Az EU-ban vége lesz idén a recessziónak

Kiemelkedik a recesszióból az Európai Unió ez év második felében, és jövőre már 0,75 százalékos növekedésre lehet számítani átlagosan - derül ki az Európai Bizottság őszi előrejelzéséből, amelyet kedden tett közzé Brüsszelben.

Idén Brüsszel még átlagosan 4 százalékos GDP-csökkenésre számít az unió átlagában. A munkanélküliségi ráta jövőre 10,3 százalékra nő a prognózis szerint. Az államháztartási hiány szintén növekedni fog – 2010-ben a GDP 7,5 százalékára –, majd 2011-ben a gazdaság élénkülése és az ideiglenes intézkedések fokozatos megszűnése miatt némileg visszaesik. Az adatok megerősítik a szeptember kiadott időközi előrejelzés pozitív kilátásait, és több tekintetben jelentős javulást mutatnak a tavaszi bizottsági prognózisban szereplő adatokhoz képest.

 

Joaquín Almunia pénzügyi biztos sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a legfontosabb feladat most a fellendülés tartósságának biztosítása. Leszögezte: "Az, hogy az EU gazdasága lassan kilábal a recesszióból, nagyrészt a kormányok, a központi bankok és az EU ambiciózus intézkedéseinek köszönhető, amelyek megakadályozták a rendszer összeomlását és lökést adtak a gazdaság helyreállításához is." Jövőre a prognózis szerint fokozatos élénkülés várható, majd 2011-ben a növekedés mintegy 1,5 százalékos lesz. "A gazdasági tevékenység rövid távú élénkülése a külső környezet és a pénzügyi feltételek javulásának, valamint a jelentős költségvetési és monetáris politikai intézkedések végrehajtásának az eredménye" - állapította meg a bizottság. Hozzátette: a későbbiekben azonban várhatóan számos tényező korlátozza majd a magánkeresletet és így az élénkülés erősödését.

 

Almuniáék szerint "alapvető fontosságú, hogy az összes bejelentett intézkedést teljes egészében végrehajtsuk és befejezzük a banki ágazat rendbehozatalát". "Itt az ideje, hogy középtávra is kitekintsünk és megfontoljuk, hogyan kezelhetjük a válságnak a munkaerőpiacra, az államháztartásra és a potenciális növekedésre gyakorolt káros hatását" hangoztatta a biztos.

 

Brüsszel megítélése szerint "az EU gazdasága, miután történetének legmélyebb, leghosszabb és legátfogóbb recesszióját élte át, most fordulóponthoz érkezett, ... az elmúlt hónapokban a példa nélkül álló költségvetési és monetáris politikai intézkedéseknek köszönhetőena gazdasági és pénzügyi helyzet jelentős javulásának lehettünk tanúi." Számos pénzügyi mutató visszatért a válság előtti szintre, miközben a bizalom erősödik - emlékeztetett a brüsszeli bizottság.

 

A bizottság szerint az EU munkaerőpiaca a vártnál ellenállóbbnak bizonyult a válsággal szemben, az elkövetkező negyedévekben mégis nagyobb arányú leépítés várható. Ebben az évben a foglalkoztatás több mint 2 százalékkal zsugorodik, majd 2010-ben 1,25 százalékos további csökkenés várható, ezután 2010 végén és 2011-ben az élénkülés megszilárdulásával fokozatosan stabilizálódhat a munkaerőpiac.

 

Ami az államháztartásokat illeti, uniós szinten ebben az évben megháromszorozódik az államháztartási hiány (eléri a GDP közel 7 százalékát), majd 2010-ben tovább emelkedik. Az előrejelzés szerint a jelenleg rendkívül alacsony infláció várhatóan némileg növekszik az EU-ban és az euróövezetben, de az előrejelzés időszakában (2009-2011) mérsékelt marad.

 

Brüsszel azt is kiemelte, hogy a recesszióból épp kikerülő uniós gazdaság kilátásai rendkívül bizonytalanok. Az élénkülés meglepően erős lehet, ha a szakpolitikai intézkedések a vártnál hatékonyabbnak bizonyulnak a pénzügyi ágazat stabilitásának helyreállítása és a bizalom erősítése terén, vagy ha a globális kereslet határozottabban erősödik.

 

Másrészt a rossz munkaerő-piaci körülmények hatása és a beruházások korlátai a vártnál erőteljesebbnek bizonyulhatnak. Emellett ha a banki ágazat nem javítja mérlegét, nem lesz képes elegendő támogatást biztosítani az élénküléshez - vélte a prognózis, amely szerint az inflációs kilátásokkal kapcsolatos kockázatok nagyrészt kiegyensúlyozottak.

Lemondott az újonnan megválasztott szerbiai médiahatóság négy tagja

Csupán két nappal a választási folyamat lezárását követően lemondott a szerbiai médiahatóság újonnan megválasztott négy tagja.
2025. 11. 15. 15:00
Megosztás:

Dobrev Klára: a választásokig minden szombaton bemutatnak egy baloldali törvényjavaslat-csomagot

Szakértelem, alázat, tudás kell a kormányzáshoz, ezért jövő szombattól egészen a választásokig minden egyes szombaton bemutatunk egy baloldali törvényjavaslat-csomagot - jelentette be szombaton a közösségi oldalára feltöltött videóban a Demokratikus Koalíció elnöke.
2025. 11. 15. 14:00
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 13:00
Megosztás:

MÁV: december 14-től érvényes az új menetrend, egyes vonalakon bővülhetnek a szolgáltatások

A december 14-től érvényes új vasúti menetrend több fontos változást is hoz a belföldi és nemzetközi forgalomban, az utasok többségének azonban a téli-tavaszi menetrend életbe lépését követően sem kell majd új indulási és érkezési időket megtanulnia, megmaradnak az elmúlt években kialakult és bevált járatok, egyes vonalakon pedig tovább bővülhetnek az elérhető szolgáltatások - közölte a MÁV Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 15. 12:00
Megosztás:

Mennyiért vennének lakást maguknak a fiatalok?

A fiatalok 26 százaléka tervez lakásvásárlást három éven belül, ők átlagosan több mint 43 millió forintos ingatlant szeretnének venni, szemben a tavalyi 32 millió forinttal a K&H ifjúsági index szerint. A lakásvásárlásra most jó lehetőséget nyújt az Otthon Start Program, amibe ez az átlagösszeg kényelmesen belefér.
2025. 11. 15. 11:00
Megosztás:

NAV: jövőre online felületen is intézhető a fémkereskedelmi adminisztráció

Január elsejétől valamennyi fémkereskedelmi nyomtatvány elérhető lesz az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), erről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) levelet küld az éritetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
2025. 11. 15. 10:00
Megosztás:

Az augusztusi visszaesés után várható volt az építőipar felpattanása szeptemberben

Az augusztusi drasztikus visszaesés után számolni lehetett azzal, hogy szeptemberben megugrik az építőipari termelés, és némiképp jobb pályára állt a magyar építőipar - így kommentálta a legfrissebb statisztikai jelentést Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
2025. 11. 15. 09:00
Megosztás:

Nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete szeptemberben

Szeptemberben éves és havi szinten egyaránt nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett első becslése szerint.
2025. 11. 15. 08:00
Megosztás:

Külföldi jétékok: Lehetőség vagy Kockázat? - Az Online Játékok Világa Határok Nélkül

Amikor azt mondjuk: külföldi casino, általában olyan online vagy fizikai szerencsejáték-helyeket értünk alatta, amelyek hivatalosan nem működnek az adott játékos országában engedélyezett szabályozási rendszer alatt. Magyarország esetében - és sok olyan ország esetében, ahol a szerencsejáték szigorúan szabályozott - a külföldi casinolapok vagy online platformok használata gyakran „szürke zónának” számít.
2025. 11. 15. 07:59
Megosztás:

Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma

Mintegy 11,5 millió utas fordult meg az idei nyári szezonban a prágai Václav Havel nemzetközi repülőtéren, 7,7 százalékkal több mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a repülőtér honlapján.
2025. 11. 15. 07:00
Megosztás:

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) sajtótájékoztatón mutatta be az NKFH 2026. évi Ellenőrzési és Vizsgálati Programját (EVP). A bejelentett 73 vizsgálati terület egyaránt magában foglalja a szolgáltatás-ellenőrzési, a kereskedelmi, a termékbiztonsági, a laboratóriumi és az élelmiszer-biztonsági vizsgálatokat.
2025. 11. 15. 06:00
Megosztás:

A Kormány 2026. február 28-ig meghosszabbítja és további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést

A Kormány nem a profithajhász multik, hanem a magyar emberek pártján áll, ezért folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben! A Kormány a családok és a nyugdíjasok védelme érdekében 2026. február 28-ig meghosszabbítja és december 1-től további 14 termékre kiterjeszti az árréscsökkentést.
2025. 11. 15. 05:00
Megosztás:

Versenyélénkítő és árcsökkentő vállalásokat tett a Lidl a GVH eljárásának eredményeként

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt. árelsőségi állításai miatt indított versenyfelügyeleti eljárását. A kiskereskedelmi lánc komplex vállaláscsomaggal élt a GVH irányába, melynek eredményeként tovább szigorítja belső eljárásrendjét az árelsőségi állítások alátámasztása során, és a jövőben jobban kiemeli, hogy azokat az online Árfigyelő adataira támaszkodva alkalmazza. A vállalások eredményeként élénkülhet az árverseny a kiskereskedelmi piacon, ami elősegítheti az árak csökkenését, illetve erősödhetnek az Árfigyelő rendszer ármérséklő hatásai is.
2025. 11. 15. 04:00
Megosztás:

Elindult a VOSZ MultiMentor program

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elindította a VOSZ MultiMentor programot, amelynek célja, hogy összekapcsolja a magyar kis- és középvállalkozásokat a multinacionális cégekkel, és segítse őket, hogy beléphessenek a nemzetközi beszállítói láncokba - tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 11. 15. 03:00
Megosztás:

A szlovén GDP 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Szlovénia hazai összterméke (GDP) 1,7 százalékkal nőtt éves összevetésben a harmadik negyedévben, ami érezhető gyorsulást jelent az év első feléhez képest - közölte pénteken a szlovén statisztikai hivatal első gyorsbecslése alapján. A naptárhatással kiigazított adatok 1,6 százalékos éves és 0,8 százalékos negyedéves növekedést mutatnak.
2025. 11. 15. 02:00
Megosztás:

Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre

Egyre több magyar exportőrt és importőrt érint a világgazdaságban erősödő és gyorsuló protekcionizmus. Az egyes országok által egyoldalúan bevezetett többletvámok, kereskedelempolitikai intézkedések (például antidömping intézkedések) és egyéb lépések (mint például a karbonvám bevezetése) alapjaiban változtatják meg a nemzetközi kereskedelem feltételeit. Ezért a magyar vállalatoknak a versenyképességük megtartása érdekében növelni kell alkalmazkodó képességüket és rugalmasságukat, hogy megfelelően és gyorsan tudjanak reagálni a világgazdasági kihívásokra – figyelmeztetnek az EY szakértői.
2025. 11. 15. 01:00
Megosztás:

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak

Nem emelkednek jövőre a balatoni horgászjegy árak - jelentette be a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezérigazgatója a XI. Balatoni Horgász Konferencián pénteken Siófokon.
2025. 11. 15. 00:05
Megosztás:

10 122 134 dollárnyi XRP letétmozgás spekulációt váltott ki: a Ripple nem érintett?

Újabb zavart keltett az XRP közösségben egy sor <a href="https://x.com/alxwilkerson/status/1987914101889311100" target="_blank">szokatlan letéti tranzakció</a>, amely a héten jelent meg a főkönyvben.
2025. 11. 14. 23:30
Megosztás:

Ha az XRP is 1775%-kal emelkedne, mint a Zcash — Íme, hová kerülhetne az ára

Az XRP rajongókban felmerült a kérdés, vajon a token képes lehet-e hasonló parabolikus emelkedésre, mint amit nemrég a <a href="https://coinmarketcap.com/currencies/zcash/" target="_blank">Zcash (ZEC)</a> produkált. Míg az XRP ára az elmúlt hónapban közel 20%-ot esett, addig a ZEC szembement a szélesebb piaci trenddel, és az év egyik leglátványosabb raliját mutatta be.
2025. 11. 14. 23:00
Megosztás:

A legjobb kriptók 500 dolláros beszállóval: Felejtsd el a BlockchainFX-et – a Digitap ($TAP) a valódi 100-szorozó lehetőség

A nagy kapitalizációjú érmék régóta a befektetők kedvencei közé tartoznak. Azonban miután a vezető kriptovaluták nem tudták lenyűgözni a piacot, a figyelem egyre inkább a kis kapitalizációjú tokenekre irányul.
2025. 11. 14. 22:30
Megosztás: