Autóvásárlási őrület Kínában - januárban 2 millió autó cserélt gazdát

Kínában jelentősen megugrott januárban az autóeladások száma, amely tízedik hónapja emelkedik, párhuzamosan az ország a koronavírus-járvány utáni, gazdasági helyreállásával.

Autóvásárlási őrület Kínában - januárban 2 millió autó cserélt gazdát

A Kínai Járműgyártók Szövetségének weboldalán kedden közzétett adatok szerint az eladott autók száma éves összevetésben 29,5 százalékkal, több mint 2,5 millió darabra nőtt az év első hónapjában. A januárban eladott járművek zömét a személyautók tették ki, melyekből több mint 2 millió cserélt gazdát.
   
Szembetűnő növekedést figyeltek meg az új energiával működő járművek eladásában: januárban 179 ezer elektromos- és hibrid járművet értékesítettek, ez több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak. Az új energiával működő járművek eladása a hetedik hónapja bővül.
   
A szövetség az adatokhoz mellékelt közleményben rámutat: a nagy ütemű növekedési adatok hátterében részben az áll, hogy 2020-ban januárra esett a kínai holdújév miatti munkaszünet, így a tavalyi alapadat viszonylag alacsony volt, ám a növekedés ezzel együtt is stabilnak számít.
   
Bár Kína gazdasági fejlődése kedvező irányba halad, de a szövetség az első negyedéves előrejelzésében arra figyelmeztetett: a járvány, illetve a külső környezet bizonytalanságai a kínai autóipar működésére is hatással lehetnek. A szövetség a bizonytalanságok forrásai között említette a mikrochipek ellátásában a múlt év vége óta fellépett akadályokat.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
Peking célja, hogy 2025-re az új energiájú járművek eladása tegye ki az összes autóértékesítés 20 százalékát - szemben a jelenlegi, jellemzően 5 százalék körüli aránnyal. Az autógyártók egymással versenyezve igyekeznek újabb, egyre nagyobb hatótávolságú modellekkel előállni. Tavaly szeptemberben a pekingi autókiállításon bemutatott 785 új modell közül például 160 elektromos autó volt.

Hozzászólások

Nem ijedt meg rekordösszegű büntetésétől a kínai Alibaba

Az Alibaba kínai internetes kiskereskedelmi és technológiai óriásvállalat nem tart attól, hogy a hétvégén rá kiszabott rekordösszegű büntetésnek negatív hatásai lesznek - számolt be a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a vállalat hétfői közlésére hivatkozva.
2021. 04. 12. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vállalati konszolidáció várható a járműiparban

Konszolidációra, vállalatok felvásárlására és fúziókra számít az autóiparban az elkövetkező években a Bain üzleti tanácsadó cég.
2021. 04. 11. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína így reagált a legújabb amerikai szankciókra

Peking felszólalt pénteken a kínai vállalatok érdekeinek védelmében, miután az Egyesült Államok csütörtökön gazdasági tiltólistára helyezett hét kínai szuper-számítástechnikai vállalatot.
2021. 04. 10. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is alacsony a kínai infláció

Év per év alapon a várt 0,3% helyett 0,4%-kal emelkedett az infláció Kínában.
2021. 04. 09. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord negyedévet zárt a BMW

A BMW csoport közel 637 ezer személygépkocsit értékesített az első negyedévben, ami 33,5%-os növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest és egyben új csúcsot is jelent.
2021. 04. 09. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent az új személyautók eladása Csehországban

Az első negyedévben éves összehasonlításban 1,3 százalékkal 49 534-re csökkent az új személygépkocsik eladása Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában.
2021. 04. 09. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen nőtt a Samsung profitja

Jelentősen nőtt a Samsung Electronics működési nyeresége a március végével záródott negyedévben.
2021. 04. 08. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Márciusban több új autót vásároltak a britek

Nagy-Britanniában tavaly július óta először nőtt az új autók értékesítése idén márciusban éves összevetésben.
2021. 04. 07. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vakcinanacionalizmussal vádolja a világot a kínai külügyminiszter

Vang Ji kínai külügyminiszter vakcinanacionalizmussal vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán.
2021. 04. 05. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 96 ország 2710 sportolója kvalifikált a paralimpiára

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) adatai szerint eddig 96 ország 2710 sportolója kvalifikált sikerrel a 2020-ról idénre halasztott tokiói paralimpiára, a kvótát szerző 19 magyar közül 15-nek igazolták vissza a részvételét a nemzetközi sportági szervezetek.
2021. 04. 02. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult márciusban az új autók piaca

Az új személyautók forgalomba helyezése az idén márciusban 6 százalékkal volt alacsonyabb a tavaly márciusinál, az elmaradás tavalyhoz képest hónapról hónapra csökken - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete az MTI-vel csütörtökön.
2021. 04. 01. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejleszti budapesti üzleti szolgáltató tevékenységét a Ford

A Ford budapesti központjában jön létre a vállalat üzleti megoldásokat kínáló nemzetközi hálózatának új tagja, a Ford Business Solutions Europe (FBS Europe) központ - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2021. 04. 01. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordárbevétellel és hat sikeres tranzakcióval zárta a 2020-as évet az AutoWallis

Újabb rekordévet tudhat maga mögött az AutoWallis, miután árbevétele 17 százalékos bővüléssel 88 milliárd forintra nőtt 2020-ban. A társaság várakozása szerint ugyanakkor még ez a bővülés is csak egy kisebb lépés volt a 2021-es ugrás előtt. Idén ugyanis a 2020-as közel háromszorosára, akár 230 milliárd forint fölé bővülhet a tőzsde autós vállalatának árbevétele az organikus növekedésnek és a tavaly lezárt hat tranzakciónak köszönhetően.
2021. 04. 01. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén erős növekedéssel számol az Autowallis

Jelentős növekedéssel számol az idén, és további tranzakciókat tervez az Autowallis Nyrt. - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2021. 03. 31. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezd helyreállni a kínai feldolgozóipar

Javult a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése márciusban, az ország gazdasági helyreállásának egyik legfőbb mozgatója azonban az év harmadik hónapjában lendületes erősödést produkáló szolgáltató szektor volt.
2021. 03. 31. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorodnak a kínai hitelminősítési szabályok

A függetlenség növelése és a minőség javulása érdekében a PBOC szigorúbban fogja felülvizsgálni a helyi hitelminősítők működését.
2021. 03. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Biden-adminisztráció nem törli el a kínai vámokat

Katherin Tai, a Biden-adminisztráció új kereskedelmi biztosa arról nyilatkozott a hétvégén, hogy a Trump által a kínai termékekre bevezetett vámokat egyelőre életben hagyják.
2021. 03. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kínai laboratóriumból jöhetett a vírus?

A koronavírus-világjárványt okozó vírus egy, a kínai Vuhanban lévő laboratóriumból szabadult ki - mondta pénteken a CNN hírtelevíziónak adott interjújában Robert Redfield, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) volt igazgatója.
2021. 03. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ázsiából jön a legtöbb ipari ingatlan befektetés

Az ázsiai-csendes-óceáni (APAC) régióból, azon belül főként Szingapúrból, Kínából és Dél-Koreából származó tőke adta Közép- és Kelet-Európában a teljes ipari és logisztikai ingatlanbefektetési volumen 52 százalékát - közölte a Colliers International az MTI-vel.
2021. 03. 28. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiadta gazdasági jóslatát Kína

A kínai jegybank legfrissebb publikációja szerint a következő öt évben 5-5,7% között tud növekedni a kínai gazdaság anélkül, hogy megemelkedne az inflációs nyomás.
2021. 03. 27. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: