Az Egyesült Államok lazít a veszélyeztetett fajok védelmén

Az amerikai kormányzat hétfőn befejezte a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvény átalakítását, amellyel lazít a vadvédelmi szabályozáson - jelentette hétfőn több amerikai médium.

Az új szabályozás - amelynek részleteit még nem hozták nyilvánosságra - csökkenteni fogja a vadon élő állat-, és növényvilág életterét és szakértők szerint veszélybe sodorja túlélésüket is. Egyúttal veszélyezteti a védett állatokat, köztük a fehérfejű réti sast vagy a grizzly medvéket, illetve lehetővé teszi levételüket a védett fajok listájáról.  
   
Az előkészített változtatás várhatóan új bányászati, olaj-, és gázkitermelési engedélyeket tesz lehetővé azokon a vidékeken, ahol védett állatok és növények élnek. Ezzel lényegében jelentősen visszanyesik a veszélyeztetett fajokról szóló törvény előírásait. Elő fogják írják, hogy egy-egy faj védetté nyilvánítása előtt a jövőben a gazdasági megfontolásokat is figyelembe véve számításokat kell végezni. A jelenleg érvényben lévő törvény ezt nem írja elő, sőt, kifejezetten a gazdasági hatásoktól független, csakis a tudományra alapozott döntéseket fogad el.
   
A The New York Times amerikai napilap idézte David Bernhardt belügyminisztert, aki azt állította, hogy az új szabályozás "modernizálja majd a veszélyeztetett fajok védelméről szóló törvényt és jobban átláthatóvá teszi az alkalmazását".    

A védett fajokról szóló törvényt Richard Nixon elnök írta alá 1973-ban, és azóta ez a törvény biztosította, hogy egyes fajok ne pusztuljanak ki. Több mint 1600 fajt véd az Egyesült Államokban. Szakértők e törvény áldásos hatásának tudják be, hogy például nem tűntek el végleg a hosszúszárnyú bálnák, a Tennessee államban honos bíborszínű kasvirágok, vagy a floridai manátuszok (tengeri tehenek).
   
Wilbur Ross kereskedelmi miniszter hétfői közleménye szerint az új rendelkezések "illeszkednek az elnök ígéretéhez arról, hogy enyhít az amerikai polgárokat érintő szabályozási terheken anélkül, hogy feláldozná állat- és növényfajaink védelmét".
   
A rendelkezés várhatóan a héten jelenik meg a hivatalos közlönyben, és az attól számított 30 napon belül lép életbe.    

Környezetvédő csoportok máris aggodalmaikat hangoztatták, mondván a változtatások katasztrófát jelentenek az egyébként is veszélyben lévő vadvilágra. Drew Caputo, az Earthjustice nevű környezetvédelmi - köztük az óceánok védelme mellett is kiálló - szervezet vezetője újságírók előtt hangoztatta: "ha rövid távú gazdasági érdekek alapján születnek majd döntések, akkor egy sor faj végleges kipusztulására számíthatunk". Caputo ennek alapján különösen a lármás daruk és a fehérfogú bálnák eltűnésétől tart.
   
Az ENSZ három hónappal ezelőtt adta ki jelentését arról, hogy egymillió állat- és növényfaj tűnhet el az ember tevékenysége nyomán a Földről, és ezzel sokkal több állat és növény pusztulhat ki véglegesen, mint az emberi történelemben bármikor. A jelentés felhívta a figyelmet arra is, hogy mindennek következményeit éppen az emberek szenvedik majd meg. A jelentés szerint ugyanis e veszteségek aláássák majd az élelmiszer-, és vízbiztonságot és az emberek egészségét is.

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az Egyesült Államok evakuálja a nagykövetség személyzetét

Az Egyesült Államok evakuálja a kabuli amerikai nagykövetség - még az afgán fővárosban tartózkodó - személyzetét, miután a tálibok betörtek a városba - jelentette be vasárnap Anthony Blinken amerikai külügyminiszter az ABC amerikai televíziónak adott interjújában.
2021. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének vezetőjét

Izrael visszahívta Varsóból nagykövetségének (ügyvivő) vezetőjét az elkobzott lengyelországi ingatlanok visszaszolgáltatását akadályozó törvény miatt - jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli hírportál.
2021. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Megemelkedett a koronavírusos esetek száma Obama születésnapi összejövetele után

A Barack Obama korábbi amerikai elnök hatvanadik születésnapja alkalmából tartott, több száz fős összejövetel után megemelkedett a koronavírusos esetek száma azon a Massachusetts állam partjainál fekvő szigeten, ahol a rendezvényt tartották - jelentette a Breitbart News című amerikai lap brit forrásra hivatkozva.
2021. 08. 15. 03:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek az amerikai termelői árak

Éves bázison a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek a termelői árak júliusban az Egyesült Államokban, havi bázison pedig a szolgáltatások költségeinek növekedése ért el rekordszintet a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 13. 04:30
Megosztás:

Az amerikai szenátus elfogadta az infrastruktúra csomagot

69:30 arányban jóváhagyta az amerikai Szenátus az 550 milliárd dolláros infrastruktúra csomagot.
2021. 08. 11. 13:00
Megosztás:

10 millió üres állás Amerikában, miközben 9 millió ember nem talál munkát

A relatíve magas munkanélküliségi ráta meglehetősen torz képet ad az amerikai munkaerőpiac jelenlegi helyzetéről. A legfrissebb statisztikák szerint májusban és júniusban ismét több volt a betöltetlen állások száma Amerikában, mint a munkanélküli embereké.
2021. 08. 10. 17:00
Megosztás:

További szankciókra számíthat Fehéroroszország

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök újraválasztásának egyéves évfordulója alkalmából az Egyesült Államok újabb szankciókat vezet be Fehéroroszországgal szemben - derül ki Joe Biden amerikai elnök hétfői bejelentéséből.
2021. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Nőtt a foglalkoztatás, csökkent a munkanélküliség az USA-ban

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban a foglalkoztatottak száma és szintén a vártnál nagyobbat csökkent a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics pénteki jelentése alapján.
2021. 08. 07. 20:00
Megosztás: