Átadták az Arad-Szeged földgázvezetéket

Átadták a romániai Arad és a magyarországi Szeged közötti földgázvezetéket csütörtökön, a 109 kilométer hosszú vezeték évente 3 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.

Orbán Viktor miniszterelnök az átadás alkalmából a Csanádpalota mellett tartott ünnepségen hangsúlyozta: csak ott vannak sikeres nemzetközi kapcsolatok, ahol az együttműködés magasabb formái alakulnak ki. Kevés erősebb és meggyőzőbb szimbóluma lehetne a jó együttműködésnek, mint egy földgázhálózatokat összekötő állomás - fogalmazott.

 

A magyar kormányfő elmondta: az unió számára elengedhetetlen egy erős közép-európai régió, hiszen, ez az egész unió potenciálisan legfejlődőképesebb régiója, sikere nélkül a globális versenyben az unió sem lehet versenyképes. A magyar miniszterelnök a jövő évi uniós elnökség kiemelt feladatai közé sorolta az energia kérdését. Emil Boc román miniszterelnök avató beszédében kiemelte az unió támogatását a projektben.

 

Megfogalmazása szerint ezzel kinyílt egy olyan ablak, amely az Azerbajdzsán-Grúzia-Románia gázszállító rendszer (AGRI-projekt) megvalósulását is segíti. Magyarország részvétele az AGRI-ban megerősíti a projekt megvalósítását és kapcsolódását Európához - hangsúlyozta. Elmondta: a projekt szükségességét hamarosan igazolják a megvalósíthatósági tanulmányok, és azt követően be kell kerülnie a 2011-ben finanszírozott energetikai projektek közé.

 

Az Arad-Szeged földgázvezetéket a magyar FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz S.A. közösen építette meg. A két gázhálózatot összekötő, 109 kilométer hosszú vezeték megépítéséről már csaknem tíz éve tárgyaltak a felek. A Mol csoporthoz tartozó FGSZ Földgázszállító Zrt. és a román Transgaz 2002-ben szándéknyilatkozatot írt alá a két ország nagy nyomású földgázszállító rendszereinek összekapcsolásáról.

 

A vezeték magyarországi, Algyő-Csanádpalota közötti szakaszának megépítése mintegy 33,3 millió euróba került, amit az FGSZ anyavállalata, a Mol Nyrt. finanszírozott. A projektet az Európai Unió Európai energiaügyi gazdaságélénkítő programja (EERP) keretében 17 millió euróval támogatta. Zsuga János, az FGSZ vezérigazgatója elmondta: a vezeték egyelőre csak Romániába szállít gázt, de a későbbiekben kétirányúvá tehető. Ezt csupán az igények alakulása határozza meg. Jelenleg a kapacitás mintegy ötvenszázalékos kihasználtsággal működik.

 

A vezeték éves kapacitása 1,75 milliárd köbméter. A két szomszédos EU-tagország szállítórendszereinek összekötése elősegíti a nagyobb piaci integritást és versenyt, illetve növeli a régió energiaellátottságának biztonságát - tette hozzá. A mérőállomáson tartott ünnepélyes átadáson részt vett Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa is. Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatója tájékoztatása szerint az átadott vezetékszakaszt több hasonló kezdeményezés követi, hiszen már épül a horvát-magyar összekötő gázvezeték, illetve vizsgálják a magyar–szlovák kapcsolat kialakításának lehetőségét is.


Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás:

Génmintázatok alapján diagnosztizálnak bőrbetegségeket az SZTE-n

Nemcsak a pontosabb diagnózis felállítását, hanem a hatékony gyógyszeres kezelés beállítását is segíti az a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) részvételével zajló projekt, amely során génmintázatok alapján határozzák meg, milyen bőrbetegségben szenved egy páciens - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2026. 06. 28. 08:00
Megosztás:

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - mondta Linczmayer Szilvia, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szóvivője az MTI érdeklődésére.
2026. 06. 28. 07:00
Megosztás:

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométeres távját a kilencedik alkalommal megrendezett a Balaton-átevezésen.
2026. 06. 28. 06:00
Megosztás:

Munkába állt Máté, a BME humanoid robotja

A hallgatók hamarosan az órákon is találkozhatnak majd vele. A mozgása már most lenyűgöző, mutatunk róla videót.
2026. 06. 28. 05:00
Megosztás: