Átvette a Főgáz az E.on lakossági földgázfogyasztóit

Átvette a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő Főgáz az E.on 600 ezer lakossági földgázfogyasztóját január 1-jén - mondta el Králik Gábor, a Főgáz Zrt. vezérigazgatója az MTI megkeresésére.

Átvette a Főgáz az E.on lakossági földgázfogyasztóit

Fejér, Tolna, Baranya, Somogy, Zala és Veszprém megye egyetemes (lakossági) fogyasztóit a Főgáz látja el az idei év első napjától, a társaság és a fogyasztók között a törvény szerint határozatlan időre egyetemes szolgáltatási szerződés jött létre, így ezzel kapcsolatban a fogyasztóknak nincs teendőjük - hangsúlyozta a vezérigazgató. Hozzátette, hogy a szolgáltatóváltás miatt nincs szükség mérőcserére vagy más műszaki beavatkozásra, a leolvasási menetrend sem változik.

 

A műszaki kérdéseket érintő problémákkal, például gázszivárgás vagy meghibásodás esetén továbbra is az E.on, illetve a Magáz Magyar Gázszolgáltató Kft. földgázelosztó társaságaihoz kell fordulni, a mérőleolvasást is ezek a társaságok végzik a korábban megszokott módon. A vezérigazgató felhívta a figyelmet, hogy az E.on a jogszabályok szerint elszámol a fogyasztókkal, akik a 2015. december 31-i mérőállás szerint végszámlát fognak kapni.

 

Ha valaki tartozik, de nincs lekapcsolva a szolgáltatásról, annak a korábbi szolgáltatójánál kell rendeznie a hátralékot. A kikapcsolt fogyasztóknál viszont csak a tartozás rendezése után tudják újra elindítani a gázszolgáltatást. A megyeszékhelyeken és két megyei jogú városban - Székesfehérvár, Dunaújváros, Szekszárd, Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Veszprém - nyolc új Főgáz-ügyfélszolgálati iroda nyílik január 4-én. Az országos szolgáltatási engedély 2015. áprilisi megszerzése óta egyébként az érintett megyékben már 51 postai pont is kényelmesebbé teszi az ügyintézést - fűzte hozzá Králik Gábor.

 

A vezérigazgató felidézte, a Főgáz tavaly év elején mintegy 800 ezer egyetemes szolgáltatásra jogosult, döntően budapesti lakossági fogyasztó földgázellátását biztosította. Ez a szám áprilistól folyamatosan, majd augusztustól ugrásszerűen nőtt, akkor vették át ugyanis a Magyar Telekom csaknem 60 ezer földgázfogyasztóját. A folyamat problémamentes, sikeres volt - mondta. A Főgáz jelentős fejlesztéseket hajtott végre a rendszerein, és a vezérigazgató szerint a megszerzett tapasztalatok jó alapot biztosítottak a további feladatok ellátásához.

 

Az E.on ügyfeleinek átvétele után, illetve a szintén a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként működő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt. (korábbi nevén GDF Suez Energia Magyarország Zrt.) 750 ezer lakossági ügyfelével együtt cégcsoportszinten 2,2 millió egyetemes földgázfogyasztót szolgálnak ki - hangsúlyozta Králik Gábor. Hozzátette, készen állnak arra is, hogy a Tigáz 1,2 millió fogyasztóját átvegyék legkésőbb idén októberig, ezzel már az összes hazai, azaz több mint 3,4 millió lakossági fogyasztó a társaságnál lesz. A vezérigazgató kifejtette, a korábban francia tulajdonban lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató Zrt. működését vizsgálva sok tapasztalatot szereztek.

 

Nagy különbségeket találtak a magyar és a francia megoldások között, miközben összegyűjtötték a legjobb irányítási és működési folyamatokat, a tervek szerint a kettőt összedolgozzák majd. Az ősszel megvásárolt szolgáltató sorsáról még nincs döntés, az egyik elképzelés szerint beolvasztják a Főgázba, a másik lehetséges megoldás, hogy egy ideig még egymás mellett működne a két vállalat a nemzeti közműszolgáltatási rendszer részeként - közölte Králik Gábor.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: