Az EU először alkalmaz szankciókat kibertámadások elkövetőivel szemben

Az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy korlátozó intézkedéseket alkalmaz hat olyan ember és három olyan szervezettel szemben, akik, illetve amelyek különböző kibertámadásokért felelősek vagy részt vettek azokban. Az unió először alkalmazza a kibertámadások elkövetőire vonatkozó, 2019 májusában létrehozott szankciórendszert - közölte az uniós tanács csütörtökön.

Az EU először alkalmaz szankciókat kibertámadások elkövetőivel szemben

A hat egyén és három szervezettel szemben foganatosított korlátozó intézkedéseket az unió a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) elleni online támadás, valamint a WannaCry, a NotPetya és az Operation Cloud Hopper néven ismert támadások elkövetése miatt hozta.
   
A szankciók utazási tilalomból és pénzeszközök befagyasztásából állnak. Emellett uniós állampolgároknak és szervezeteknek tilos pénzeszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére bocsátani.
   
A szankciók az Európa Unió, illetve tagállamai ellen irányuló rossz szándékú kibertevékenységek megelőzését, az ilyen tevékenységektől való elrettentést és az ezekre adandó válaszintézkedések meghozatalát lehetővé tévő uniós kiberdiplomáciai eszköztár részét képezik - közölték.
   
Josep Borrell, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője közleményében kijelentette: elfogadhatatlan a kibertérben tapasztalt rosszindulatú magatartás.
   
Aláássa a nemzetközi biztonságot és stabilitást, valamint csorbítja az internet és az információs és kommunikációs technológiák használatának előnyeit - tette hozzá.
   
Az EU felszólít minden országot, hogy működjön együtt a nemzetközi béke és stabilitás érdekében, és kellő gondossággal hozzon megfelelő intézkedéseket a rosszindulatú kibertevékenységeket folytatókkal szemben - tette hozzá.

Hozzászólások

Emelik a rövidített munkaidőre szánt támogatási keretet Ausztriában

Az eddigi 5 milliárdról 7 milliárd euróra emelik Ausztriában a koronavírus-járvány miatt rövidített munkaidőben foglalkoztatottak támogatásának keretét - jelentette be Martin Kocher munkaügyi miniszter kedden a Margarete Schramböck gazdasági miniszterrel és Gernot Blümel pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2021. 01. 27. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Biden Putyinnal beszélt telefonon

Aggodalmát fejezte ki Joe Biden amerikai elnök Oroszország bizonyos tevékenységei, így a többi között Alekszej Navalnij ellenzéki politikus őrizetbe vétele miatt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott első telefonbeszélgetése során kedden - közölte Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője.
2021. 01. 27. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is az FC Barcelona a leggazdagabb futballklub

Eddig 1,1 milliárd euró bevételkiesést szenvedett el a világ 20 leggazdagabb labdarúgó klubja a koronavírus járvány miatt, ám mivel a szurkolók még mindig nem térhettek vissza a stadionokba, a kiesés a 2020/2021-es szezon végéig elérheti a 2 milliárd eurót is. A nehézségek azonban nem rendezték át a leggazdagabb klubok rangsorát, amelyet 714,1 millió euró bevétellel továbbra is az FC Barcelona vezet a Real Madrid és a Bayern München előtt.
2021. 01. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növelte a humanitárius segítségnyújtásra szánt összeget az EU

Az Európai Bizottság a megnövekedett igények kielégítésére a tavalyihoz képest 60 százalékkal 1,4 milliárd euróra (mintegy 504 milliárd forint) emelte a humanitárius segítségnyújtásra szánt idei költségvetés tételeit - erről az uniós bizottság tájékoztatott kedden.
2021. 01. 26. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában is hiány van az oltóanyagból

Romániában az oltóanyag hiánya miatt tíz nappal elhalasztják 35 ezer előjegyzett személy oltását - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghita katonaorvos, az oltási kampány koordinátora.
2021. 01. 26. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTechnek az oltóanyaga gyártásába

A Sanofi besegít a Pfizer-BioNTech konzorciumnak a koronavírus elleni oltóanyaga gyártásába, a francia gyógyszergyár több mint 100 millió adagot szállít le az Európai Uniónak 2021 végéig - jelentette be kedden Paul Hudson vezérigazgató a Le Figaro című napilapnak adott interjúban.
2021. 01. 26. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban egyelőre nem lesz újabb karantén

Emmanuel Macron francia államfő nem tervezi, hogy megszólal a védelmi tanács szerdai ülése után - jelezte az elnöki hivatal, ami arra utal, hogy a kormány egyelőre nem tervezi egy újabb karantén kihirdetését.
2021. 01. 26. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lesz elég vakcina Nagy-Britanniában

Nagy-Britanniában lesz elegendő vakcina a koronavírus elleni oltási programban megjelölt célok teljesítéséhez - mondta kedden a program irányításáért felelős egészségügyi államtitkár.
2021. 01. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zártak az európai tőzsdék

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2021. 01. 26. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több a külföldi vendégmunkás Csehországban

Külföldi vendégmunkások alkotják a csehországi alkalmazottak mintegy 15 százalékát - közölte prágai sajtótájékoztatóján Dalibor Holy, a Cseh Statisztikai Hivatal illetékese kedden.
2021. 01. 26. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagyot esett a spanyol a gépjárműgyártás

Spanyolországban tavaly több mint félmillióval kevesebb gépjárművet gyártottak 2019-hez képest - olvasható a spanyol gépjárműgyártók szövetségének (ANFAC) honlapján közzétett közleményben.
2021. 01. 26. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lemond az olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök ma benyújtja lemondását.
2021. 01. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerbiában túl nagy az érdeklődés az oltás iránt

A szerb kormány keddtől megszüntette a lehetőséget, hogy bárki soron kívül beadathassa magának a kínai Sinopharm cég koronavírus elleni oltását, miután az utóbbi néhány napban a rendkívüli érdeklődés miatt óriási sorállás és többórás várakozás alakult ki a szerbiai oltópontokon.
2021. 01. 26. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az országos zárlat hosszabbítását tervezik Izraelben

Az országos zárlat egyhetes meghosszabbítását tervezik a súlyos betegek magas száma miatt Izraelben - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet kedden.
2021. 01. 26. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milánó kivételével pluszban nyitottak a tőzsdék

Milánó kivételével emelkedéssel nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok kedden, és az irányadó indexek felfelé vették az irányt a kereskedés első perceiben.
2021. 01. 26. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Vakcinára és az olasz politikára figyelnek ma a befektetők

Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, a befektetők az Európai Bizottság és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyártó közötti vitára, valamint az olaszországi belpolitikai bizonytalanságokra figyelnek.
2021. 01. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ausztriában több pénzt fordítanak az oktatásra

A koronavírus-járvány ellenére nem mondhatjuk, hogy az idei egy elveszett év lenne - mondta Heinz Fassmann osztrák oktatásügyi miniszter hétfőn, egyúttal 200 millió eurós többlettámogatást jelentett be a távoktatás miatt esetlegesen fellépő tanulói lemaradások behozására, illetve a tudásdeficit pótlását elősegítő felzárkóztató oktatás támogatására.
2021. 01. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hétvégén rekord mértékben nőtt a spanyol fertőzöttek száma

Spanyolországban a hétvégén rekord mértékben, mintegy 94 ezerrel nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közölt összesítéséből.
2021. 01. 26. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Angela Merkel telefonon egyeztetett az új amerikai elnökkel

Angela Merkel német kancellár telefonon egyeztetett Joe Biden amerikai elnökkel hétfőn - közölte a német szövetségi kormány szóvivője.
2021. 01. 25. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszország kilép az amerikai Gateway Hold-kutatási projektből

Oroszország úgy döntött, hogy kilép a Gateway elnevezésű amerikai Hold-kutatási projektből, de kész a szakmai párbeszéd folytatásra az Egyesült Államokkal - erősítette meg hétfőn a Roszkoszmosz orosz állami űripari vállalat.
2021. 01. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: