Markets 5.730 pontra várja az S&P 500 indexet év végére, de extrém esetben közel 20%-ot is eshet idén az index, ami az áprilisi mélypont körüli 4.800 pontot jelenti.
2025. 06. 16. 19:30
Megosztás:

Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára

Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban - közölte az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn Tokióban.
2025. 06. 16. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn - írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
2025. 06. 16. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: Montenegró hazánk kiemelt gazdasági partnere, az együttműködés tovább mélyülhet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Nik Gjeloshaj Montenegró gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és gazdaságfejlesztési miniszterét.
2025. 06. 16. 17:30
Megosztás:

Az izraeli-iráni háború legfontosabb kérdése

Az izraeli-iráni háború kapcsán számos kérdés mellett az egyik legfontosabb, hogy lezárják-e a Hormuzi-szorost.
2025. 06. 16. 17:00
Megosztás:

A munkahelyi hatékonyság és az erős párkapcsolat: összefügg?

Képzeljünk el egy hétfő reggelt. Az ébresztő csörög, odakint még félhomály, de Te könnyedén kelsz, mert este valaki megölelt, meghallgatott, hozzád bújt. Elindulsz dolgozni, és bár vár rád pár kihívás, valahogy mégis több kedved van belevágni. Nem varázslat ez – hanem a párkapcsolatod hatása.
2025. 06. 16. 16:30
Megosztás:

Ipari automatizációval erősít a Delta Technologies

A Robotizálunk Kft. 51%-os tulajdonrészének megvásárlásáról írtak alá szándéknyilatkozatot a Delta Technologies Nyrt. és a Robotizálunk Kft. tulajdonosai. Az akvizíció növekedési lehetőséget nyújt mindkét cég számára, egyúttal erősödnek szakmai kompetenciáik. A Delta akvizíciós stratégiájába szorosan illeszkedő tranzakciót várhatóan a közeljövőben továbbiak is követni fogják.
2025. 06. 16. 16:00
Megosztás:

Burger King is lesz Csepelen

Várhatóan 2026 elején nyitja meg kapuit Csepel első Burger King étterme a Csepel Plaza közvetlen szomszédságában, egy komplex kerületkép‑formáló beruházás részeként. A projekt beruházója a Mall Invest Zrt., illetve a beruházás lebonyolítója a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. (MIB Zrt.). Mindkét vállalat az Indotek Group leányvállalata. A beruházás célja, hogy a Csepel Plaza melletti, jelenleg alulhasznosított telket egy korszerű, fenntartható és közösségbarát városi térré alakítsa, miközben új munkahelyeket teremt és emeli a kerület életminőségét.
2025. 06. 16. 15:30
Megosztás:

Lebuktatta a hatóság az ál-lajosmizsei epreket

Négy héten át fokozott figyelmet kaptak a szamócák: a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok munkatársai országszerte 479 helyszínen összesen 512 tételt ellenőriztek. A teljes kereskedelmi palettát vizsgáló ellenőrzések rávilágítottak arra, hogy minden tizedik termékkel volt probléma. Az akció végére a hatóság munkatársai közel 3 millió forintnyi bírságot szabtak ki, több eljárás pedig még folyamatban van.
2025. 06. 16. 15:00
Megosztás:

Felpörgött a kínai kiskereskedelem, de érződik a vámok hatása

Kína kiskereskedelmi forgalma májusban 6,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, ami gyorsulást jelent az áprilisban mért 5,1%-os növekedéséhez képest, és meghaladja a piac 5%-os várakozását.
2025. 06. 16. 14:30
Megosztás:

Tőzsdei bevezetést tervez az Available Zrt.

A német bérlakáspiacon aktív Available Zrt. 2025 végére tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformjára, majd később a standard kategóriára is pályázik - közölte a cég az MTI-vel.
2025. 06. 16. 14:00
Megosztás:

Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány

Először nevezett ki női vezetőt a külső hírszerzés (MI6) élére a brit kormány.
2025. 06. 16. 13:30
Megosztás:

A Cardano új lendületet vesz: XRP integráció és decentralizált vagyonalap építése

A Cardano következő nagy dobása: Ripple-támogatás, új DeFi funkciók és egy önfenntartó ökoszisztéma megteremtése. Charles Hoskinson ambiciózus tervei új irányba mozdíthatják el a hálózat jövőjét.
2025. 06. 16. 13:00
Megosztás:

Fontos frissítés jön a BudapestGO-ba

Kiszámíthatóbbá válnak a fizetési folyamatok a BudapestGO applikációban egy új fejlesztésnek köszönhetően - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 12:30
Megosztás:

A mobil trading alkalmazások térhódítása a forex piacon

A tőzsdei kereskedés, CFD ügyletek az utóbbi évek során jóval szélesebb kör számára váltak elérhetővé mint korábban. Ez jelentős mértékben köszönhető a technológia fejlődésének és annak a ténynek, hogy az információk elérhetőbbé váltak.
2025. 06. 16. 12:00
Megosztás:

Ingyenes bankszámla, pénzügyi tudatosság és akár 40 ezres jóváírás – ezért ajánlott mihamarabb bankszámlát nyitni a gyermeknek

A nyári időszakban sok családban előkerül a kérdés: mikor és hogyan érdemes bankszámlát nyitni gyermekünknek? Táborozás, nagyszülői látogatás, külföldi utazás vagy egyszerűen a digitális zsebpénzkezelés egyre több szülőt késztet arra, hogy banki szolgáltatással segítse gyermekét. A money.hu friss összesítése szerint több pénzintézet is kínál olyan gyerekszámla-csomagokat, amelyeknél nemcsak a számlavezetés és a bankkártya lehet ingyenes, hanem akár több tízezer forint jóváírást is kaphatnak az új ügyfelek.
2025. 06. 16. 11:30
Megosztás: