Az MVM csoport stratégiájának része a gáztőzsde létrehozása

A 2013-ig megvalósuló intenzív hatékonyságnövelésből származó profitból, a beruházások eredményéből, az esetleges eszközértékesítésből és hitelekből finanszírozná a közel 100 százalékban állami tulajdonban lévő Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a stratégiájában megjelölt növekedést, amelynek része a gázpiacra lépés és a gáztőzsde létrehozása is - mondta Sándor József, az MVM stratégiai osztályvezetője kedden Budapesten.

Az IIR-Magyarország által szervezett energetikai tanácskozon Medveczki Zoltán, az áramtőzsdét működtető, a közvetve az MVM csoporthoz tartozó HUPX Zrt. ügyvezető igazgatója Magyarországot jó helyszínnek nevezte a 2013. január elsejéig létrejövő gáztőzsde szempontjából, egyebek között a jelentős gáztároló kapacitások miatt is. Az ügyvezető igazgató megjegyezte, hogy a gázmodellbe be kell illeszteni a gáztőzsdét, és a szabályozást "kereskedőbarátabbá" kell tenni. Szólt arról is, hogy 2015 után a Gazprommal lejáró hosszú távú gázszállítási szerződés, illetve új kötése még több lehetőséget tartogat majd a gáztőzsde számára.

 

Az MVM csoport áprilisban elfogadott rövid távú stratégiáját és a 2020-ig szóló kitekintést ismertetve az osztályvezető megjegyezte, hogy a regionális terjeszkedés mellett elsőbbséget élvez az MVM belföldi szerepe. Az MVM integrált regionális energetikai vállalattá kíván válni az értéklánc minden meghatározó szegmensében - a termelésben, a szállításban, a rendszerüzemeltetésben egészen a fogyasztói értékesítésig - beleértve a gázpiacot is.

 

Sándor József emlékeztetett arra, hogy 2020-ra 250 milliárd forint adó, kamat, tőketörlesztés és amortizáció előtti profitot (EBITDA) tervez a csoport, szemben a 2010. évi 93,5 milliárddal és a 2013-ra tervezett 147-150 milliárd forinttal. A gázpiaci tevékenységről szólva többek között a magyar-szlovák gázvezetéket, a gázkereskedelmet és a lehetséges projektek között a horvátországi LNG terminál kiépítésében való részvételt említette az MVM stratégiai osztályának vezetője. Medveczki Zoltán hangsúlyozta: a magyar gáztőzsdének regionális szerepet kell betöltenie és integrálnia kell a magyar piacot a nyugat-európaihoz.

 

Fontos szempont, hogy a magyar fogyasztók versenyképes, átlátható piacon jussanak gázhoz. Az ügyvezető közölte: megkezdték a tárgyalásokat a rendszerirányítóval és a nagykereskedőkkel arról, hogy "mit tudnak kínálni" a gáztőzsde létrehozásához. A szabályozást úgy kell alakítani, hogy még átláthatóbb legyen a piac, akkor jönnek a tagok a tőzsdére - mondta az ügyvezető igazgató.

 

A gáztőzsde sikeréhez hozzájárulhat, hogy Magyarországon, vagy határaihoz közel fontos vezetékek épülnek, és jelentős a magyar gáztároló kapacitás. Az ügyvezető igazgató megjegyezte: jelenleg is van kínálat a magyar-osztrák HAG vezetéken keresztül, de az is tőzsdei termék. Fontos ellátásbiztonsági követelménynek nevezte Medveczki Zoltán, hogy "a magyar ár magyar platformon, azaz tőzsdén szülessen meg". A másfél éve működő áramtőzsde az elmúlt időszakban a vártnál jóval nagyobb eredményeket ért el, az év egészében a forgalom várhatóan megközelíti a 4 terawattórát, az összes magyar felhasználás mintegy 10 százalékát.

 

Az áramtőzsde, a HUPX ügyvezető igazgatója beszámolt arról, hogy a tőzsdén kívül kereskedő brókerek használják az áramtőzsde elszámolási rendszerét, amit Európában még senki nem csinál. A várakozások szerint a régióban aktív 4-5 bróker közül több csatlakozni fog ehhez a rendszerhez. A fejlesztések között a napon belüli kereskedés lehetőségének megteremtését és a piac összekapcsolását említette Medveczki Zoltán.

 

Az úgynevezett intraday kereskedés bevezetését a felhasználók portfoliójának "finomodása" indokolja, ezzel a fogyasztók sok megtakarítást érhetnek el, míg a szlovák, a cseh és a magyar árampiac összekapcsolásával könnyebb belépni az európai piacra - magyarázta Medveczki Zoltán. Hozzáfűzte: erre 2012 júliusában már lehetőség lesz. A piacok összekapcsolásban a HUPX tölti be a projektmenedzseri szerepet. (MTI)

Olaszországban tüntetéshullám indult a nemzetközi aktivisták hajóinak megállítása miatt

A római és a nápolyi központi pályaudvart is tüntetők vették körbe szerda este azt követően, hogy az izraeli haditengerészet feltartóztatta a Global Sumud Flottilla aktivistáit a Gázai övezethez közeli tengerszakaszon. Péntekre általános sztrájkot hirdettek meg az olasz szakszervezetek.
2025. 10. 02. 02:30
Megosztás:

Klímát vennél, ami fűteni is tud? Akkor siess, támogatás van hozzá!

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.
2025. 10. 02. 02:00
Megosztás:

Sárga csekket fizetnél be? Ne tedd! Ezt csináld helyette!

A Magyar Posta és az Erste együttműködésének köszönhetően újabb digitális csatornán válik elérhetővé a mobilappokba beépülő, QR-kódos csekkbefizetés. Szeptembertől az Erste George mobilapplikációjában is elérhető a szolgáltatás, amely lehetővé teszi a postai csekkek gyors és biztonságos befizetését – közvetlenül a banki felületről.
2025. 10. 02. 01:00
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 02. 00:30
Megosztás:

Szennyezett folyami rákot hívtak vissza a forgalomból

Fémdarabokkal szennyezett folyami rákfarkat hívtak vissza a forgalomból - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel szerdán.
2025. 10. 01. 23:30
Megosztás:

ÁKK: kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült - közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
2025. 10. 01. 23:00
Megosztás:

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg.
2025. 10. 01. 22:30
Megosztás:

Országos szaunaprogramokkal az idén is lesz Szaunázók hétvégéje

A Magyar Fürdőszövetség idén már nyolcadik alkalommal szervezi meg a Szaunázók hétvégéjét; október 4-5. között tematikus szaunaprogramokkal várják az érdeklődőket az ország fürdőiben - közölte Balogh Zoltán a fürdőszövetség főtitkára az MTI-vel.
2025. 10. 01. 22:00
Megosztás:

Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én

A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte - közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 21:30
Megosztás:

Kriptovaluta hírek: Ha az XRP árfolyam 2026-ban meghaladja az 5 dollárt, ez az altcoin 0,11 dollárról 10 dollár fölé emelkedhet

A kriptovaluta-piac továbbra is pezseg a következő nagy rali körüli spekulációktól. Az elemzők azt vitatják, hogy az XRP árfolyama képes-e megtartani jelenlegi lendületét 2026-ig, akár 5 dollár feletti célárakat is elérve.
2025. 10. 01. 21:00
Megosztás:

A Pensum Group árbevétele nőtt, adózott eredménye csökkent idén az első fél évben

A Pensum Group árbevétele idén az első fél évben 29 százalékkal, 4,9 milliárd forintra nőtt éves összevetésben, míg adózott eredménye 21 százalékkal 133 millió forintra csökkent, így az egy részvényre jutó nyereség 67 forint volt - közölte a főként munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaság szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 01. 20:00
Megosztás:

Már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről

Szerdától nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az adókedvezményről; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkönnyíti az igénybevételt.
2025. 10. 01. 19:30
Megosztás:

AM: az agrártárca támogatja az őshonos állatok megőrzését

Szeptember végétől megkezdte a Magyar Államkincstár az Őshonos állatok in situ támogatásának pályázatára beérkezett kérelmek elbírálását. Ezt követi a támogatási összegek mielőbbi utalása a gazdálkodók részére. Idén több mint 3 milliárd forint kifizetése várható ezen a jogcímen - tájékoztatott Viski József, az Agrárminisztérium agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkára a tárca MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2025. 10. 01. 19:15
Megosztás:

Új taggal bővült a GVH Versenytanácsa

Új taggal bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa és egy tag megbízását újabb hat évvel hosszabbította meg október elsejei hatállyal Sulyok Tamás köztársasági elnök - tájékoztatta a versenyhivatal szerdán az MTI-t.
2025. 10. 01. 18:00
Megosztás:

Új fejezet a hazai távközlésben: a 2Connect Magyarország legnagyobb vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra vállalatát építi

A 4iG Csoport új tagvállalataként lépett színre a 2Connect Távközlési Infrastruktúra és Hálózati Szolgáltatások Kft., Magyarország egyik legnagyobb, kizárólag nagykereskedelmi, vezetékes távközlési és infokommunikációs infrastruktúra-szolgáltatásokat nyújtó vállalata. A társaság a korábbi Invitech, Antenna Hungária, DIGI és One Magyarország hálózati infrastruktúrájának egybeolvadásával jött létre, a hazai távközlési piac egyik legnagyobb szerkezeti átalakulásaként, 2Connect márkanév alatt.
2025. 10. 01. 17:30
Megosztás:

Szeptemberben erősödött az árnyomás az euróövezetben

Szeptemberben az elemzők által várt mértékben gyorsult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett előzetes adatai szerint.
2025. 10. 01. 17:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a hazai vállalatfelvásárlások száma

Történelmi csúcson van a hazai vállalatfelvásárlások és összeolvadások piaca Magyarországon, tavaly 110 ilyen üzletkötés történt összesen 9 milliárd dollár értékben, ami csaknem 40 százalékos emelkedés az előző évhez képest az EY-Parthenon jelentése szerint.
2025. 10. 01. 16:30
Megosztás:

Téli gumi szezon: ugrásszerű érdeklődés az Árukeresőn

Az ősz beköszöntével megugrott a téli gumi iránti kereslet az Árukeresőn: augusztus vége és szeptember közepe között az „Autó gumiabroncs” kategória 870 002 megtekintést ért el, ami 37,5 százalékos növekedést jelent. A napi keresések szeptember közepére már meghaladták a 40 ezret, amivel a téli gumik a második legnépszerűbb termékkategóriává léptek elő, közvetlenül a mobiltelefonok után. Az adatok arra utalnak, hogy a magyar autósok egyre tudatosabban és korábban kezdik meg a felkészülést a télre.
2025. 10. 01. 16:00
Megosztás:

Satufékezett a hitelpiac augusztusban - mindenki az Otthon Startra várt

Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. A megtorpanás egyértelműen az Otthon Start hitel szeptemberi indulása előtti kivárással magyarázható Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója szerint.
2025. 10. 01. 15:30
Megosztás:

Idősek Világnapja: Az Allianz szerint az öngondoskodás kulcs az időskori biztonsághoz

Az utódok és a felmenők szimultán támogatása, az időskori válás, a növekvő várható élettartam olyan jelentős tényezők, melyek akadályokat állíthatnak a nyugdíjas évek életszínvonalának fenntartása elé – ez a következtetése az Allianz Life időskori anyagi biztonságot eltérő megközelítésekből felmérő kutatásainak. A felmérések amerikai tapasztalatokon alapulnak, ugyanakkor a hazai tendenciák is hasonló irányba mutatnak. A felismerések rávilágítanak az öngondoskodás jelentőségére, ami kiemelten fontos a nők esetében: ők ugyanis jobban ki vannak téve az időskori nélkülözés veszélyének, mint a férfiak.
2025. 10. 01. 15:00
Megosztás: