Az IMF korrigálta a magyar hitelrészletről közölt adatot
A helyes adat: 725 millió SDR (mintegy 825 millió euró vagy 1,1 milliárd dollár). Ekkora összegű hitelrészletet tett lehívhatóvá a washingtoni székhelyű pénzintézet, miután igazgatósága jóváhagyta a készenléti hitelkeret ötödik felülvizsgálatáról szóló jelentést. (Az IMF előző napi jelentésében még az szerepelt, hogy 2,1 milliárd SDR összegű részlet vált lehívhatóvá.)
A magyar hatóságok ezt a részletet sem szándékoznak lehívni. A Valutalap megállapította: az előző, a negyedik felülvizsgálat után felszabadított ugyancsak 725 millió SDR részlettel együtt - amelyet Magyarország szintén nem hívott le - az IMF-források elérhetősége biztosítékot nyújt annak a kedvezőtlen hatásnak kivédésére, amelyet a külső finanszírozási feltételek bármilyen előre nem látható romlása jelentene.
John Lipsky, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) első vezérigazgató-helyettese szerdán rámutatott: a bölcs gazdaságpolitika következetes végrehajtása az utóbbi másfél évben Magyarországon hozzájárult a befektetői bizalom erősödéséhez és a külső finanszírozási feltételek jelentős javulásához, így elősegítette a gazdaság felépülését.
Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy további "strukturális intézkedésekre" lesz szükség a költségvetési hiány tartós csökkenő pályára állításához. A 10,54 milliárd SDR (12 milliárd euró vagy 16 milliárd dollár) összegű magyar készenléti hitelkeretet 2008. november 6-án hagyta jóvá az IMF.