Az első negyedév gyors hitelkeresleti bővülése után átrendeződésre számít az Erste Bank

Az Erste Bank első negyedéves adózás előtti eredményén már részben látszik a pandémiás válság, ezen belül is leginkább a fizetési moratórium hatása, a pénzintézet bevételeiben, a hitelek növekedési ütemében ugyanakkor még a korábbi évek lendülete mutatkozott. A bank várakozása szerint a törlesztések felfüggesztésének lehetőségével az ügyfelek mintegy fele él. Az év hátralévő részében a lakossági hitelkereslet 15-50 százalékkal csökkenhet, ugyanakkor – az egészségügyi válság lefolyásától függően – arra is van még esély, hogy a hitelállomány ha kis mértékben is, de növekedjen az év egészében.

Az első negyedév gyors hitelkeresleti bővülése után átrendeződésre számít az Erste Bank

Néhány nap alatt kétmillió technikai számlát nyitott az Erste Bank annak érdekében, hogy ügyfelei élni tudjanak a hitelezési moratórium lehetőségével – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első negyedéves eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján.

Az Ersténél száz munkatárs dolgozott a projekten, ami – normál menetrendben – több hónapos előkészítést, informatikai fejlesztést és egyeztetések sorozatát igényli. A bankrendszer, igazi bravúrt bemutatva, tulajdonképpen egyetlen nap alatt a teljes magyar GDP egyharmadának megfelelő hitelállomány tőke- és kamattörlesztését függesztette fel – tette hozzá.

Az eddigi tapasztalatok szerint az ügyfelek fele nem kíván élni a moratórium lehetőségével, a jelzáloghitellel rendelkező magánszemélyek, valamint a nagyvállalatok még ennél is nagyobb arányban nyilatkoztak úgy, hogy tovább fizetnék a részleteket. Az Erste Bank ugyanakkor már az első negyedévben jelentősebb összeget különített el a fizetési moratórium kapcsán keletkező veszteségekre. Az Erste adózás utáni nyeresége emiatt 4 milliárd forintra csökkent az első negyedévben.

Az idei első három hónap számain ugyanakkor még nem látszanak igazán a járvány hatásai. Az első negyedévben az Erste Bank működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – több mint 6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakában elértet (ezen belül a nettó kamat- és jutalékbevételek 11 százalékkal emelkedtek), míg a pénzintézet működési eredménye 7,5 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A pénzintézet ugyanakkor tovább javította hatékonyságát, a költség/bevétel arány az időszak végére 53,2 százalékra javult az egy évvel korábbi 53,7 százalékról.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Az idei első negyedévben a lakossági hitelezésben az új kihelyezések értéke 83 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a hitelállomány 22 százalékkal nőtt éves összevetésben. A jelzáloghitelek esetében az újonnan folyósított hitelek értéke 26 százalékkal haladta meg a 2019 első negyedévében mértet. A fogyasztási típusú kölcsönöknél a kihelyezés 135 százalékkal ugrott meg az idei első három hónapban, míg az állomány 88 százalékkal bővült egy év alatt. A Babaváró hitel a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések csaknem felét adta – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: a bank a lakossági hitelkereslet 15-50 százalékos csökkenésével számol az év hátralévő részében, ezért jelentősen korrigálta várakozásait, a legnagyobb mértékben a fogyasztási hiteleknél számít az új kihelyezések növekedési ütemének csökkenésére. Ugyanakkor van esély arra, hogy az év egészében a hitelállomány, ha kis mértékben is, de növekedjék a tavalyihoz képest.

Mindeközben a pandémiás helyzet átalakította a bankhasználati szokásokat – felgyorsult a digitális transzformáció. Az utóbbi egy hónapban annyival nőtt a digitálisan aktív ügyfelek száma, mint korábban egy év alatt – hangsúlyozta Harmati László. A ChatBot interakciók száma januárhoz képest több mint 70 százalékkal nőtt márciusban, miközben a vészhelyzet elrendelése előtt mérthez képest 46 százalékkal esett a fióklátogatások, és 146 százalékkal nőtt a call center hívásainak száma.

A digitalizáció a vállalati üzletágban is felgyorsult: az aláírási procedúrák, a folyamatok egyszerűsítésével, a kapcsolattartás átalakításával reagáltak a cégek a vírushelyzetre. Ugyanakkor az Erste Bank élénk érdeklődést tapasztal az új hitellehetőségek, az NHP Hajrá, valamint az MFB új programjai, illetve a Garantiqa és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány, a Cosme és az Exim megemelt fedezettségű hitelei iránt – szögezte le Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője. Szerinte a tartalékok felélése, a hitelkeretek kihasználása után növekszik az igény a likviditást segítő kölcsönök iránt.

Ismertetése szerint az első negyedévben egyébként is intenzív volt a növekedés a vállalati üzletágban. A tavalyi év azonos időszakához képest a hitelállomány 33 százalékkal bővült és elérte a 815 milliárd forintot, míg az új kihelyezések volumene idén az első három hónapban 37 százalékos növekedést mutatott éves összevetésben. A negyedév végén – a gyors növekedés ellenére – az állomány még rendkívül egészséges volt, az NPL-ráta nem érte el az 1 százalékot sem – tette hozzá Szabados Richárd, aki szerint a moratórium miatt nem lesz valós kép a vállalatok pénzügyi helyzetének alakulásáról.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás: