Angela Merkel nagy megpróbáltatása

A menekültválság jelenti az eddigi legnagyobb megpróbáltatást a német kancellár számára - hangsúlyozta az MTI-nek adott interjújában Kiss J. László Németország-szakértő.

Angela Merkel nagy megpróbáltatása

A Corvinus Egyetem tanára abból az alkalomból vont mérleget a Merkel-korszakról, hogy az ország első női kancellárja éppen tíz évvel ezelőtt, 2005. november 22-én lépett hivatalba. Kiss J. László szerint az évfordulóval kapcsolatban jogos a merkeli tíz évet összehasonlítani a rajnai állam nyugati integrációját visszavonhatatlanná tevő Konrad Adenauer tizennégy és a német egyesítés munkáját beteljesítő Helmut Kohl tizenhat hivatali évével, és egyben feltenni azt a kérdést, hogy egy évtized után mi tekinthető a kancellár fő művének.

 

Németország háború utáni első vezetője, Konrad Adenauer már kancellárságának első hat évében az Európai Szén- és Acélközösség létrejöttével és a NATO-tagságot is lehetővé tevő párizsi szerződésekkel lényegében megalkotta fő művét, visszavezetve az országot az európai népek családjába. Az 1982-ben hatalomra került Helmut Kohl pedig már kancellárságának nyolcadik évében a német újraegyesítés sikeres kancellárjának mondhatta magát.

 

Ilyen megközelítésből Merkel "megkésett kancellár", mert hivatali idejének tizedik évében még nem lehet tudni, hogy a feladat nagyságát tekintve a német egyesítéshez hasonlítható menekültválságot képes-e sikertörténetté alakítani és ennek alapján megalkotni kancellárságának "fő művét". Kiss J. László szerint Angela Merkel "mentségére szolgáljon", hogy hivatalba lépésének kezdete óta válságok határozták meg kormányzásának napirendjét. 2008-ban a világgazdasági és pénzügyi válság, amely a német gazdaságot is megrendítette, 2010-től pedig az euróválság.

 

A 2011-es fukusimai atomkatasztrófát követően a kancellár a német társadalom hangulatának megváltozását kihasználva az atomerőművek fokozatos leállításának programjával egy fontos ideológiai törésvonaltól is megszabadította a német politikát. Ehhez hasonló jelentőségű volt a merkeli politikában többi között a hadkötelezettség megszüntetése vagy az országos minimálbér rendszerének bevezetése. Ezek után miként vonható meg a merkeli politika ideiglenes mérlege a menekültválságban? Kiss J. László ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kancellár mindmáig nem határolta el magát a nyitott határokon alapuló, feltételek nélküli befogadástól, az úgynevezett "Willkommenskultur" politikától. Inkább szívvel, mint racionális megfontolásokkal politizálva kitart amellett, hogy kormánya nem veszítette el az ellenőrzést a menekültválság felett, továbbá amellett is, hogy a német alkotmányban rögzített menedékjog számszerű felső határokat nem ismer.

 

A kisebbik keresztény párt, a CSU hétvégi kongresszusán a küldöttek nagy többséggel fogadták el azt a javaslatot, hogy a menekültáradat csökkentéséért a befogadás számszerű "felső határainak" meghatározására van szükség. A vendégként felszólaló Merkel ugyanakkor az egyoldalúan nemzeti keretekben meghatározott felső határokkal szemben az "európai megoldást" hangsúlyozta és megerősítette, hogy a befogadott menekülteket az uniós tagállamok közötti el kell osztani. Kiss J. László szerint Angela Merkel politikai tőkéjének jelentős részét a menekültválság megoldására használja fel és aligha várható, hogy a politikai arcvesztés kockázatát vállalva az önkritikus irányváltás vagy a fordulat politikájának útjára lépne. Ezzel együtt azonban politikájában megjelentek a "lopódzó kiigazítás" elemei.

 

A G-20-ak antalyai csúcsértekezletén a Törökországgal létrehozandó tehermegosztás keretében felvetette a menekültkontingensek lehetőségét, nevezetesen azt, hogy évi 300-500 ezer menekült áttelepítésért cserébe Törökország megvédené az EU külső határait. A "kontingens" ilyen módon gyakorlatilag ugyanaz, amit a bajor CSU és mások követelnek, nevezetesen a bevándorlás korlátozása és a számszerű "felső határok" meghatározása. A nyílt fordulat hiánya ellenére a kiigazítás jelei olyan mozzanatokban is tetten érhetők, mint a menedéktörvény szigorítása, a biztonságos származású országok kiterjesztése, a menedékkérőknek folyósított 143 eurós "zsebpénz" megszüntetése, a kitoloncolási gyakorlat szigorítása vagy a menekülni szándékozók elbátortalanítását célzó afganisztáni német plakátakció - jegyezte meg a szakértő. Ennek a merkeli politikának a kockázatai azonban éppen az "európai megoldás" tekintetében korántsem lebecsülhetőek - mondta Kiss J. László, hozzátéve, a menekültpolitikában Németország közvetlen szövetségesei viszonyában is "külön úton" jár, ami szembemegy a német politika második világháborút követő hagyományaival.

 

Az EU szerint a függőség az alkotmányos és demokratikus hiányosságokat mutató és növekvő alkuerővel rendelkező Törökországtól éppen úgy kockázatos, mint a konfliktus az állandó kvótamechanizmust elutasító és Lengyelországgal bővülő tagállamok csoportjával. A merkeli politika esélyeihez tartozik viszont a kivárás és a tudatos habozás gyakorlata. Ide tartozik a nem polgárháborús országokból érkező menekültek feltartóztatása a macedón-görög határon éppúgy, mint az, hogy a merkeli menekültpolitika "költségeinek" igazi próbáját jelentő tartományi választások csak 2016 márciusában kezdődnek Baden-Württembergben - mutatott rá. A Frankfurter Allgemeine Zeitung megbízásából a tekintélyes Allensbach Közvélemény-kutató Intézet által végzett legújabb felmérés eredményei elgondolkoztatók. Ezek egyfelől minden kétség nélkül jelzik a merkeli válságkezelési politikával szembeni növekvő bírálatot és bizalomvesztést, ám egyúttal azt is, hogy a megkérdezettek mintegy 60 százaléka Merkelnél jobb kancellárt 2015 novemberében nem tud elképzelni. Ez pedig tíz év után is azt jelenti, hogy Angela Merkelnek jelenleg nincs alternatívája - hangsúlyozta Kiss J. László.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: