Az export és a fogyasztás hajtotta a német gazdaságot

Rácáfolva a borús előrejelzésekre a német gazdaság bővült a harmadik negyedévben: a recessziót az export erős teljesítményének, valamint a lakossági fogyasztás és az állami kiadások bővülésének köszönhetően sikerült elkerülni a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közölt második becslésének tanúsága szerint.

Az export és a fogyasztás hajtotta a német gazdaságot

Az adatok szélesebb körére támaszkodó számítások szerint Németország hazai összterméke ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva 0,1 százalékkal gyarapodott július-szeptemberben az előző három hónaphoz képest. A második negyedévben 0,2 százalékos visszaesést, az elsőben viszont 0,5 százalékos emelkedést mértek.
   
Éves összevetésben árkiigazítással számolva 1,0 százalékkal, míg ár- és naptári hatással kiigazítva 0,5 százalékkal nőtt Európa legnagyobb gazdasága a harmadik negyedévben. A második negyedévben az árak kiigazításával számolt GDP 0,1 százalékkal csökkent, ár- és naptári hatással kiigazítva viszont 0,3 százalékkal nőtt.
    

Negyedéves összehasonlításban - ár-, szezonális és naptári hatással kiigazítva - a fogyasztás volt az egyik hajtóerő: a lakossági fogyasztás 0,4 százalékkal, a kormányzati kiadások pedig 0,8 százalékkal nőttek július szeptemberben. Érzékelhetően, 1,2 százalékkal bővültek az építőipar beruházások, míg a gép- és berendezésgyártó ágazatban 2,6 százalékkal csökkentek. Jól teljesített a külkereskedelem, az export 1,0 százalékkal, míg az import 0,1 százalékkal bővült.

Európai országok és fővárosaik - alapszint kvíz ITT
   
Éves szinten a lakossági fogyasztás árkiigazítással számolva 2,1 százalékkal, a kormányzat kiadásai pedig 2,3 százalékkal nőttek. A bruttó állóeszköz-felhalmozás a gép- és berendezésgyártó ágazatban 0,8 százalékkal, az építőiparban pedig 4,5 százalékkal emelkedett. Az export 2,5 százalékkal, az import pedig 2,0 százalékkal bővült július-szeptemberben.
    

A Destatis adatai szerint a harmadik negyedévi hazai összterméket 45,4 millió munkavállaló állította elő a 83,1 millió lakosú országban. A foglalkoztatottak száma 356 ezerrel, 0,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, így a foglalkoztatottság Németország újraegyesítése, 1990 óta a legmagasabb szintre emelkedett.
    

A német gazdaság teljesítményét visszafogja, hogy az exportorientált feldolgozóipara recesszióba került a kereskedelmi feszültségek miatt, az autógyártásban komoly gondokat okozott az üzemanyag-fogyasztási és károsanyag-kibocsátási értékek megállapítására szolgáló új nemzetközi szabvány (WLTP) bevezetése, ráadásul a Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnését övező bizonytalanságok is rontottak a helyzeten.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: