Az MSZP nem akarta, hogy ütközzenek a március 15-i pártrendezvények
Budai Bernadett, az MSZP szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a nap folyamán jelentették be, a nagygyűlést március 15-én három óra helyett fél egykor rendezik. A szóvivő kijelentette, nem akarták, hogy a Jobbik rendezvényével ütközzön az MSZP-é, mert szerencsésnek tartják, ha a két párt időben és térben is elkülönül egymástól.
Azt is szerették volna, ha a Fidesz és a szocialisták rendezvénye sem ütközne, hiszen várhatóan mindkettőre nagy tömegek indulnak tömegközlekedési eszközökkel - tette hozzá. Az MSZP kedden jelentette be, hogy országos nagygyűlést tart a nemzeti ünnep tiszteletére március 15-én délután 15 órakor, a fővárosi Pilvax közben. A rendezvény fő szónoka Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lesz.
A Fidesz ugyancsak kedden jelentette be, hogy kampánynyitó nagygyűlést tart a nemzeti ünnepen 15 órakor, a szocialistákétól néhány méterre, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél. A Fidesz szerdán módosította a helyszínt az I. kerületi Dózsa György térre, a döntést azzal indokolta: nem akarják kockáztatni a velük ünneplők nyugalmát, biztonságát. Március 15-én ugyancsak délután a Jobbik is gyűlést tart a Belvárosban, a Deák téren.