Amennyit nyert százalékosan 2009-ben a FTSE, annyit vesztett az elmúlt évtizedben

Tavalyelőtt története legrosszabb, tavaly pedig egyik legjobb évét zárta a Londoni Értéktőzsde (LSE) fő részvényárfolyam-mutatója, a FTSE-100-as, amely a kétezres évek első tíz évében összességében több mint másfélezer pontot vesztett. (MTI)

Az 1984. január 3-án ezerpontos bázisszinten indult fő londoni index 2009 utolsó, rövidített kereskedési napján 5412,88 ponton, 15,02 pontos, 0,28 százalékos napi nyereségben állt meg. Ez 978,71 pontos, 22 százalékos éves nyereség a 2008 utolsó kereskedési napján mért 4434,17 pontos záróhoz képest, ugyanakkor csaknem éppen 22 százalékkal alacsonyabb annál a szintnél, amelyen a mutató az 1990-es éveket befejezte.

 

Tíz évvel ezelőtt, 1999. december 31-én, pénteken ugyanis 6930,20 ponton zárt a FTSE-100-as. Az index tavalyi egész évi teljesítménye 1997 óta a legjobb volt, különös tekintettel arra, hogy rendkívüli évközi mélységekből kellett visszakapaszkodnia: éves mélypontját március 3-án érte el, 3512,09 pontos záróval. Ahhoz képest 55 százalékos volt az év végéig elért nyereség.

 

Az előző, 2008-as naptári évet azonban negyedszázados történetének legrosszabb teljesítményével fejezte be a mutató. A FTSE-100-as 2008. december 31-én 4434,17 ponton zárt, 31,5 százalékkal alacsonyabban annak az évnek a nyitó szintjénél. Ekkora veszteséget januártól decemberig terjedő időszakban a fő londoni árfolyammutatóban addig soha nem mértek; a korábbi legnagyobb éves zuhanás 2002-ben volt, amikor 24,5 százalékot esett a tőzsdeindex az év eleje és vége között.

 

A 2009-es kereskedési év egészét tekintve mindazonáltal a fellendülésre jellemző "bull piaci" kategóriában zárt a Londoni Értéktőzsde. A nemzetközileg elfogadott tőzsdei meghatározás szerint - amely a tartós felfutást a bikával (bull), a hosszas lejtmenetet a medvével (bear) jelképezi - a "bull market" állapot akkor áll be, ha valamely tőzsde egy vagy több részvényindexe a megelőző mélypontról az időszaki kilengésektől függetlenül, folyamatszerűen, hosszabb idő alatt legalább 20 százalékot emelkedik. Évtizedes összevetésben azonban továbbra is a "bear market" meghatározás az érvényes, tekintettel az 1999. december 31-ei és a 2009. december 31-ei zárások között végbement 22 százalékos lemorzsolódásra.

 

A 2000-2009-es évtizedben a részvénybefektetések megtérülése - a teljes merítésű FTSE All-Share indexet tekintve - mínusz 1,8 százalék volt éves átlagban. Az 1930-as évek nagy világgazdasági depressziója óta nem volt példa arra, hogy a brit tőzsdei befektetők összességében veszteséggel zárjanak egy egész évtizedet. Mindez azt is tükrözi, hogy a brit reálgazdaság egésze a II. világháború utáni időszak leggyengébb évtizedét fejezte be 2009-ben.

 

A Financial Times által összeállított, minap ismertetett visszatekintés szerint 2000 és 2009 között a brit hazai össztermék (GDP) évente átlagosan mindössze 1,7 százalékkal nőtt. Az 1960-as években az éves átlagos növekedés 3,1 százalék volt a brit gazdaságban. Az elmúlt évtized növekedési átlagán nyilván sokat rontott az utóbbi másfél év súlyos recessziója.

 

A londoni elemzői közösségben most már ugyan konszenzussá vált az a jóslat, hogy Nagy-Britanniában - utolsóként a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok közül - az idei negyedik negyedévben megkezdődött a gazdasági növekedés, a harmadik negyedévben azonban a hivatalos statisztikai kimutatás szerint még mindig tartott a recesszió. Az volt a hatodik olyan negyedév egymás után, amelyben csökkent a brit gazdaság összteljesítménye.

 

Ilyen hosszú recesszióra még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését. A recessziós előrejelzést ráadásul nemrégiben még rontotta is a brit kormány. Alistair Darling pénzügyminiszter a brit gazdaság és a költségvetés helyzetéről nemrégiben tartott éves parlamenti beszámolójában közölte: új becslése szerint a brit hazai össztermék az idei pénzügyi év egészében 4,75 százalékkal csökken a költségvetésben szereplő eredeti, 3,5 százalékos recessziós jóslat helyett.

 

A 3,5 százalékos GDP-mínuszról szóló prognózist független londoni elemzők mindig is túl derűlátónak tartották. A Centre for Economics and Business Research (CEBR) nevű vezető londoni gazdasági előrejelző ház már a nyáron azt jósolta, hogy a brit hazai össztermék az idei pénzügyi évben reálértéken legalább 4,5 százalékkal esik. A CEBR szerint a 2008 első negyedében mért legutóbbi csúcsérték és a cég által az idei harmadik negyedévre valószínűsített mélypont között összesítve 5,6 százalékos GDP-zuhanás várható.

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca

Az Airbus számára termelő üzemcsarnokot avatott fel Kolozs megyében a belga Sonaca - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2025. 11. 13. 16:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított a Red Bull ellen

Az Európai Bizottság hivatalos versenyfelügyeleti eljárást indított annak kivizsgálására, hogy a Red Bull osztrák energiaital-gyártó vállalat jogellenesen korlátozta-e a versenyt az EU energiaital-piacán, megsértve ezzel az uniós versenyjogi szabályokat - közölte csütörtökön a brüsszeli testület.
2025. 11. 13. 15:30
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jogsértés megállapítása nélkül lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását, a kiskereskedelmi lánc vállalása szerint tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza - közölte a GVH az MTI-vel csütörtökön.
2025. 11. 13. 15:00
Megosztás:

Bizonytalan kilátások az elektromosjármű-piacon: a vásárlók fele egyelőre nem venne villanyautót

Az Európai Unió 2035-től tervezi betiltani az új, fosszilis üzemanyaggal hajtott járművek értékesítését, a vásárlók érdeklődése azonban az elektromos autók iránt továbbra is mérsékelt. Bár számos ország pénzügyi ösztönzőkkel támogatja a váltást, ezek megszűnésével az eladások meredeken visszaesnek.
2025. 11. 13. 14:00
Megosztás:

Újabb Otthon Start és CSOK Plusz módosítások jönnek november 15-től

A november 12-én éjjel megjelenő Magyar Közlönyben újabb módosítások jelentek meg az Otthon Start és CSOK Plusz hitelekkel kapcsolatban. A bejelentett módosítások többnyire könnyítések, és nagyjából megfelelnek a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezeteknek.
2025. 11. 13. 13:30
Megosztás:

Tömeges roham indult Orbán rajzáért, de a jog megállította a gyártást

Valósággal letarolta a netet Orbán Viktor firkája, amelyet az ATV november 10-i interjúja alatt készített – a rajzból mém lett, a rajongók pedig sorra próbálták pulcsira, bögrére nyomtatni. Erre azonban jelen állás szerint nincs lehetőség: Hudák Tibor, a Collabri ügyvezetője szerint a firka jogvédett alkotás, amelynek szerzője maga a miniszterelnök. Engedélye nélkül tilos kereskedelmi célra felhasználni, így a mémtermékek gyártása sem indulhat el a hatalmas érdeklődés ellenére.
2025. 11. 13. 13:00
Megosztás:

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Az idei ünnepi szezonban tovább nőtt a kínai technológiai eszközök népszerűsége Magyarországon. Az online piactereken keresztül rendelt ajándékok között egyre több az okosóra, fülhallgató, biztonsági kamera és babafigyelő, amelyek nemcsak megfizethetők, hanem megbízhatóak és gyakran innovatív megoldásokat kínálnak. A magyar vásárlók egyre tudatosabban választanak ezek közül, mivel a korábbi másolatok helyett ma már jól tervezett, fejlett eszközök érkeznek a keleti gyártósorokról.
2025. 11. 13. 12:30
Megosztás:

Önálló besorolással látta el Skóciát a Moodys és az S&P

Külön elsőrendű besorolással látta el Skóciát a Moody's Ratings és az S&P Global Ratings, megnyitva az utat az önálló skót szuverén kötvénykibocsátás előtt. Mindkét hitelminősítő hangsúlyozta ugyanakkor, hogy leminősítéshez vezethet Skócia függetlenné válása.
2025. 11. 13. 12:00
Megosztás:

Hogyan válassz szálláshirdető platformot ingatlantulajdonosként?

Az internetes szállásközvetítő platformok megkönnyítik, hogy ingatlantulajdonosként rövid időre kiadd lakásod.
2025. 11. 13. 11:30
Megosztás:

Erősödtek az amerikai kamatcsökkentési várakozások

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban, miután a megkérdezett közgazdászok túlnyomó többsége, 80%-a úgy vélte, hogy a gyengülő munkapiac miatt a Fed decemberben újabb 25 bázisponttal csökkenti majd az irányadó kamatszintet.
2025. 11. 13. 11:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok, miközben a befektetők a kormányzati leállással kapcsolatos hírekre figyeltek.
2025. 11. 13. 10:30
Megosztás:

Emelkedéssel zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Emelkedéssel zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok, miután kitartott az optimizmus, hogy az amerikai kormányzat leállás akár néhány napon belül véget érhet.
2025. 11. 13. 10:00
Megosztás:

Az ESG nem trend, hanem jövőkép” – a Soproni Egyetem ESG-képzései

A Soproni Egyetem, mint Magyarország Zöld Egyeteme ESG-képzéseivel új szintre emelte a fenntarthatóságról való gondolkodást. Az egyetem célja, hogy a jövő szakemberei ne csak megfeleljenek a 21. századi piaci elvárásoknak, hanem képesek legyenek alakítani a változást – a zöld átmenet aktív formálóivá válva.
2025. 11. 13. 09:30
Megosztás:

Covid óta nem látott lakbéresés – megrengetheti a budapesti albérletpiacot a Kúria döntése

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint 2025 októberében tovább csökkentek a bérleti díjak Budapesten és országosan is. Októberben az országos index 0,7, a budapesti pedig 1 százalékos lakbércsökkenést mutatott az előző hónaphoz képest. Az elmúlt két hónapban az országos bérleti díjak viszont már közel két százalékkal csökkentek. Ilyen mértékű csökkenésre utoljára 2020 november-decemberében volt példa a koronavírus-járvány kellős közepén. A bérleti díjak csökkenésben komoly szerepet játszik, hogy az Otthon Start Program keresletet von el az albérletpiacról, aminek köszönhetően a kínálat is növekszik, ez pedig egyre nagyobb versenyhelyzetet teremt bérbeadói oldalról. A budapesti albérletpiacot is jelentősen átrendezheti a Kúria döntése, ami jogszerűnek találta az airbnb-zés kitiltását a VI. kerületből. A döntés 2026-tól lép hatályba, ami érezhetően növelheti a terézvárosi hosszútávra kiadó (és/vagy eladó) lakáskínálatot a következő hónapokban, ami még tovább fékezheti az albérletárak emelkedését. Szintén kérdés, hogy a VI. kerület példája mennyire lesz ragadós a többi belvárosi kerület számára. A fővárosban november elején a bérleti díjak középértéke 260 ezer forintot tett ki. Debrecenben 240 ezer forint, míg a legolcsóbb vármegyeszékhelyeken, Békéscsabán és Szekszárdon 100 ezer forinttal számolhatnak a bérlők.
2025. 11. 13. 08:00
Megosztás:

Javítják a sajátos nevelési igényű gyerekek oktatásának feltételeit Szegeden

Uniós támogatással javítják a sajátos nevelési igényű (SNI), a tartós gyógykezelés alatt álló és a pedagógiai szakszolgálati ellátást igénylő gyermekek oktatásának feltételeit a Szegedi Bárczi Gusztáv Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményben, Óvodában és Általános Iskolában, valamint a Csongrád-Csanád Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat intézményeiben - tájékoztatta a Szegedi Tankerületi Központ vezetője az MTI-t.
2025. 11. 13. 07:30
Megosztás:

Jogi vákuum: Azonnali bénulás fenyegeti a cégeket az alapító halála esetén

Szakmai becslések szerint a következő tíz évben mintegy 145 ezer cég érintett a generációváltásban. Ezek a vállalkozások adják a magyar munkaerő mintegy negyedét. Karaszi Csaba, a Duna Capital ügyvezetője kiemelte: ha a tulajdonos egyedüli ügyvezetőként hal meg, a cég azonnal képviselet nélkül marad, mivel az ügyvezetői jogviszony a halállal megszűnik és nem örökölhető. Ez jogi vákuumot teremt: nincs, aki aláírjon, utaljon vagy benyújtsa a hatósági beszámolókat. A hónapokig tartó hagyatéki eljárás alatt a cég működésképtelenné válhat, ami akár az adószám törléséhez és a vállalkozás teljes összeomlásához vezethet.
2025. 11. 13. 07:00
Megosztás:

Megbízhatósági válságban a magyar munkaerőpiac– miért tűnnek el a kékgalléros munkavállalók?

A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88%-a a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60%) és a szakmai tapasztalatot (54%).
2025. 11. 13. 06:30
Megosztás:

A legjobb külföldi online játékok magyar játékosok számára – 2025-ös útmutató

Az utóbbi években az online szerencsejáték szó szerint berobbant Magyarországon. Egyre több játékos fedezi fel, hogy a nemzetközi kaszinóoldalak nemcsak szélesebb játékkínálatot, hanem jobb bónuszokat és modernebb technológiát is kínálnak.
2025. 11. 13. 06:28
Megosztás:

Kocsimosót épített a MÁV Szegeden

Szeged-Rendező állomáson új kocsimosót építettek, ezzel több mint 20 év után tér vissza Szegedre a gépi vasútikocsi-tisztítás - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgató szerdán a közösségi oldalán.
2025. 11. 13. 05:30
Megosztás:

Vírus okozhatta az óvodai megbetegedéseket Egerben

November 11-ről 12-re virradó éjjel csaknem negyven gyermeket érintő hányásos, hasmenéses betegség tört ki az Egri Bölcsődei és Óvodai Intézmény Joó János Tagóvodájában - közölte hivatalos Facebook oldalán Eger önkormányzata. A szakhatóság vizsgálatainak első megállapításai szerint vírus okozhatta a megbetegedéseket - értesült az MTI.
2025. 11. 13. 05:00
Megosztás: