Az idén újraindult nyugat-mecseki kutatások hasznos információval szolgálnak
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő (RHK) Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Kereki Ferenc arról számolt be, hogy a több éves szünet után újraindított kutatások keretében két fúrást ütemeztek az idei évre. Az egyik fúrás már a nyáron elérte a 914 méteres záró talpmélységet, a másik mélyítése ezekben a napokban is folyik, és a tervezett talpmélysége 450 méter. Az így nyert kőzetminták elemzését elkezdték, az előzetes eredmények során a vizsgált kőzet agyagkő „nem okozott csalódást”. „A vízzáró tulajdonság vizsgálata – ami a mi kutatásunk szempontjából kiemelten fontos – kedvező eredményeket mutat” – húzta alá Kereki Ferenc.
A munkák még jó ideig az előzetes kutatások fázisában maradnak, hiszen a tervezett nagy aktivitású tárolóra csak az évszázad második felében lesz szükség. Most az a cél, hogy igazolják, a terület alkalmas-e egy mélygeológiai tároló befogadására. Ebbe a tárolóba kerülhetnek a Magyarországon keletkezett nagy aktivitású radioaktív hulladékok, és esetleges újrafeldolgozás után az atomerőműben elhasznált fűtőelemek, amelyeket azonban még hosszú évtizedeken át biztonságosan tudnak tárolni a szintén Pakson található kiégett kazetták átmeneti tárolójában.
A kutatásokra az idén 1,1 milliárd forintot fordít az RHK Kft. A forrás a Központi Nukleáris Pénzügyi Alapból származik, amelynek legnagyobb befizetője az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. Kereki Ferenc kiemelte, hogy a lakosság tájékoztatására a kutatómunka során nagy hangsúlyt helyeznek. Ebben jelentős szerepet vállal a munkálatok térségében fekvő kilenc település által alkotott Nyugat-Mecseki Társadalmi Információs és Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (NYMTIT). Kovács Győző elnök, Boda független polgármestere azt mondta, a lakosság nagyon várta a kutatási munkálatok újraindulását, hiszen évek óta sokat hallott a tervekről.
Beszámolt arról is, hogy ellenőrző bizottságot hoztak létre a környező települések képviselőiből, hogy nyomon követhessék a vizsgálatokat. Az önkormányzati társulás az idén 160 millió forintot kap vállalt kommunikációs feladatai elvégzésére, illetve a térség fejlesztésére. - Elsődleges feladatunk a tájékoztatás annak érdekében, hogy a program megkapja a kellő bizalmat a helyi lakosságtól – húzta alá Kovács Győző. A nyugat-mecseki Bodán rendezett tájoló napon szakmai előadások sora szolgálta ugyanezt a célt. Az NYMTIT az ilyen programok mellett újságot, video hírlevelet, tájékoztató kiadványokat készít, gyermekprogramokat, rendezvényeket szervez. (MTI)