Alig mozdult a részvénypiac a mai nap folyamán
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője azt mondta: alacsony forgalom mellett kis elmozdulások jellemezték a keddi kereskedést. Budapest felülteljesítette a régiós, illetve a fejlett piacokat is. Megjegyezte, hogy a zárószakasz kezdetekor még a pozitív tartományt is elérte a BUX.
A külföldi piacok csökkenését szakértők az elmúlt napokban felhalmozott nyereségek lefölözésével magyarázták. Miró József szerint elképzelhető, hogy a kétnapos csökkenés után szerdán már emelkednek az árfolyamok, de csak mérsékelt optimizmusra számít. Varga Zoltán, a Quaestor-csoport elemzője szerint is viszonylag jól teljesített a hazai piac, azonban ez főként a múlt hét végi zárva tartásnak köszönhető, hiszen akkor nem tudta követni az emelkedésben a fontosabb mutatókat.
A keddi kereskedésben a vezető részvények árfolyama nem változott érdemben. Összességében továbbra is pozitív az összkép, és amint véget ér a jelenlegi technikai korrekció, és nem érkezik kiemelkedően rossz hír, ismét felfelé vehetik az irányt a tőzsdeindexek - vélekedett Varga Zoltán.
A Mol 5 forinttal, 0,03 százalékkal 19.645 forintra csökkent, 686,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 5 forinttal, 0,13 százalékkal 3.952 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,53 százalékkal 570 forintra nőtt, forgalma 287,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 480 forinttal, 1,25 százalékkal 38.020 forintra esett, a részvények forgalma 202,9 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 417,2 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,70 százalékkal 14.950 forintra emelkedett. A BUMIX 1.236,50 ponton zárt kedden, ez 3,19 pontos, 0,26 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)