Az MSZP visszalépteti négy fővárosi képviselőjelöltjét

(MTI) - Az MSZP egyoldalú gesztusként visszalépteti négy fővárosi képviselőjelöltjét: Avarkeszi Dezsőt, Hatvani Csabát, Szabó Zoltánt és Bárándy Gergelyt. Utóbbi országos listáról bekerül a parlamentbe, a másik három szocialista politikus viszont ezzel a döntéssel nem lesz tagja az új Országgyűlésnek.

Lendvai Ildikó pártelnök az országos elnökség és a párt országos választási bizottságának (ovb) döntését a képviselőjelöltekkel együtt jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Úgy fogalmazott: hosszú vita után, nagy többséggel hozták meg a visszalépésekről szóló döntést. Indoklása szerint azért éppen ezekben a választókörzetekben lépnek vissza, mert ezeken a helyeken az LMP a saját átlagánál jobban szerepelt és itt a szavazóbázis értheti is a felhívást.

 

Az MTI kérdésére, miszerint mi volt a hosszú vita tartalma, azt válaszolta: valódi nehéz vitakérdés volt, hogy egy párt ki tud-e lépni a szokásos magyar pártpolitikai magatartásból és meg kellett vitatnunk, hogy lehet-e más a politika, ehhez hozzá tudunk-e járulni - közölte. Mint mondta: amit tesznek nem az MSZP vagy a Lehet Más a Politika (LMP) érdekében teszik, hanem a demokrácia érdekében és Orbán Viktor Fidesz-elnök túlhatalma ellenében.

 

"Jobb ma egy nagy kompromisszum, mint holnap egy kontroll nélküli Orbán Viktor" - fogalmazott. Szavai szerint ez több mint gesztus, de kevesebb, mint áldozathozatal, inkább felelős döntés. Lendvai Ildikó leszögezte: nem paktumot ajánlanak az LMP-nek, nincs dolguk a párt vezetésével, nem akarnak titkos szobákban tárgyalásokat folytatni velük, nem kockás papíron kiszámított számszerű viszonzást várnak a vezetőktől, hiszen nem is hozzájuk fordulnak, hanem a demokratikus választókhoz.

 

A LMP vezetőinek szerinte csak azt kell végiggondolniuk: "lehet-e egyszerre szűznek maradni és szeretni". Helyes-e az az állítás, hogy ők egyetlen nagy pártot sem akarnak segíteni és minden meg nem hozott döntés a Fidesz érdekét szolgálja, illetve parlamenti pártként lehet-e az első értelmezhető politikai akciójuk Orbán Viktor kétharmados hatalmának elősegítése - tette fel a kérdést az LMP vezetőinek.

 

A pártelnök kiemelte: az MSZP most azt a felismerést követi, hogy lehet más a politika, lehet demokratikus gesztust tenni, átlépni pártérdekeken. Másoknak is végig kell gondolni, más lesz-e attól a politika, hogy Orbán Viktor kalapján Schiffer Andrásból és Karácsony Gergelyből lesz újabb bokréta - kérdezte. Véleménye szerint a függetlenség nem a számoktól és a realitásoktól való függetlenséget jelenti.

 

"Számolni mindenki tud. Ha egy párt vezetői nem tudnak, akkor választóik majd tudnak" - hangozatta, megjegyezve: nem kérik azt, hogy szeressék az MSZP-t és ha rájuk szavaz valaki, attól még nem lesz szocialista vagy antifideszes. A pártelnök a következő két hétről azt mondta: megküzdenek minden szocialista és demokratikus szavazatért. . A képviselőjelöltek a sajtótájékoztatón megköszönték a szocialisták szavazatait és azt mondták: saját döntésük volt, hogy visszalépnek. Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba és Szabó Zoltán nem lesznek tagjai az új Országgyűlésnek és ezt meg is erősítették a sajtótájékoztatón.

 

Avarkeszi Dezső úgy fogalmazott: élete legnehezebb döntését hozta meg, hiszen eddig négyszer győzött Csepelen, de úgy gondolta, ezt meg kellett hozni. Bárándy Gergely - aki tagja a döntést meghozó elnökségnek is - azt ígérte a zuglóiaknak: függetlenül attól, hogy az országos listáról kerül be a parlamentbe, úgy fog dolgozni, mintha a választókerületéből jutott volna be.

 

Azt kérte az LMP-sektől, hogy a másik zuglói körzetben szavazzanak a szocialista jelöltre. Hatvani Csaba elmondta: már vasárnap felvetette a kerületi elnöknek a visszalépés lehetőségét. Szabó Zoltán úgy vélekedett, ha nem sikerül megakadályozni a Fidesz kétharmadát, akkor az ellenzéki képviselők csak díszletül szolgálnak majd a parlamentben. Mindannyian azt kérték a szocialista szavazóktól, hogy választókerületükben voksoljanak az LMP-re.

 

Hatvani Csaba 26,05 százalékkal a főváros VI. kerületében végzett a második helyen a fideszes Illés Zoltán mögött, aki 48,63 százalékot kapott, harmadik helyen az LMP-s Kaszics Bálint áll 16,74 százalékkal. Szabó Zoltán 24,39 százalékot kapott, ellenfele a VIII. kerületben a fideszes Fónagy János, aki 46 százalékon áll. Itt az LMP-s Moldován László 15,58 százalékot ért el.

 

Bárándy Gergely 28 százalékos első fordulós eredmény birtokában léphet vissza az egyik zuglói körzeten, ahol a fideszes Papcsák Ferenc 46,49 százalékon, az LMP-s Várnai László pedig 15,98 százalékon áll. Avarkeszi Dezső 28,69 százalékos arányt ért el a XXI. kerületben. Ott a fideszes Németh Szilárd (43,96 százalék) és az LMP-s Hudák János (14,27 százalék) között dőlhet el a verseny, ha a szocialista jelölt visszalép.


Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás: