A világban elfogyasztott halak felét akvakultúrában tenyésztik
Az ésszerű halászat népszerűsítésével az éhínség ellen küzdő WorldFish Center (Halászati Világközpont) és a Conservation International (Nemzetközi Természetvédelmi Társaság) nevű, nem kormányzati szervezetek által kidolgozott, a héten Washingtonban és Bangkokban közzétett jelentés szerint az akvakultúrában tenyésztett halak és rákok tették ki a világfogyasztás 47 százalékát 2008-ban. Kína részesedése az akvakultúrában 61 százalékos, a tenyésztett halak és rákok 90 százaléka Ázsiából származik. A halak és rákok bekerített területen való tenyésztése - az okozott szennyezés miatt - több kérdést is felvet a környezetvédőkben. A két szervezet mindazonáltal úgy véli, hogy az akvakultúra hatása sokkal kisebb a környezetre, mint az állattenyésztésé, már csak azért is, mert jóval kisebb az energiaszükséglete.
Nagy jövőt jósolnak az akvakultúrának, főként az ázsiai földrészen tapasztalható gyors urbanizáció miatt - minél több ember költözik ugyanis városba, annál gyorsabban nő az állati fehérje iránti kereslet. "Ha fennmarad ez a folyamat, el kell gondolkodni azon, hogyan lehet elkerülni a környezetre gyakorolt hatás erősödését" - mondta Sebastian Troeng, a Conservation Intenationalnek a tengeri környezet védelméért felelős vezetője. A ponty, az angolna, a lazac és a garnélarák azokhoz a fajokhoz tartozik, amelyek a leginkább befolyásolják a környezetet, mivel - húsevők lévén - máshonnan származó halak húsával kell etetni őket. A kagylók, osztrigák és algák tenyésztése ellenben kisebb hatással jár a környezetre.