Az Allianz Csoport erős első negyedévet zárt, jó eredményekkel kezdte az évet

Az Allianz Csoport számára remekül indult a 2021-es év, és továbbra is sikeresen birkózik meg a világjárvány hatásaival. A csoport valamennyi üzletágában kiváló teljesítményt ért el, így erőteljes fellendülés történt a vagyon- és felelősségbiztosítási, valamint az élet- és egészségbiztosítási ágazatokban egyaránt.

Az Allianz Csoport erős első negyedévet zárt, jó eredményekkel kezdte az évet

A teljes díjbevétel 2,6 százalékkal, 41,4 milliárd (2020. első negyedév: 42,6 milliárd) euróra csökkent, míg ezen mutató az árfolyam- és konszolidációs hatásoktól megtisztítva az előző évi szinthez képest nem változott (a belső bevételnövekedés 2021 első negyedévében −0,4 százalék volt).

A működési eredmény 2,3 milliárd euróról 44,8 százalékkal, 3,3 milliárd euróra nőtt, melyhez valamennyi üzletág hozzájárult. A Nem-élet biztosítási üzletágban a működési eredmény erőteljes emelkedést mutatott a magasabb biztosítástechnikai eredmény következében, amely a természeti károk normalizálódásának, illetve az alacsonyabb egyéb kárigényeknek köszönhető (ez utóbbi, a COVID-19-hez kapcsolódó károk miatt, 2020. első negyedévében jelentősen rosszabb képet mutatott).

A vállalatcsoport élet- és egészségbiztosítási üzletágában a működési eredmény a befektetési eredményhányad megugrása miatt jelentősen növekedett. A vagyonkezelési üzletág működési eredményének bővülését kedvezően befolyásolta a harmadik féltől származó kezelt vagyon magasabb átlagértéke, a megemelkedett teljesítménydíj, valamint a szigorú költségfegyelem. A részvényesek számára megtermelt adózott eredmény 83,4 százalékkal, 2,6 (1,4) milliárd euróra nőtt, elsősorban a működési eredmény növekedésének, és kisebb mértékben az alacsonyabb értékvesztés révén javuló nem-működési eredménynek köszönhetően. A magasabb jövedelemadók ezt némileg ellensúlyozták.
 
Az egy részvényre jutó nyereség alapértéke (EPS) 85,2 százalékkal, 3,36 euróról 6,23 euróra emelkedett. Az évesített sajáttőke-arányos nyereség (ROE) 16,7 százalékot tett ki (2020 teljes év: 11,4 százalék). A Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató a 2020 végi 207 százalékhoz képest 2021 első negyedévének végére 210 százalékra emelkedett.[2]
 
„Az Allianz valamennyi üzletágában kiváló eredményekkel indította az évet. Biztató kezdés ez 2021‑re, és biztosak vagyunk benne, hogy sikerül teljesítenünk a 2021-re kitűzött céljainkat” – nyilatkozta Oliver Bäte, az Allianz Csoport vezérigazgatója.
 
„Valamennyi üzletágban remek eredményeket láttunk. Mivel a megfelelően diverzifikált vállalatunk remekül vette a világjárvány miatti akadályokat, határozottan úgy vélem, hogy visszaállíthatjuk a megszokott jövedelemtermelő képességünket – állította Giulio Terzariol, az Allianz Csoport pénzügyi vezetője. – A javuló működési körülményeknek és az egészséges tőkehelyzetnek köszönhetően az Allianznál minden adott a további profitábilis növekedéshez.”


 
 
[1] A biztosítástechnikai tartalékokkal kapcsolatos átmeneti intézkedések nélkül.
 
[2] A biztosítástechnikai tartalékokra vonatkozó átmeneti intézkedések alkalmazását is magába foglalóan a Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató 2021 első negyedévének végén 241 százalékon állt (2020 végén ugyanez a mutató 240 százalék volt).

Hozzászólások

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis 6,6 milliárd forintos zöldkötvény-aukciója

Jelentős túljegyzéssel zárult az AutoWallis pénteki zöldkötvény-aukciója a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramja keretében. A beérkezett, összesen 10,75 milliárd forint névértékű ajánlatból a meghirdetett mennyiségen felül 10 százalékos túljegyzés került elfogadásra, így összesen 6,6 milliárd forint névértékű 10 éves kötvényt – fix 2,89 százalékos átlagos hozammal – vásároltak meg az intézményi befektetők. Az AutoWallis eddig is elkötelezett volt a fenntartható működés mellett, és az aukció jelentőségét mutatja, hogy az AutoWallis az első vállalat a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában, mely zöldkötvényeket bocsátott ki.
2021. 07. 24. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hat hónappal meghosszabbítja készülékeinek garanciaidejét a Huawei

Ismét jelentős kedvezményeket és szervizakciót hirdet a Huawei. Július 26-tól kezdődő Huawei Szerviz Fesztivál keretében a felhasználók ingyenesen kiterjeszthetik mobilkészülékeik jótállását 6 hónappal – amennyiben készülékük még garanciaidőn belül van –, illetve egy alkalommal bruttó 8000 forint kedvezményt kaphatnak a javítás díjából a My HUAWEI alkalmazás használatával. A vállalat kedvezményesen, egységes áron cseréli az akkumulátorokat az összes kijelölt modellre, illetve a felhasználók akár 55%-os alkatrész kedvezményt is kaphatnak.
2021. 07. 24. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen Csoport a mobilitás új világában is vezető szerepet céloz meg

A Volkswagen Csoport 2030-ig szóló New Auto stratégiájával elindítja történetének legnagyobb átalakulását - mondta Herbert Diess vezérigazgató a Volkswagen Csoport virtuális éves közgyűlésén, pénteken, amelyről a csoport márkáinak magyarországi importőre, a Porsche Hungaria tájékoztatta közleményben az MTI-t.
2021. 07. 24. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volánbusz fejlődik tovább

Három beszállítótól összesen mintegy 700 új autóbuszt állítanak üzembe év végéig a Volánbusz országos flottájának részeként, ebből 32 korszerű járművet ezekben a hetekben helyeznek forgalomba Zala megyében - közölte az új buszok pénteki, zalaegerszegi bemutatóján a közlekedési társaság humánerőforrás vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 24. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

450 millió forintos befektetési kört zárt a Blue Colibri, a munkáltatók digitális szárnysegédje

A vállalati belső kommunikációval, a munkavállalók oktatásának és adminisztrációjának digitalizációjával foglalkozó Blue Colbri nevű hazai startup 450 millió forintot vont be. Korábbi befektető, az OXO Technologies Holding Nyrt. mellett ezúttal a Bonitás Kockázati Tőkealap II. csatlakozott a második körhöz. Az innovatív HR-tech csapat a forrást a termék további fejlesztésére, hazai és nemzetközi terjeszkedésre, elsősorban Kelet-Közép-Európában és a DACH régióban történő értékesítés dinamikus felfuttatására fordítja.
2021. 07. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb keretmegállapodás nyerteseként hirdette ki a Delta Systems Kft.-t a Digitális Kormányzati Ügynökség

Konzorciumi tagként keretmegállapodást köthet a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A megállapodás értelmében a társaságot mobiltelefonok beszerzésével és kiszállításával bízhatják meg.
2021. 07. 23. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdték munkájukat a Magyar Bankholding új üzleti vezérigazgató-helyettesei

A Magyar Bankholding Zrt. a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett.
2021. 07. 23. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz digitális szolgáltatásokkal segíti a viharok utáni milliárdos összegre rúgó károk rendezését

A júliusi, országszerte tömegesen jelentős károkat okozó viharok nem érték meglepetésként az Allianz Hungáriát. A biztosító mindent megtesz annak érdekében, hogy érintett ügyfelei a lehető leghamarabb a szerződés szerinti kártérítéshez jussanak, ehhez pedig fejlesztéseit és a pandémia során szerzett tapasztalatait is hasznosítja.
2021. 07. 23. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két üzletet is felújított a Spar

Több mint egymilliárd forintból korszerűsítette nagykanizsai és gyáli áruházát a Spar, energiahatékonysági és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve - tájékoztatta a kereskedelmi cég csütörtökön az MTI-t.
2021. 07. 23. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

XTB iroda nyílik Dubajban

Miután a DFSA-tól 3a kategóriás engedélyt kapott, az XTB MENA Limited júliustól globális befektetési lehetőségeket kínál a közel-keleti és észak-afrikai ügyfelek számára.
2021. 07. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

500 ezer forintos bírságot kapott a Mol

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 500 ezer forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a Molt a piaci visszaélésekről szóló európai uniós rendeletben foglalt, a bennfentes információ nyilvános közzétételére vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt - tette közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön a vállalat.
2021. 07. 23. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mobiltelefonok beszerzésére kaphat állami megbízást a Delta Systems Kft.

Mobiltelefonok beszerzésére kaphat állami megbízást a Delta Technologies Nyrt. leányvállalata, a Delta Systems Kft. - közölte az nyrt. az MTI-vel csütörtökön.
2021. 07. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-ig 100%-ban megújuló energiaforrásokra áll át az LG

Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es mennyiség felére csökkenti a gyártásból fakadó szén-dioxid-kibocsátást, a további kibocsátással egyenértékű ellentételezési kvótákkal pedig eléri a teljes karbonsemlegességet.
2021. 07. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A horvát miniszter szerint a MOL - INA tárgyalások a végső fázisban vannak

A Bloomberg értesülései szerint a horvát gazdasági miniszter, Tomislav Coric azt nyilatkozta, hogy a MOL-lal való tárgyalások a végső fázisban vannak.
2021. 07. 22. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alkoholos italt hív vissza az Aldi

Visszahívja az Aperitivo Sprizz boralapú koktélt az Aldi, mert üvegdarabok lehetnek benne - olvasható az áruházlánc szerdán közzétett vásárlói tájékoztatójában.
2021. 07. 22. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy összegből fejleszt az E.ON Zalaegerszegen

Több mint hárommilliárd forintos beruházást hajtott végre 2015 óta Zalaegerszegen az E.ON Hungária Csoport, ebből idén mintegy 750 millió forintot fordítanak az áram- és a gázhálózat bővítésére és rekonstrukciójára - közölte szerdán sajtótájékoztatón az E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt. vezérigazgatója, egyben az Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgató-helyettese.
2021. 07. 21. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már két milliárdra rúg a vihar okozta kár

Közel két és félszeresére nőtt a bejelentett viharkárok száma ma reggelre az egy héttel ezelőtti adathoz képest: eddig több mint 5 ezer kárbejelentés érkezett Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegonhoz a július 9-10-i viharok nyomán. Az ügyfelek által becsült kár több mint másfél milliárd forintra rúg, a kárbejelentések száma akár elérheti a hatezret is a következő napokban. Az elmúlt hétvége szintén viharos volt: csütörtöktől kedd reggelig közel 2300 kárbejelentés érkezett, a becsült kárösszeg 401 millió forint. A bejelentések közel kétharmadát már feldolgozták az Aegon kárszakértői.
2021. 07. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már az Erste Csoport hétmillió ügyfele használja George-ot

Kilenc éves lett az Erste Csoport digitális platformja. George-ot ma már hat országban összesen hétmillió ügyfél használja, akik az ötből átlag 4,5 csillagra értékelik teljesítményét. A magyarországi ügyfelek számára idén február óta elérhető az alkalmazás, azóta több mint 400 ezren próbálták ki, és a többség rendszeresen használja a platformot, amely havonta új szolgáltatásokkal és funkciókkal bővül.
2021. 07. 21. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A CVC Fund részesedést szerez az Aleph Holdingban

A CVC Fund 470 millió dolláros részesedést szerez az Aleph Holdingban, a tranzakció lezárása 2021 augusztusában várható - közölte az Aleph Holding az MTI-vel.
2021. 07. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új logisztikai üzemet épít a Magyar Posta

Mintegy 1,7 milliárd forint értékű beruházással épít új logisztikai üzemet Miskolc-Alsózsolca Ipari Parkban a Magyar Posta. Az üzemcsarnok átadása a jövő év elején várható és 2022 folyamán automata csomagszortírozó rendszert is telepítenek a depóba - közölte a posta az MTI-vel hétfőn.
2021. 07. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások: