Az IEA szerint túljutott a mélyponton az olajár

Az olajár valószínűleg túljutott a mélyponton, minthogy az Egyesült Államok és más OPEC-en kívüli országok termelése gyorsan csökken, és az iráni olajszállítások messze nem emelkedtek drámaian - áll az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) pénteken közzétett márciusi olajpiaci jelentésében.

Az IEA szerint túljutott a mélyponton az olajár

A szervezet becslése szerint a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén kívüli államok termelése 2016-ban napi 750 ezer hordóval, napi 57 millió hordóra csökken. Ezen belül csupán az Egyesült Államok termelése napi 530 ezer hordóval esik vissza.

 

A globális olajszállítások februárban napi 180 ezer hordóval, 96,5 millió hordóra csökkentek, ezen belül az OPEC termelése napi 90 ezer hordóval, 32,61 millió hordóra mérséklődött.

 

Ugyanakkor az embargó alól felszabadult Irán visszatérése az olajpiacra nem járt drámai következményekkel. A becslések szerint Irán termelése februárban csak napi 220 ezer hordóval nőtt, és egyelőre úgy látszik, hogy Teherán fokozatosan építi ki pozícióit, noha korábban azt helyezte kilátásba, hogy napi egy millióval többet dob piacra.

 

Ezeknek a tényezőknek az eredőjeként februárban egy éve először csökkentek a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamainak olajkészletei.

 

"Ami az árakat illeti, mintha látszana a fény a hosszú és sötét alagút végén" - írja a jelentés, de hangsúlyozza: a dolgok jó irányba mennek ugyan, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy 2017 folyamán mikor áll be a várva várt egyensúly az olajpiacon.

 

Az IEA azt prognosztizálja, hogy a globális olajkereslet az idén napi 1,17 millió hordóval bővül, elsősorban az indiai import emelkedésének köszönhetően. Ugyanakkor a legnagyobb felhasználó, az Egyesült Államok kereslete várhatóan stagnál, a második helyen álló Kínáé pedig csak napi 330 ezer hordóval nő az idén, jóval alatta marad a 440 ezer hordós 10 éves átlagnak - prognosztizálja márciusi olajpiaci jelentésében az IEA.

 

Az olaj ára januárban 2003 óta nem látott mélypontra, hordónként 30 dollár alá süllyedt, 2014 közepe óta 70 százalékkal zuhant. Később megszilárdult a piac, miután több exportáló ország bejelentette, hogy a januári szinten befagyasztja termelését.

 

Az amerikai WTI típusú olajat péntek délelőtt hordónként 38,60 dolláron, a globális referenciaként szolgáló Brent minőséget pedig 40,72 dolláron jegyezték.

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Az olaj ára nagyot emelkedett, Kínában (állítólag) nincs új Covid fertőzés

A WTI a soron következő, októberi határidőre 66 dollárig emelkedett. A hírek szerint Kínában nem találtak új Covid fertőzést az elmúlt napokban, ami jót tett a piacnak, ráadásul az ázsiai országban kezd az élet teljesen visszatérni a korábbi kerékvágásba.
2021. 08. 24. 13:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

A múlt heti nagy zuhanás után emelkedik az olaj árfolyama

A WTI 63,3 dollárig tudott erősödni, miután a delta variáns okozta félelem jelentős olajár zuhanást okozott a múlt héten.
2021. 08. 23. 14:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás:

Várt ütemben bővült az európai gazdaság

Gyakorlatilag a vártnak megfelelő lett a tegnap délelőtt közzétett második negyedéves eurózónás előzetes GDP adat.
2021. 08. 18. 15:00
Megosztás:

A magyar 17%-os GDP növekedést 2 ország is megverte Európában

Erőteljes növekedést láthattunk a második negyedéves GDP kapcsán egész Európában. A 17,7 százalékos, munkanappal tisztított magyar növekedés a dobogó harmadik fokára volt elég a spanyol 20 és az olasz 18,7 százalékos növekedés mögött.
2021. 08. 18. 14:00
Megosztás:

Többre lehet képes a magyar gazdaság

A második negyedévben 17,9 százalékkal növekedett a magyar GDP az előző év azonos időszakához képest a nyers adatok szerint. A jó adat fényében akár 7 százalék feletti növekedés is elképzelhető 2021-ben.
2021. 08. 18. 07:00
Megosztás:

Nőtt az USA ipari termelése

A vártnál nagyobb mértékben nőtt az Egyesült Államok ipari termelése júliusban a Federal Reserve keddi jelentése alapján.
2021. 08. 18. 00:05
Megosztás:

Az idei első fél évben nőtt a román gazdaság

Az idei első fél évben a nyers adatok szerint 6,5 százalékkal nőtt a román gazdaság a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2021. 08. 17. 13:00
Megosztás:

Szárnyal a Deloitte kockázati tőke bizalmi indexe

A Deloitte legfrissebb közép-európai kockázati tőke bizalmi felmérése szerint a tapasztalat, a bevált növekedési stratégiák és a javuló gazdasági kilátások növelik a bizalmat a magántőke-befektetők körében.
2021. 08. 17. 05:30
Megosztás:

Szeptembertől csökken az orosz kőolajexport vámja

Oroszországban szeptembertől csökken a kivitelre szánt kőolaj vámja, miután augusztusban nőtt.
2021. 08. 16. 22:00
Megosztás:

Esik az olaj, terjed a delta variáns

A WTI 67 dollárig süllyedt, mivel a piac ismét azon kezdett el aggódni, hogy a delta variáns terjedése jelentős gazdasági károkot okozhat.
2021. 08. 16. 16:00
Megosztás: