Az LMP ott akar lenni a kormányváltásnál

Az LMP nem maradhat ki a kormányváltásban érdekelt politikai szereplők közül, mert akkor megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy egy közpolitikai fordulat során képviselje az általa fontosnak tartott szempontokat - mondta az MTI-nek Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes ezzel indokolta az LMP Párbeszéd Magyarországért Platformjának a párt hétvégi kongresszusára beterjesztett határozati javaslatát, amelyik szerint azonnal tárgyalásokat kell kezdeni az Együtt 2014-gyel.

A politikus véleménye szerint a javaslat azt szolgálja, hogy az LMP hatékony résztvevőjévé váljon egy "a 2010 előtti politikai hibák kiküszöbölését is tartalmazó" kormányváltásnak. A határozati javaslat egyébként nem szerepel a kongresszus napirendjén, oda csak akkor veszik fel, ha a mandátummal rendelkezők delegáltak legalább egyharmada támogatja az elképzelést. Már a novemberi, az Együtt 2014-gyel való együttműködést elutasító kongresszuson is szoros eredmény született - válaszolta Karácsony Gergely az elképzelés párton belüli támogatottságáról szóló kérdésre.

 

Hozzátette: bíznak benne, hogy azóta sikerül meggyőzniük a korábban hezitáló tagokat az általuk képviselt politikai irány helyességéről. Az LMP nélküli ellenzéki együttműködés nem más, mint a jelenlegi és a korábbi szocialista elit összefogása, ami nem hordozza magában a megújulás lehetőségét, legfeljebb a korábbi kétpárti rendszert képes konzerválni - jelentette ki. Hangsúlyozta, abban a párton belül sincs vita, hogy az LMP-nek önálló listát kell állítani a következő országgyűlési választáson.

 

A Párbeszéd Magyarországért Platform kompromisszumos politikai stratégiája viszont egy olyan lehetőséget vázol, amelynek alapján nem indítanának minden választókerületben egyéni jelöltet. Ezért cserébe el kell érni, hogy ezt a többi ellenzéki párt is tegye meg, miközben támogatják egymás jelöltjeit - mondta. Ha az ellenzéki erők mindenütt elindítják a saját embereiket, akkor a Fidesz úgy is megnyerheti a választást, ha drasztikusan visszaesik a támogatottsága - elemezte a lehetséges helyzetet. Szavai szerint ezért ez egy, a józan ész által diktált kompromisszum. Hozzátette, az együttműködés miatt az LMP nem veszíti el önállóságát, hiszen a támogatóik a listán szavazhatnak rájuk.

 

A frakcióvezető helyettes hangsúlyozta, továbbra is keresik az együttműködés lehetőségét azokkal a politikai szervezetekkel, amelyek kritikusan viszonyulnak a korábbi kormányok tevékenységéhez. Szavai szerint itt elsősorban az Együtt 2014-re, a Millára és a Szolidaritás gondolnak. Karácsony Gergely azt is leszögezte, hogy a kormányváltás programját és az esetleges kétharmad megszerzését nem szabad összekeverni a közös kormányzással.

 

Hangsúlyozta, hogy jelenleg egy, az alkotmányosság helyreállításához szükséges parlamenti többség kialakítása a cél. Ha az LMP úgy érzi, hogy nem képes összeegyeztetni a programját a többi pártéval, akkor az a lehetőség is nyitva áll, hogy csak az alkotmányosságot visszaállító kétharmados törvénykezések során működjenek együtt - tette hozzá. Érdemes újra nyitni a stratégiai vitát, mert egy párt komolysága abban nyilvánul meg, hogy komolyan veszi a választói akaratát, komolyan veszi az ország érdekét és képes felülemelkedni a saját korábbi döntésein - reagált Schiffer András korábbi kijelentéseire.

 

A frakcióvezető a novemberi kongresszusi döntés újratárgyalására utalva azt mondta, egy magát komolyan vevő politikai alakulat nem váltogathatja kéthavonta a stratégiai irányokat. Karácsony Gergely a hétvégi kongresszus döntéseinek utóhatásairól egyelőre nem akart beszélni. "Már túl vagyunk azon, hogy tabuként értékeljünk bizonyos kérdéseket" - válaszolta arra, hogy az eseményt követheti-e egy kilépési hullám. Hozzátette, a Párbeszéd Magyarország Platform a kongresszust követően, az ott születő döntés fényében, mindenképpen értékelni fogja a helyzetet.


Sztrájkolnak az Easyjet franciaországi légiutas-kísérői

Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt. A személyzet a folyamatosan és gyakran az utolsó pillanatban változó beosztások ellen tiltakozik.
2026. 08. 15. 21:00
Megosztás:

Erdőtűz pusztít Belgiumban

Erdőtűz pusztít Belgiumban, eddig 1600 hektárnyi természetvédelmi terület égett le, a környékbeli lakosokat felszólították: készüljenek házaik elhagyására, az EU tűzoltórepülőgépekkel és helikopterrekkel segíti az oltást - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 20:00
Megosztás:

Veszélyes a Balaton? Szakemberek zerint a jelenlegi balatoni tóhasználat kockázatokat hordoz

A Balaton szektorokon átnyúló cselekvést igényel, a jelenlegi menedzsment és tóhasználat folytatása fenntarthatatlan - mondta Honti Márk hidrológus egy tudományos előadóülésen pénteken, Tihanyban.
2026. 08. 15. 19:00
Megosztás:

Újabb városok helyi járatai kerültek fel a MÁVPlusz térképére

Miskolc után pénteken a veszprémi járatok is felkerültek a MÁVPlusz térképére - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 15. 18:00
Megosztás:

Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét

Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét.
2026. 08. 15. 17:00
Megosztás:

Szeptember 30-áig pályázhatnak az önkéntes tartalékosok tanulmányi ösztöndíjra

Önkéntes tartalékosoknak írt ki pályázatot tanulmányi ösztöndíjra a Honvéd Vezérkar, a pályázatokat szeptember 1-je és 30-a között lehet benyújtani.
2026. 08. 15. 16:00
Megosztás:

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek aszálykárt

Eddig 770 ezer hektáron jelentettek be aszálykárt, 31 ezer bejelentés alapján - közölte a kormányszóvivő kérdésre válaszolva pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 08. 15. 15:00
Megosztás:

Erős félévet zárt a Waberer’s, a célár változatlanul 7093 forint

Az idei első félévben 9,4 százalékkal növelte árbevételét és 24 százalékkal emelte nettó eredményét a Waberer’s International. Az MBH Befektetési Bank szerint a társaság teljesítménye összhangban van a várakozásokkal, miközben a logisztikai és biztosítási üzletág stabil alapot teremthet a további növekedéshez, ezért az elemzőház változatlanul vételi ajánlást és 7093 forintos egyéves célárat tart fenn.
2026. 08. 15. 14:00
Megosztás:

GENIUS Act: szigorúbb stabilcoin-szabályok jönnek az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma a GENIUS Act elfogadása után megkezdte a stabilcoinpiac gyakorlati szabályozásának kialakítását. A legfontosabb változás nem elsősorban a tartalékokról, hanem az ügyfélazonosításról, a pénzmosás elleni ellenőrzésről és a blokkláncos tranzakciók nyomon követhetőségéről szól.
2026. 08. 15. 13:00
Megosztás:

Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás: