Alakuló ülés: délután újra tárgyalnak a bizottsági tisztségekről

(MTI) - A parlamentbe került pártok az MSZP javaslatára kedden délután újratárgyalják az ellenzék között elosztható bizottsági tisztségeket. Az alakuló ülést előkészítő, reggel nyolckor kezdődött tárgyalás délelőtt tíz óra után megszakadt, mivel a Jobbik és az MSZP nem tudott megegyezésre jutni a bizottsági alelnöki posztokról; mindketten igényt tartanának az alkotmányügyi bizottsági alelnöki tisztségre.

A megbeszélést délután fél háromkor folytatják, de várhatóan újranyitják a vitát a bizottsági elnöki posztokról is. Az ellenzéki pártok az elnöki posztok egymás között elosztható arányáról egyezségre jutottak, e szerint az erősorrend alapján 3:2:1 arányban adnának bizottsági elnököket. A hosszas, időnként éles vita során kiderült: az MSZP és a Jobbik is vezetné az új nevén számvevőszéki és költségvetési testületet. A Jobbik abban az esetben "tud lemondani" a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjáról, ha megkapja a számvevőszéki testület vezetését, és mellé akkor "bevállalja" az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság vezetését. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a megbeszélésen azt mondta: ha nincs megállapodás, akkor az alakuló ülésen a Ház korelnöke tesz majd javaslatot az elnöki posztok betöltésére.

 

A Fidesz azonban várni fog, nem vonja el az ellenzék azon jogát, hogy megállapodjon a pozíciókban, nincs joguk különbséget tenni a mandátumot szerzett képviselők jogait - tette hozzá, megjegyezve, hogy szándékaik szerint már május 17-én, 18-án törvényjavaslatok részletes vitája zajlana a Házban, ezekhez és a kormány megalakulásához pedig szükség van a bizottsági struktúra kialakítására. Lázár János elmondta: az alkotmányügyi bizottságot és a házbizottságot szándékaik szerint már pénteken délután megalakítanák. Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke erre azt felelte, nem fognak külön tárgyalni a Jobbikkal, döntsön a parlamenti többség. Vona Gábor, a Jobbik elnöke leszögezte: számukra a számvevőszéki bizottság a fontosabb, gesztust tettek az MSZP felé, amikor jelezték, annak fejében le tudnak mondani a nemzetbiztonsági testület vezetéséről.

 

"Az MSZP vált a megegyezés egyedüli gátjává" - fogalmazott. Így tehát az MSZP nem kapta meg a külügyi bizottság elnöki posztját - ezt tudomásul vette -, ehelyett a nemzetbiztonsági bizottság elnöki tisztségét kérte, emellett a számvevőszéki és költségvetési, illetve a foglalkoztatás és munkaügyi bizottság elnökletére jelezte igényét. A tárgyalás folyamán a Jobbik elállt a nemzetbiztonsági bizottság vezetésétől, helyette az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság vezetését kérte; ragaszkodott azonban a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki posztjához. Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője szerint figyelemre méltó fejlemény, hogy a Fidesz és a Jobbik egyet tud érteni. Szerinte a "színjátékot abba kellene hagyni", a nemzeti érdek és a józan ész mond ellent annak, hogy a Jobbik vezesse a nemzetbiztonsági vagy a számvevőszéki bizottságot.

 

"Olyan pártról beszélünk, amelynek határozott véleménye volt a valutaalapról, világbankról, és sok esetben az Európai Unióval szemben foglalt állást" - fejtette ki. Lázár János megjegyezte: a nemzetbiztonsági törvény írja elő, hogy az ellenzék vezesse az illetékes bizottságot, az ellenzéki pártok közötti megegyezésben a Fidesz-KDNP sem tanácsot, sem segítséget nem tud adni, a törvényt pedig ennek érdekében nem fogják módosítani. Lendvai Ildikó erre úgy reagált: a Fidesz-KDNP-nek kétharmada van, változtassa meg a nemzetbiztonsági törvényt. Úgy vélekedett, a Fidesz-KDNP-t a "hideglelés kerülgeti", hogy a Jobbik vezesse a nemzetbiztonsági bizottságot, ezért inkább odaadja nekik a számvevőszéki bizottság elnöki posztját. Ha nem lesz az alakuló ülésre a számvevőszéki és költségvetési bizottságnak elnöke, azt "ki fogják bírni" - tette hozzá.

 

Nem tudtak megegyezni az ellenzéki pártok a parlamenti bizottsági alelnöki posztok egymás közötti elosztásáról sem: az MSZP és a Jobbik is ragaszkodik az alkotmányügyi bizottság alelnöki székéhez; abban jutottak egyezségre, hogy a Fidesz-KDNP által felkínált 16 bizottsági alelnöki posztot erősorrend szerint 6:6:4 arányban osztják el egymás között. Az LMP elfogadta, hogy az emberi jogi, az európai ügyek, az oktatási és a kulturális bizottságokba adjon alelnököket. A Jobbik közölte, hogy a gazdasági, az egészségügyi, a honvédelmi, a külügyi és a sport bizottságban, valamint az alkotmányügyi testületben szeretne alelnöki tisztséget betölteni.

 

Az MSZP szintén igényt tart az alkotmányügyi bizottság alelnöki posztjára, és jelezte ezt az igényét a gazdasági, az önkormányzati, a külügyi, a mezőgazdasági és a fenntartható fejlődési bizottságban is. A szocialisták elutasították a Jobbik javaslatát, hogy sorsolással döntsenek az alkotmányügyi alelnöki posztról. Az ülésen elhangzott, hogy az egyetlen független képviselő, Molnár Oszkár előzetesen jelezte: vagy a foglalkoztatási és munkaügyi, vagy pedig a számvevőszéki, költségvetési bizottságban dolgozna.


Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás:

Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás: