Az államtól kapott hitel felét már visszapörgette az OTP

Az OTP 700 millió euró hitelt visszafizetett az OTP és a magyar állam között március 26-án kötött szerződés szerint felvett 1,4 milliárd euróból - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

A közleményben a pénzintézet emlékeztet: a hitel célja az volt, hogy a globális pénzügyi válság mélypontján többletforráshoz juttassák a magyar vállalkozásokat. Az OTP Bank a megállapodásnak megfelelően az eltelt időszakban több mint 5 ezer magyar vállalkozást keresett meg hitelfelvételre vonatkozó ajánlattal, és szeptember 30-ig mintegy 123 milliárd forint hitelt folyósított mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatoknak, ezáltal 15 százalékkal nőtt a számukra folyósított hitelek árfolyammal korrigált állománya - közölte a hitelintézet.

 

A bank hangsúlyozta, hogy az állami hitel felhasználásával nyújtott vállalkozói kölcsön hiteldíja és futamideje csak a vállalkozói kör egy részének igényét tudja kielégíteni, emiatt az igények egy szélesebb körének kielégítését a pénzintézet saját, jelenleg 5 milliárd eurót meghaladó likviditási tartalékaiból biztosítja. Az 1,4 milliárd eurónyi hitelt a magyar állam a nemzetközi szervezetektől kapott 20 milliárd eurós forrásból nyújtotta az OTP Banknak az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) útján, két részletben, április 1-jén és június 30-án.

 

A hitel lejárata 2012. november 11., az összeg törlesztése - 2010 novemberéig tartó türelmi időszakot követően - nyolc negyedév alatt, egyenlő részletekben esedékes. Az OTP Bank által fizetett kamat az irányadó referencia kamatokat 245-250 bázisponttal haladja meg. A hitelcsomag 500,8 millió euróból, 135 millió angol fontból, 20,1 milliárd japán jenből, és 818,2 millió dollárból állt, a benchmark az adott devizához kapcsolódó bankközi kamatláb.

 

Az OTP Bank a megállapodás szerint vállalta, hogy a rendelkezésére bocsátott összeget magyarországi ügyfelek, ezen belül legalább 200 milliárd forintot a vállalati - elsősorban a kkv - finanszírozás bővítésére használ fel. A hitelintézet a kölcsön fejében vállalta azt is, hogy az állam delegálhatja egy-egy képviselőjét a bank felügyelő, illetve audit bizottságába.

 

Az OTP forráshelyzetét a hitel felvétele óta javította, hogy július 9-én megállapodást írt alá az EBRD-vel, amelynek keretében a londoni székhelyű pénzintézet 200 millió euró alárendelt kölcsöntőkét nyújt az OTP-nek piaci feltételek mellett, lehívásához hat hónap áll rendelkezésre. A tőkejuttatás tovább erősíti a bank tőkepozícióját, és lehetőséget nyújt hazai, továbbá más kelet-európai országokban folytatott hitelezési tevékenysége erősítéséhez - értékelte az OTP aláírásakor a megállapodást, amelynek része volt az is, hogy az EBRD további 20 millió euróért OTP-sajátrészvényt vásárol. A részvénytranzakcióra július 9-én került sor: az OTP 1.585.559 darab OTP törzsrészvényt értékesített az EBRD-nek.

2025. október 1-jétől tilos a power bankek használata az Emirates járatok fedélzetén

Emirates légitársaság 2025. október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be, amely értelmében tilos lesz bármilyen típusú power bank használata a fedélzeten. A légitársaság valamennyi repülőgépén biztosított az ülésekbe épített áramforrások használata, ugyanakkor az Emirates továbbra is javasolja utasainak, hogy készülékeiket – különösen hosszabb repülőutak előtt – teljesen feltöltve vigyék magukkal.
2025. 09. 30. 11:30
Megosztás:

Kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállástól való félelem miatt kissé estek az amerikai és az európai kötvényhozamok is tegnap; a tízéves dollár hozam 4,15, a német 2,7%-ig süllyedt.
2025. 09. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai részvényindexek, jól teljesített a technológiai szektor

Az egyre inkább fenyegető kormányzati leállás és a Fed-döntéshozók szigorúbb nyilatkozatai sem tudták pirosba fordítani az amerikai indexeket. Európához hasonlóan az USA-ban is nyomás alatt volt az energiaszektor.
2025. 09. 30. 10:30
Megosztás:

Hétfőn gyenge emelkedést értek el az európai tőzsdeindexek

Hétfőn gyenge emelkedést értek el a vezető európai tőzsdeindexek. A Stoxx600 0,2%-os erősödésének lendületet adott a luxus szektor 1,9%-os és az egészségügyi szektor 0,9%-os emelkedése.
2025. 09. 30. 10:00
Megosztás:

Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon

Az idei évtől a dióskáli INTERRA® Farm nemcsak a Syngenta fenntarthatósági kezdeményezéseit bemutató gazdaságként, hanem agronómiai, növényvédelmi és digitális megoldásainak kiemelt kísérleti terepeként is működik tovább. Plótár István zalai gazdasága több mint egy évtizedes, követésre érdemes tapasztalatokkal szolgál más termelők számára is, amelyekkel fokozhatják versenyképességüket és fenntarthatóan növelhetik jövedelmezőségüket.
2025. 09. 30. 09:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis csökkenéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 49,65 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 99 257,44 ponton zárt.
2025. 09. 30. 09:00
Megosztás:

A 4iG Csoport észak-macedón leányvállalata és az Ericsson közösen építheti a nyugat-balkáni régió egyik első önálló 5G hálózatát

A stratégiai együttműködés mérföldkő a 4iG Csoport észak-macedón beruházási terveiben és megerősíti a cégcsoport elköteleződését az európai digitális és biztonsági standardok mellett.
2025. 09. 30. 06:30
Megosztás:

A KSH lezárta az EU–SILC-felvétel revízióját

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) befejezte az EU–SILC-felvétel tervezett revízióját a 2018 és 2023 közötti időszakra vonatkozóan. A felülvizsgálat eredményeként a szegénység fő mérőszáma, a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya országos szinten egyik évben sem változott jelentősen. A revízió megerősítette az EU–SILC-adatok és a módszertan megbízhatóságát, valamint arra is rávilágított, hogy a felülvizsgálat előtti adatok is megfelelő alapot nyújtottak a szegénység monitorozásához.
2025. 09. 30. 06:00
Megosztás:

A magyarok szerint az élelmiszer-pazarlás ugyanolyan nagy probléma, mint a klímaváltozás

A magyar fogyasztók szerint az élelmiszer-hulladék keletkezése a klímaváltozással egyenrangú kihívásnak számít, a megkérdezettek 78 százaléka egyformán súlyos problémaként említi a két jelenséget – világít rá a Nestlé reprezentatív felmérése. Mindez különösen aktuális az Élelmiszerpazarlás Világnapján, amikor a figyelem még inkább a mindennapi döntéseinkre és szokásainkra irányul.
2025. 09. 30. 05:30
Megosztás:

Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében

A kormányzat célja, hogy mindenki, így a fogyatékossággal élők számára is a legjobb feltételeket biztosítsa a rendszeres sportoláshoz, a testmozgáshoz - jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, amikor felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát hétfőn a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
2025. 09. 30. 05:00
Megosztás:

Új szemléletű női vezetőképzés a Harvard Egyetem DCE részlegével együttműködésben

Nagy sikerrel zárult az egyedülálló szemléletű WILL (Women in Leadership League) Program első, nemzetközi együttműködésben megvalósuló női vezetőképzési modulja. A Harvard Egyetem Division of Continuing Education (DCE) részlegének a Bostonhoz közeli Cambridge-ben tartott képzésén a női vezetők szakmai és személyes fejlődése állt a középpontban.
2025. 09. 30. 04:30
Megosztás:

Globális ügynökség hálózathoz csatlakozott az Influence Media

Az Influence Media csatlakozott a More Agencies globális ügynökség hálózathoz, mely helyi partnerein keresztül közel 30 országban nyújt egyedi igényekre szabott marketing, kommunikációs és public affairs szolgáltatásokat. A partnerség révén az Influence Media magas színvonalon tudja támogatni magyar vállalatok üzletfejlesztését a nemzetközi piacokon. Az ügynökség továbbá tudásmegosztás keretében folyamatos hozzáférést kap a legfrissebb globális vállalati kommunikációs gyakorlatokhoz, beleértve az élvonalbeli AI-alapú és adatvezérelt megoldásokat.
2025. 09. 30. 04:00
Megosztás:

Megépült az első lakóház falazórobottal Magyarországon

A WLTR névre keresztelt építőipari segédeszköz alig négy hónappal magyarországi bemutatkozása után már élesben is bizonyított: a falazórobot kevesebb mint 3 nap alatt húzta fel egy családi ház falait Budapest XVIII. kerületében. Az eszköz hatékony megoldást kínál az építőipart sújtó jelentős munkaerőhiányra.
2025. 09. 30. 03:00
Megosztás:

Indul a balatoni haltelepítési szezon, javulnak a fogási esélyek

Hétfőn elkezdődött az őszi lehalászás a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) halastavaiban, a fogott háromnyaras pontyokat több helyszínen engedik a Balatonba - jelentette be a társaság MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2025. 09. 30. 02:00
Megosztás:

Három részre szakította az ingatlanpiacot az Otthon Start a főváros északi területein

Az Otthon Start program Budapest északi területein alapvetően három részre bontotta az ingatlanpiaci kínálatot - írja a Balla Ingatlan az MTI-hez hétfőn eljuttaott elemzésében.
2025. 09. 30. 01:00
Megosztás:

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt - közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 09. 30. 00:30
Megosztás:

A Bitcoin árfolyam áttörte a 114 ezer dollárt – Itt az „Uptober”?

A Bitcoin lendülete újra erőre kapott, és a hétvégi emelkedés után hétfő reggel átlépte a 114 000 dolláros szintet. A piacon már most egyre többen beszélnek az októberi árfolyamrallyról, amit a kriptós közösség csak „Uptoberként” emleget. Vajon most is beigazolódik a szezonális minta? És mit jelent mindez a kriptopiac egészére nézve?
2025. 09. 29. 23:30
Megosztás:

DOT fedezetű stabilcoin születhet: új lendületet kapott a Polkadot ökoszisztéma

Új korszak kezdődhet a Polkadot hálózat életében: a közösség egyre nagyobb támogatással áll egy natív, DOT tokenekkel fedezett algoritmikus stabilcoin, a pUSD bevezetése mögé. A cél világos: függetlenedni az olyan központosított stabilcoinoktól, mint a USDT vagy a USDC, és megerősíteni a Polkadot saját gazdaságát.
2025. 09. 29. 23:00
Megosztás:

BlackRock beelőzte a Deribitet: új korszak kezdődik a Bitcoin opciós piacon

A kriptovaluták világában mérföldkőhöz érkeztünk: a BlackRock iShares Bitcoin Trust (IBIT) most először túlszárnyalta a Deribit platformot a Bitcoin opciós piacán. Ez nem csupán egy statisztikai adat, hanem erőteljes jelzés arra, hogy a hagyományos pénzügyi intézmények egyre magabiztosabban vonulnak be a kriptoeszközök szabályozott világába. Mutatjuk, mit jelent ez a trend a piac egészére nézve.
2025. 09. 29. 22:30
Megosztás:

Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák

Benyújtható az adóelőleg-nyilatkozat szerdától a három gyermeket nevelő anyák szja-mentességére, nekik október 1-től nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a munkával megszerzett jövedelmeik után; a nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában (ONYA) adható be elektronikusan - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2025. 09. 29. 22:00
Megosztás: