Az amerikai makroadatok megint nyomtak egy csavart az európai kereskedésbe

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön harmadik napja nyújtottak hullámzó, vegyes teljesítményt. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,1 százalékos visszalépéssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,19 százalékos napi csökkenéssel 1.068,98 ponton végzett, 2,22 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.

 A befektetőket bizalomra hangolta a brit jegybank és az Európai Központi Bank (EKB) jeladása, hogy messze még a szigorítás, pedig az EKB elnökének csütörtöki kommentárja szerint tovább javul a gazdaság. Előzőleg a német ipari megrendelések adatai jobbak voltak a vártnál.

 

Továbbra is erősek a bankrészvények az európai bankterhelési vizsgálat két héttel ezelőtti, sikeres befejezése óta, és még jócskán alulértékeltek - azaz vonzók - az úgynevezett menedékrészvények a gyógyszeriparban, a távközlésben és a közszolgáltatásokban. Eleinte segített az a - még szerdán későn megjelent - adat is, hogy az amerikai magáncégeknél a vártnál több új munkahely keletkezett júliusban, ám csütörtökön az amerikai munkanélkülisegély-kérelmek vártnál nagyobb szaporodásáról megjelent hivatalos statisztika leverte a Wall Streetet, és nyomában a nyugat-európai piacok is visszacsúsztak.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 csütörtökön 20,38 pontos, 0,38 százalékos gyengüléssel 5.365,78 ponton zárt, 0,87 százalékkal alacsonyabban a tavaly év végi értékénél. A frankfurti fő mutató, a DAX-30 2,25 ponttal, 0,04 százalékkal 6.333,58 pontra emelkedett, 6,31 százalékkal az év végi értéke fölött végzett.  Párizsban a CAC-40 3,47 ponttal, 0,09 százalékkal 3.764,19 pontra javult, ez 4,37 százalékkal rosszabb az év véginél.

 

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj csütörtök reggel 27 centtel, estefelé 48 centtel volt olcsóbb a szerdai zárónál, hordónként (159 liter) 81,72 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója 36 centet vesztett, 82,11 dollár volt New Yorkban.

 

A dollár az utóbbi két napban valamelyest erősebb, mint a hét elején, és a végleges adatokból kiderült, hogy az Egyesült Államok stratégiai tartalékai a múlt héten ismét nőttek az összes olajtermékfajtából. Ezek a fejlemények egyelőre leállították az ellentétes várakozásokra alapozott, árfelhajtó spekulációt, amely a hét elején 80 dollár fölé lökte az árakat, első ízben május eleje óta.

 

 Az értéktőzsdék nyitásakor az euró 1,3130 dollár volt vételi oldalon a londoni bankközi devizapiacon, az értéktőzsdék zárása után 1,3146 dollárnál tartott, 0,0009 dollárral olcsóbban a szerda estinél, 8,17 százalékkal alacsonyabban a múlt év végi értékénél.

 

Csütörtökön nagyrészt kiegyensúlyozott volt a piac, habár délután az amerikai munkanélküliségi adatok ártottak a dollárnak. A közös valutát támogatta egy újabb, sikeres spanyol kormánykötvény-árverés, és az IMF, az Európai Bizottság és az EKB közleménye arról, hogy Görögország megkaphatja a májusban számára megítélt nemzetközi hitelkeret második részletét, mert teljesítette az összes feltételt. Az arany unciánként (31,1 gramm) 1.192,90 dollár volt csütörtökön későn Londonban azonnali szállításra, olcsóbb a szerda esti 1.199,85 dollárnál

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor átlag 232.000 Ft-ot veszítünk havonta

A tényadatok alapján továbbra is jelentős különbség van az aktív korban elérhető keresetek és az öregségi nyugdíjak között. Az idei év első három negyedévében az átlagos nettó kereset 476 ezer forint volt, míg az öregségi nyugdíjak átlagos összege az év első kilenc hónapjában alig több mint 244 ezer forintot tett ki.
2025. 12. 27. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államokban tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 00:05
Megosztás:

Bitcoin (BTC) opciós lejárat felerősíti a volatilitást

A Bitcoin árfolyama ismét hektikusan mozog: december 26-án rövid időre 1,63%-ot emelkedett, 89 100 dollár fölé, majd visszacsúszott 88 500 dollár körüli szintekre. A hirtelen kilengések hátterében a pénteki, közel 28 milliárd dolláros Bitcoin opciós lejárat állhat, amely hagyományosan erős piaci mozgásokat vált ki.
2025. 12. 26. 23:00
Megosztás: