Állami tulajdonba került az IdomSoft

Megvásárolta a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az IdomSoft Zrt.-t, így az állami tulajdonban lévő társaság szakmai felügyeletébe kerül azoknak a nemzetbiztonságilag is fontos állami feladatokat ellátó informatikai rendszereknek az üzemeltetése és továbbfejlesztése, amelyek megszerzésével biztosítható a nemzeti adatvagyonra vonatkozó törvényi előírások teljesítése - tájékoztatta a NISZ pénteken az MTI-t.

A közlemény szerint a cégvásárlást szabályozó részvény-adásvételi szerződés tavaly decemberi aláírását követően a NISZ lefolytatta az átvételhez szükséges tárgyalásokat. Az állami tulajdonba kerülés egyik utolsó feltételeként a Gazdasági Versenyhivatal is megvizsgálta a vásárlást, és januárban jóváhagyta a tranzakciót. Február 28-án megtörtént a pénzügyi zárás, amelynek eredményeképpen március 1-jétől az IdomSoft felett a tulajdonosi jogokat a NISZ gyakorolja. Az IdomSoft 100 százalékos részvénycsomagjáért a NISZ 1 milliárd 321 millió forintot fizetett.

 

A kormány tavaly novemberben határozott arról, hogy megvizsgálják az IdomSoft közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelten fontos informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen - emlékeztetett a NISZ. A cél az volt, hogy a vállalat feletti tulajdonosi jogokat a NISZ gyakorolja, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön.

 

Az IdomSoft fő üzleti tevékenysége informatikai szolgáltatások nyújtása. Tevékenysége döntő részét a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH) számára nyújtott informatikai szolgáltatások jelentik. A társaság az elmúlt csaknem másfél évtizedben több mint ötven, a közigazgatás alapműködését meghatározó, az állampolgároknak is szolgáltatásokat nyújtó informatikai rendszert fejlesztett. 

 

A különböző hivatalokban történő adatfelvételek, nyilvántartások kezelése, működtetése, okmányok megszemélyesítése, kiadása, valamint hatósági ellenőrzések ezekre az informatikai rendszerekre épülnek. Példaként említi a közlemény egyebek mellett a személyi igazolványokat, lakcímkártyákat, biometrikus útleveleket, jogosítványokat, egyéni vállalkozói igazolványokat, parkolási igazolványokat, magyar igazolványokat, hatósági erkölcsi bizonyítványokat, külföldiek tartózkodási engedélyeit, forgalmi engedélyeket, törzskönyveket, anyakönyvi okmányokat, bűnügyi nyilvántartásokat, választási, valamint honosítási rendszereket. (MTI)

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás:

Van 3000 dollárod? Bitcoin, XRP vagy arany – melyik a jobb befektetés?

Sok befektető számára ma már nem az a kérdés, hogy kriptovaluták vagy nemesfémek, hanem az, hogyan lehet mindkettőt okosan kombinálni egy portfólióban. Az olyan eszközök, mint a Gold, a Bitcoin vagy a XRP, teljesen eltérő módon teremtenek értéket, ezért a választás sokszor attól függ, mennyi kockázatot hajlandó vállalni a befektető.
2026. 03. 16. 05:00
Megosztás:

Az EP megszavazta a nyaralók védelmét szolgáló új szabályokat

Csütörtökön a képviselők zöld utat adtak az utazási csomagokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatának, és megerősítették a nyaralók védelmét.
2026. 03. 16. 04:00
Megosztás:

Felminősítette Horvátországot az S&P

Felminősítette Horvátországot az S&P Global Ratings.
2026. 03. 16. 03:00
Megosztás:

Emelkedik a Bitcoin, miután Trump a háború lehetséges végét jelezte Irán ellen

A Bitcoin árfolyama emelkedni kezdett, miután Donald Trump arra utalt, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti konfliktus hamarosan véget érhet. A világ legnagyobb kriptovalutája hétfőn akár 3,4%-kal is erősödött, és 69 523 dollárig emelkedett New Yorkban.
2026. 03. 16. 02:00
Megosztás:

Fogyasztóvédők a tudatos vásárlásra hívják fel a figyelmet a fogyasztóvédelem világnapján

Fontos a körültekintő, tudatos vásárlás mind a boltokban, mind az online térben, a döntés előtt mérlegelni kell pénzügyi lehetőségeinket és azt is, hogy a kiválasztott termékre valóban szükségük van-e - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a fogyasztóvédelem világnapja alkalmából, ami március 15-én lesz.
2026. 03. 16. 01:00
Megosztás:

Valaki ezekkel a számokkal elvitte a hatos lottó főnyereményét

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 11. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 15. 23:59
Megosztás:

A Dogecoin ára 2026-ra elérheti az 1 dollárt, ha ez a három dolog bekövetkezik

A Dogecoin jelenleg 0,10 dollár alatt forog. Bár egyes elemzők már most az 1 dollárhoz vezető utat vázolják fel 2026-ra. Ez ambiciózusnak hangzik. A számok azonban árnyaltabb képet mutatnak. Három konkrét feltételnek kell teljesülnie ahhoz, hogy ez a cél reálissá váljon.
2026. 03. 15. 23:00
Megosztás:

A bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni

A közel-keleti térségben zajló események miatt az utazók sokszor nehéz helyzetbe kerülnek, a bizonytalan időszakban biztonságosabb utazási irodával utazni - hangsúlyozta a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) a Facebook-oldalán.
2026. 03. 15. 22:00
Megosztás:

QR-kód segítheti az élelmiszerek útjának követését

Új digitális platform fejlesztése indult, amely a termelőtől a fogyasztóig követhetővé teheti az élelmiszerek útját.
2026. 03. 15. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum ára átlépte a 2 100 dollárt, miközben a Remittix befektetői akár 50×-es hozamot is láthatnak idén

Az Ethereum árfolyamának alakulása ezen a héten a figyelem középpontjába került, miután az eszköz áttörte a 2 100 dolláros szintet. Az ETH árának emelkedése annak a jele, hogy több hónapnyi óvatos optimizmus után visszatér a bizalom. A korábban inaktív „whale” pénztárcák ismét aktívabbá válnak a kulcsfontosságú tőzsdéken, az on-chain mutatók pedig az Ethereum forgalmának növekedését jelzik.
2026. 03. 15. 20:00
Megosztás:

Mérséklődő forgalomban csökkent a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,11 százalékkal csökkenve, 121 754,84 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 15. 19:00
Megosztás:

A KuCoin erősödik a kriptoderivatívák piacán – nő a verseny a tőzsdék között

A kriptoderivatívák piaca februárban némileg visszafogottabb volt, azonban a vezető kriptotőzsdék közötti verseny tovább fokozódott. A legfrissebb piaci adatok szerint a KuCoin a hónap egyik legnagyobb piaci részesedés-növekedését produkáló platformja lett, miközben a teljes kereskedési volumen csökkent.
2026. 03. 15. 18:00
Megosztás:

Szicília csodái: pisztáciakrémek és olívabogyók

Olaszország híres a gasztronómiai élményeiről, különösen a szicíliai régió, ami különleges ízeket kínál az ínyenceknek. A szicíliai gasztronómia története és sokszínűsége egyszerre nyújt izgalmat és kielégítő ízélményt azoknak, akik közelebbről szeretnék megismerni.
2026. 03. 15. 17:00
Megosztás:

Bitcoin a geopolitikai feszültségek viharában – új árfolyamcélok körvonalazódnak

A Bitcoin ismét bizonyította ellenálló képességét a globális bizonytalanság idején. Az Egyesült Államok és Irán közötti feszültségek eszkalációja kezdetben erős volatilitást hozott a piacra, azonban a vezető kriptovaluta gyorsan talpra állt, és több hagyományos eszközt is felülteljesített. A piaci struktúra átalakulása, a nagybefektetők fokozódó aktivitása és az ETF-beáramlások együtt olyan fundamentumokat teremtenek, amelyek akár új árfolyamcélok felé is terelhetik a Bitcoint.
2026. 03. 15. 16:00
Megosztás:

Az orvosok mosolya: fogászati újítások a fővárosban

A fogorvosi beavatkozások jelentős átalakuláson mentek keresztül az elmúlt években, különösen a nagyvárosokban. A digitális technológia és a modern eszközök lehetővé tették, hogy a fogászati ellátás hatékonysága és tempója jelentősen javuljon.
2026. 03. 15. 15:00
Megosztás:

Rugalmas vállalatirányítás: az ideális megoldás

A mai üzleti környezetben rendkívül fontos, hogy a cégek olyan rendszereket válasszanak, melyek teljes mértékben kielégítik szükségleteiket. Eszébe jutott-e már valaha, hogyan érheti el, hogy az adminisztratív folyamatok a lehető legjobban szolgálják vállalkozása érdekeit?
2026. 03. 15. 14:00
Megosztás:

Tapasok, ritmusok és ízek: az autentikus élmények találkozása

A spanyol életérzés sokrétű varázsát átélheted egy különleges esti élmény során. Képzeld el, hogy egy barátságos étteremben üldögélsz, ahol a mennyezetről flamenco ritmusok szűrődnek le, és a tányérodon pikáns tapasok várnak kóstolásra. A város szívében, mesterséges fények elől menekülve egy olyan helyre juthatsz, ahol minden érzékszervedet rabul ejtik az ízek és hangok.
2026. 03. 15. 13:00
Megosztás: