Az árfolyamgát felállításáról dönt a parlament

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító javaslatot.

A képviselők a Ház következő heti, kétnapos ülésén szavazhatnak a lakossági deviza-eladósodás okait feltáró albizottság jelentéséről is, amely a 2002-2010 közötti kormányok és a tőlük független intézmények, valamint a bankrendszer és a hitelfelvevők felelősségét állapítja meg. Ezt követően kedden kezdődhet vita az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét növelő kormányzati előterjesztésről, amelyet a kabinet az Európai Bizottság aggályai hatására készített.

 

A parlament az előző héten változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. Az Országgyűlés kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. Az árfolyamgát új rendszerébe történő belépést az ügyfelek 2012 végéig kezdeményezhetik a devizakölcsönt folyósító hitelintézetnél.

 

Az árfolyamrögzítés, illetve az árfolyam-különbözetből eredő tartozások jóváírására 60 hónapig, de legfeljebb 2017 júniusáig lesz lehetőség. A pénzügyi intézmények a svájci frank esetében 180 forint/svájci frank, az euró esetén 250 forint/euró, a japán jen esetében pedig 2,5 forint/jen árfolyamot alkalmaznának a rögzített árfolyam időszakában. A Ház hármas felelősséget állapíthat meg a nagy arányú lakossági deviza-eladosodást vizsgáló jelentés elfogadásával. Papcsák Ferenc (Fidesz) előző héten, az alkotmányügyi bizottság nevében tett felszólalásában kijelentette: a jelentést elkészítő albizottság munkájának célja az volt, hogy soha többet ne kerülhessenek ilyen helyzetbe a magyar családok százezrei.

 

Az Országgyűlés az ugyancsak fideszes Budai Gyula javaslatára vizsgálóbizottságot állíthat fel a Volánbusz 2003-as reorganizációs programjának áttekintésére. Ezt követően várhatóan rövid vita előzi majd meg annak a nemzetközi egyezménynek a kihirdetését, amely egyebek mellett a tengerészek képzéséről szól. A határozathozatalok után a Felvidékről kitelepítettek emléknapjáról szóló határozati javaslatról kezdődik vita. Ebben a fideszes Molnár Attila azt kezdeményezi, hogy a parlament emlékezzen meg arról a mintegy százezer magyarról, akiket a Benes-dekrétumok zártak ki a Csehszlovák Köztársaságból.

 

A kormánypárti politikus szerint április 12-e lehetne az emléknap méltó dátuma, mivel - írja indoklásában - 65 évvel ezelőtt ezen a napon indult az első transzport Magyarország felé. A keddi ülésnap a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvénymódosítás általános vitájával kezdődik. A kormány előterjesztése a Williams szindrómában szenvedőkre is kiterjeszti a fogyatékossági támogatásra jogosultak körét. Ezután kezdhetik tárgyalni a kabinet azon javaslatát, amely az adatvédelmi hatóság elnökének függetlenségét kívánja erősíteni.

 

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indoklásában azt írta: a változtatások figyelembe veszik az Európai Bizottság által felvetett aggályokat, és javasolja mielőbbi hatályba léptetésüket. A törvénymódosítás megszüntetné azt a lehetőséget, hogy az államfő a miniszterelnök javaslatára felmentse a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét, ha három hónapon túlmenően képtelen eleget tenni feladatainak.

 

A tervezett változtatás szerint a kormányfő csak összeférhetetlenség vagy a vagyonnyilatkozat-tételi előírások megsértése miatt kezdeményezhetné az adatvédelmi hatóság elnökének felmentését, az utóbbi esetben akkor, ha lényeges adatot, tényt szándékosan valótlanul közöl. A második ülésnapon napirendre kerül még a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) elektronikus hírközléssel összefüggő 2010-es beszámolójának megvitatása, valamint a szövetkezetekről, az illetékekről és a közfoglalkoztatásról szóló törvényekhez köthető módosítások tárgyalása is. (MTI)

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás: