Akár 5-8%-os árcsökkenés is jöhet az újlakás piacon

Egy ajándék, aminek mindenki tud örülni, még az is, aki adja. Nagyobb kínálat és alacsonyabb árak a vevőknek, megtérülő beruházások, új fejlesztési lehetőségek a beruházóknak, építőipari megrendeléseken, új munkahelyeken keresztül gazdasági fellendülés az államnak. Az ajándék pedig maga a régen várt csökkentés, amivel a kormány a parlament előtt lévő tervezett szerint 27 százalékról 5 százalékra csökkentené az újlakás ÁFA kulcsát, 2016 és 2019 között. Ez jövőre akár 5-8 százalékos árcsökkenést is generálna az újlakás piacon- véli az Otthon Centrum.

Akár 5-8%-os árcsökkenés is jöhet az újlakás piacon

A lakáspiacról már két éve érkeznek a komoly fellendülésről beszámoló hírek, de ezek szinte kivétel nélkül a használtlakás piacra korlátozódtak. 2015-ben az újépítésű lakások részaránya az összes eladáson belül országos szinten 5 százalék alatti, de Budapesten sem haladja meg a 8 százalékot. Az elmaradás oka nem a kereslet hiányában keresendő. Az Otthon Centrumon keresztül lakást kereső érdeklődők keresési preferenciáit elemezve – figyelembe véve a kimondottan új lakást keresőket és azon keresőket, akiknek bár irreleváns, hogy új vagy használt lakás vásárolnak, de keresési preferenciájuk az újlakás keresőkre hasonlít –, azt láthatjuk, hogy az összes érdeklődő nagyjából 15 százaléka keres a fővárosban újépítésű lakást, a vidéki területeken pedig 10 százalék körüli a részarányuk. Ezt az újépítésű lakások összes eladáson belüli arányával összevetve látható, hogy van kereslet az újépítésű lakásokra, ez azonban a statikus, átválogatott lakáskészlet miatt nem realizálódik tranzakcióként.
 
Az újlakás piacon kínálati problémák mutatkoznak, e problémák egyike, hogy a piac által megszabott bruttó árból a 27 százalékos ÁFA megfizetése után megmaradó fejlesztői bevételek olyan alacsonyak, hogy sok esetben nem éri meg elindítani a beruházást. Így bár kereslet lenne az új lakásokra, de a lakásépítési statisztikák mégis csökkenést mutatnak. „Ezért is nagyon fontos bejelentés az újlakás ÁFA kulcsának 22 százalékpontos csökkentése” – mondta el Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője. – „Az 5 százalékos ÁFA kulcs azt jelenti, hogy a jelenleginél jóval több lakóingatlan fejlesztés kaphat zöld lámpát.” Idén sem lehet több, mint 8-9 ezer lakás átadására számítani, de ez a szám akár megduplázódhat  az ÁFA csökkenés hatására 2016-ban, és rákövetkező években tovább nőhet, egészen addig amíg a kedvezményes ÁFA kulcs kitart. Az átadott lakások számának növekedését az értékesítésre épített lakások számának növekedése fogja hajtani, az idei évre várható 3-4 ezer értékesítésre épített lakás 2016-ban több mint duplájára nőhet. Az Áfa csökkenés hatására várhatóan több fejlesztő kezdhet bele még az építési engedély megszerzése előtt az újlakás értékesítésbe, ezért jövőre az értékesített lakások száma meghaladhatja az átadott lakások számát; akár évi 10.000-nél is több lehet.
 
Ugyanakkor az ÁFA csökkentés teljes összege nem jelenik majd meg az újépítésű lakások árának csökkenésében, a lakás bruttó árára vetítve 17 százalékos összeg több részre fog oszlani. Előzetes becsléseink szerint a felszabaduló összeg nagyjából harmadát-felét tudják a fejlesztők a profit növelésére használni, amivel a megtérülési számítások átfordulhatnak a pozitív tartományba. A projektek elindulásával az építési telkek iránt is megnövekedhet a kereslet, így a felszabaduló összeg egy részét a magasabb telekárak kötik majd le. Az építési kapacitások telítődése esetén az építési költségek is nőhetnek majd, bár ez inkább 2017-ben várható. A fennmaradó rész jelenhet meg az újépítésű lakások árának csökkenésében. Ez a tervezett ÁFA csökkentés mellett 2016-ban 5-8 százalékos árcsökkenést jelenthet. 2017-ben azonban ismét nőhetnek az árak.
 
„Természetesen nagyban függ az árcsökkenés mértéke attól is, hogy az újonnan elinduló fejlesztések mekkora versenyt generálnak egymás között, és a fejlesztőknek mennyire kell levinni az áraikat a vevők elcsábítása érdekében” – tette hozzá Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója. – „Az 5 százalékos ÁFA kulcs fényében nagyon sok elinduló projektre számítunk, többezres nagyságrendben kerülhetnek újlakások a piacra.”
 
Az újépítésű lakások ára – bár minimális számú tranzakcióról beszélünk – a 2011-es mélyponthoz képest, országos szinten 9 százalékot emelkedett 2015-ig. Ezt az árnövekedést most rövidtávon a tervezett intézkedés eltüntetheti, de hosszútávon a kereslet növekedésével az újlakások ára ismét növekedésnek indulhat.
 
  „Az ÁFA csökkentés a használtlakás piacon is éreztetni fogja a hatását, hiszen a sok piacra dobott újlakás keresletet von el ebből a szegmensből, az újlakás piac így vevőket vonna el a használt lakáspiacról, ami érezhető lenne az árak alakulásában” – mondta el Déry Attila. – „Árcsökkenésre azonban nem kell számítani a használtlakás piacon, hiszen ha több ezer újlakás is kerül a piacra jövőre, valamint talál gazdára, a teljes piaci adásvétel számnak így is csak töredékét fogja kitenni ez a mennyiség.” A használt lakások ára országos szinten 2013 és 2015 között 15-20 százalékkal nőtt. Az áremelkedés a befektetők által keresett típusok esetében, főleg Budapesten, ennél jóval nagyobb is volt. Az ÁFA csökkenés inkább csak a növekedés ütemét mérsékelheti, a teljes használtlakás szegmensben érezhető árcsökkenésre nem kell számítani, annál is inkább, mivel a válság éveiben elhalasztott vásárlások százezres nagyságrendje komoly utánpótlást biztosít a keresletbővülésnek. A leginkább érintett szegmens az újszerű (5-10 éve épült) lakások lehetnek, innen szivároghat át a legtöbb vevő az újépítésű lakások piacára. Az újszerű lakások jelenleg jellemzően drágábbak az újlakásoknál, ez azonban az intézkedés hatására megváltozhat.
 
A piaci változásokon túl a beinduló fejlesztések jelentős növekedést hozhatnak az építőipari megrendelésekben. A lakásépítés mélyrepülését az is jól mutatja, hogy a válság évei alatt a két és annál több lakásos épületek aránya az összes építőipari termelésen belül 6 százalékról 2 százalékra esett vissza.

 

 
forrás: KSH, Otthon Centrum
 
A lakásépítések beindulása további lökést adhat az építőipari termelésnek, ezzel hozzájárulva a gazdasági növekedéshez. Az építőipari kapacitások lekötésével hosszú távon a kivitelezői árak is elindulhatnak felfelé. A gazdasági növekedés mellett új munkahelyek is létrejöhetnek, hiszen 100 lakás megépítése nagyjából 110 embernek ad munkát az építőmunkásoktól kezdve a marketinges és értékesítő szakembereken át a mérnökökig, a projekt teljes egy, másfél éves időtartamán. Több ezer újlakás építése több ezer új munkahely létrejöttét is jelenti.
 
 Az 5 százalékos ÁFA időszaka 2019-ig tart a tervek szerint, ezzel egy nagyon hektikus időszakot hozva az újépítésű lakások piacára. Ha 2020-ban az ÁFA kulcs ismét 27 százalékra emelkedik a következő 4 évben mind a fejlesztők, mind a vevők arra fognak törekedni, hogy erre az időszakra koncentrálják a beruházásokat, valamint a vásárlásokat. Az elmúlt évek elhalasztott vásárlásai, valamint a megemelkedő ÁFA miatt 2020 utáni időszakról előrehozott vásárlások jelennek meg a vevői oldalon, azaz a 4 év alatt a normális kereslet többszöröse jelenhet meg a piacon. A fejlesztői oldalon pedig a válság alatt elhalasztott projektek megvalósítása, és a 2020 utánra tervezett projektek előrehozása jelent komoly kínálatbővülést. Most nehéz megjósolni, hogy a kereslet- vagy a kínálatbővülés lesz-e az erősebb, de az intézkedés hatására jelentősen meg fognak nőni az újlakás eladások a következő 4 évben.
 
 

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: