Aggódik a NATO az orosz tengeralattjárók miatt

Aggódik a NATO az orosz tengeralattjárók fokozott aktivitása miatt és egyelőre kevéssé tudja követni tevékenységüket - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.

Aggódik a NATO az orosz tengeralattjárók miatt

A FAS összeállítása szerint egy repülőgép-hordozó hajó több mint 6 milliárd dollárba kerül, egy tengeralattjáró viszont csupán 250 millió dollárba, mégis sakkban tud tartani egy repülőgép-hordozót. Ezért Vlagyimir Putyin orosz elnök hazája tengeralattjáró flottájának fejlesztésére összpontosított, amikor az orosz haderő gyengeségeire rávilágító 2008-as orosz-grúz háború után elhatározta, hogy megerősíti az ország haderejét.
   
Ennek a törekvésnek az egyik eredménye a Krasznojarszk nevű tengeralattjáró, amely az idén májustól augusztusig a Földközi-tengeren tevékenykedett és nukleáris töltet célba juttatására is alkalmas rakétarendszerével több csapást mért az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai állásaira.
   
A NATO minden lehetséges eszközzel - hajókkal, repülőgépekkel, helikopterekkel - igyekezett figyelemmel követni a Krasznojarszk műveleteit. Az észak-atlanti szövetség egységei és az orosz tengeralattjáró "macska-egér játékot játszottak, mint a hidegháború idején" - írta a német lap.
   
Azt ugyan nem tudni, hogy a NATO milyen sikerrel követte a Krasznojarszk mozgását, mindenesetre a szövetségnél egyesek a "fekete lyuk" néven emlegetik a radarjeleket elnyelő burkolattal ellátott, új fejlesztésű tengeralattjárót, amelynek helyzetét azért is nehéz meghatározni, mert elektromos motorral is rendelkezik és nagyteljesítményű akkumulátorai révén akár 2-3 napig tud folyamatosan igen csendesen közlekedni.
    

A 2200 kilométer hatótávolságú fegyverrendszerrel szerelt tengeralattjárók megjelenése azt jelenti, hogy "az oroszok csapást tudnak mérni a szövetség valamennyi hajójára, és konfliktus esetén kikötőink és repülőtereink veszélyeztetettsége is nagyobb" - mondta a FAS-nak egy név nélkül nyilatkozó magas rangú NATO-katona.
   
A FAS hozzátette, hogy Oroszország és Szíria az év elején 49 évre szóló szerződést kötött a Földközi-tenger szíriai partján fekvő Tartuszban kiépített haditengerészeti bázis használatáról és Moszkva a támaszpont kapacitásának megduplázását tervezi.
   
A lap szerint a NATO számára csupán "bosszantó" az erősödő orosz aktivitás a Földközi-tengeren, az igazán fontos pedig az, hogy milyen fejlemények bontakoznak ki az Atlanti-óceánon a következő években.
   
Az új fejlesztésű orosz tengeralattjárók megjelenése aggodalommal tölti el a szövetség vezetését. Az ügyben most először Jens Stoltenberg főtitkár is megszólalt. A FAS-nak, a Financial Times című brit üzleti lapnak és a Washington Post című amerikai lapnak adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a NATO a hidegháború után csökkentette tengeri képességeit, különösen a tengeralattjárók elleni küzdelem területén, Oroszország viszont 2014 óta 13 tengeralattjáróval bővítette flottáját.
   
Az orosz tengeralattjárók aktivitása "elérte a legmagasabb szintet a hidegháború óta" - tette hozzá Jens Stoltenberg.
   
A FAS adatai alapján a NATO-tagállamok a kilencvenes évek elején több száz fregattal rendelkeztek, és azóta a flotta nagyjából megfeleződött, a konvencionális tengeralattjárók száma pedig 145-ről 84-re csökkent, míg az orosz haditengerészetnek 49 ilyen tengeralattjárója van, és "szorgalmasan építenek újabbakat".
   
A lap hozzátette: a hidegháború idején az volt a szabály, hogy a NATO-nak tíz nap alatt tíz hadosztályt - 150 ezer katonát - kell átcsoportosítania az Atlanti-óceán egyik partjáról a másikra, most viszont legjobb esetben is csak kettő vagy három hadosztályt tudna áttelepíteni. Ezért most a szövetség brüsszeli központjában egy nagyobb szabású NATO-Oroszország konfliktus veszélyének kezelésére két új parancsnokság felállítását tervezik. Az egyik várhatóan az amerikai Norfolkban lesz, és a katonák és felszerelések Európába csoportosítását irányítja, a másiknak pedig az lesz a feladata, hogy elhelyezze a kontinensre érkező erősítést. Ennek a parancsnokságnak a felállítására Németország pályázik. Döntést a szövetség 2018 júniusi csúcstalálkozójáig hoznak.
    

Mindezzel kapcsolatban Jens Stoltenberg kiemelte, hogy a NATO-nak "transzatlanti szövetségként képesnek kell lennie csapatok és felszerelés szállítására az óceánon keresztül, amihez biztonságos és nyitott tengeri utak kellenek".
   
A FAS hozzátette, hogy nemcsak a tengeri utakat kell biztosítani az orosz tengeralattjárókkal szemben, hanem az Atlanti-óceán alatt futó távközlési kábeleket is, amelyeken keresztül a globális adatforgalom 97 százalékát továbbítják. Andrew Lennon ellentengernagy, a NATO tengeralattjáró flottájának parancsnoka a lapnak elmondta, hogy soha nem látott mértékű orosz aktivitás tapasztalható a kábelek körül. "Oroszország egyértelműen érdeklődik a NATO-országok ezen infrastruktúrája iránt" - mondta Andrew Lennon.
   
Főleg két különleges, a tengerfenék vizsgálatára fejlesztett tengeralattjáró tevékenysége feltűnő. Mindkettő hordoz úgynevezett mini tengeralattjárókat, amelyek nemcsak elvághatják a kábeleket, hanem akár ki is nyerhetik a bennük áramló adatokat. Az Egyesült Államok haditengerészete legalábbis a hatvanas évek óta rendelkezik ilyen képességgel. Andrew Lennon arról nem akart nyilatkozni, hogy az orosz haditengerészetnek is sikerült-e időközben ezt a képességet kifejlesztenie. Az viszont hangsúlyozta, hogy "az oroszok professzionálisan tevékenykednek, eddig semmilyen veszélyes manővert nem figyeltünk meg orosz hajók vagy tengeralattjárók részéről".

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: