Átláthatóbb lesz a jelzáloghitelek árazása

A parlament által hétfőn este elfogadott törvénnyel átláthatóbbá és hosszú távon tervezhetőbbé válnak a jelzáloghitelek költségei az ügyfelek számára, a teljes hiteldíjmutató (thm) plafon bevezetése nem hoz nagy változást, a bankok adminisztrációját és költségeit növelni fogja az új szabályozás - mondták az MTI által megkérdezett szakértők kedden.

Marsi Erika, a Nemzetközi Bankárképző Központ (NBK) alelnöke az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett, hogy a magánszemélyek közötti kölcsönszerződések esetében a kamatplafon bevezetése segíti az uzsorakölcsönök visszaszorítását.

 

A pénzügyi intézmények által nyújtott kölcsönök esetében a thm-plafon tényleges mértéke az alelnök szerint nem hoz nagy változást, ugyanis a törvényben meghatározott maximumnál magasabb thm jelenleg csak egy-két bank egy-két termékénél fordul elő, az áruvásárlási és hitelkártya-termékek esetében. A thm-ek jogszabályban meghatározott mértékét elfogadhatónak tartja Marsi Erika, "megfelelő a bank és az ügyfél oldaláról is" - mondta.

 

Felhívta a figyelmet: vannak olyan termékek, amelyeknél 20 százalékhoz közelít a bedőlési arány. A jegybanki alapkamat plusz 24 százalékba pedig beleférnek az olyan magasabb kockázatú termékek - például a gépkocsihitelek - is, amelyeknek a fedezete eltűnhet, vagy értéke csökkenhet - mondta. Nagy változás a jelzáloghiteleknél lesz, amelyek a jövő évtől csak fix vagy refenciakamathoz kötött kamatozásúak lehetnek. A jelenlegi helyzethez képest pozitív változásról van szó annak ellenére, hogy a bankok többségénél ilyen termékek már vannak - mondta.

 

Ezzel egyszerűbbé, az ügyfelek számára átláthatóbbá válnak ugyanis a konstrukciók. Kérdés ugyanakkor ennek a gyakorlati megvalósítása - tette hozzá -, célszerű lenne, ha a pénzügyi felügyelet még a szabályozás hatályba lépése előtt kiadna egy ajánlást arról, hogy mi számít rendszeres, kamat jellegű költségnek. A korábbi években ugyanis rendszeres gyakorlat volt például, hogy a folyósítási jutalékot nem egy összegben kérték el a finanszírozók, hanem szétosztva, évente vagy havonta fizettették meg az ügyfelekkel.

 

Marsi Erika szerint méltányolható az a szándék, hogy a pénzügyi intézmények nem kínálhatnak korlátozott időtartamra kedvezményes kamatot, ez felveti ugyanakkor azt a kérdést, hogy a jövőben akkor lehet-e kedvezményes konstrukció. Az NBK alelnöke úgy vélekedett, vannak a piacon olyan jelzáloghitel konstrukciók, amelyeket meg kell majd változtatni, értelmezni kell, hogyan lehet őket megfeleltetni az előírásoknak. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági banki divízióért felelős vezérigazgató-helyettese szerint is "könnyebb összehasonlíthatóságot és nagyobb kiszámíthatóságot jelent a hitelfelvevők számára, ha a pénzintézetek egységes referenciamutatóhoz viszonyítva állapítják meg a kamatokat".

 

Ebben az esetben a hitel költségeit a teljes futamidő alatt csak a külső környezet és az adós fizetési hajlandóságának esetleges negatív változásai módosíthatják. Bába Ágnes véleménye szerint a válság hatására és a devizalapú hitelek megszűnését követően a pénzintézetek többsége legújabb forinthiteleit már valamilyen referenciakamathoz kötötte. A K&H Banknál jelenleg elérhető három hiteltermék közül kettőnél ilyen rögzítést alkalmaznak. Az olyan jelzáloghitelek esetén, amelyeknek a kamata három-öt évre fix összegben meghatározott, a háztartások egy állandó kiadással tervezhetik költségvetésüket, és van idejük felkészülni arra, ha a külső környezet változásai miatt a fix kamatperiódus leteltével esetleg nagyobb összegű törlesztő részletet kell fizetniük - fejtette ki közleményében.

 

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy az adósságrendező hitelek és a személyi kölcsönök kimaradtak a törvényből, ami azt eredményezheti, hogy a bankok vagy nem nyújtanak ilyen kockázatos termékeket vagy szigorúbbak lesznek a folyósítás feltételei, ami az uzsorások felé terelheti az ilyen igényeket. A vezető tanácsadó szerint komoly költséggel és adminisztrációval jár a bankok számára, hogy 2012. május 31-ig lehetővé kell tenni az átszerződést a meglévő jelzáloghitelek esetében, a feltételeket pedig 90 nappal korábban közzé kell tenni, mindenre pedig a végtörlesztési hajrában kell sort keríteni.

 

A kis összegű, éven belüli hitelek esetében pedig a termékek jellegéből adódóan olyan torz számok - magas thm-ek - adódhatnak, amelyek beszűkíthetik a hitelnyújtást. A 2012. január 1-jén hatályba lépő törvény szerint, ha magánszemély ad kölcsönt, a kamat nem lehet több a - jelenleg 6 százalékos - jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékénél. Pénzügyi intézmény által nyújtott kölcsön thm-je pedig nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét. Hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó, valamint - a gépjármű-hitelek kivételével - a tartós fogyasztási cikkek megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott kölcsön thm-je legfeljebb 39 százalékponttal haladhatja meg az alapkamatot, vagyis a jelenlegi kamatszint mellett maximum 45 százalék lehet.

 

Az új jelzáloghitelek kamatát vagy referencia-kamatlábhoz kell kötni, vagy a kamat mértékét legalább 3, 5 vagy 10 éves kamatperiódusra rögzíteni kell. Szerződésszerű teljesítés esetén nem számítható fel a kamaton felül rendszeresen fizetendő kamat jellegű díj vagy költség, és korlátozott időtartamra nem lehet kedvezményes kamatot kínálni. A rögzített kamat változásáról legalább 90 nappal korábban értesíteni kell az ügyfeleket, akik ekkor díjmentesen felmondhatják a szerződésüket. A 2012. január 1. előtt kötött jelzáloghitel-szerződések esetében - ha nem felelnek meg az új rendelkezéseknek - 2012. május 31-ig egy alkalommal lehetővé kell tenni a fogyasztók számára a szerződés módosítását vagy újrakötését. (MTI)


Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás: