Az infláció visszatért az MNB inflációs céljához

Az éves infláció októberben visszatért az MNB 3,0 százalékos inflációs céljához, ezzel enyhült a jegybankra nehezedő szigorítási kényszer, bár a 3,8 százalékos maginfláció továbbra is magas - így kommentálták a KSH legfrissebb adatait az MTI-nek nyilatkozó elemzők.

Az infláció visszatért az MNB inflációs céljához

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint októberben a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,0 százalékra lassult az előző havi 3,4 százalékról. Az infláció lefékeződésében főként az élelmiszerek és dohányáruk szeptemberinél mérsékeltebb éves áremelkedése, valamint a járműüzemanyagok árcsökkenése játszotta a legnagyobb szerepet. Egy hónap alatt, szeptemberhez képest a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az éves maginfláció 4,0 százalékról 3,8 százalékosra csökkent.
   
Virovácz Péter, az ING Bak vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában megállapította: a piaci várakozástól némileg elmaradó inflációs adat egyben azt is jelenti, hogy ismét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs céljának megfelelő mértékre süllyedt a mutató. A volatilis tételektől szűrt maginfláció csupán 0,2 százalékpontos csökkenése azonban némi meglepetés az ING várakozásához képest. Úgy tűnik tehát, hogy októberben inkább a maginfláción kívüli tételek mozgatták az inflációt.
  
A részletekből kiderül, hogy elsősorban a maginfláció kosarán kívül eső nyers élelmiszerek okozták az élelmiszerárak átlagos emelkedésének lassulását. Némi meglepetésre ugyanakkor nőtt a tartós fogyasztási cikkek drágulásának üteme. A csaknem 3 százalékos infláció ebben a termékkategóriában szokatlanul magas - jegyezte meg. Úgy tűnik, hogy a forint leértékelődése nagymértékben és gyorsan begyűrűzött az importált termékek árába - tette hozzá az ING Bank szakértője. Szintén meglepetés, hogy a szolgáltatások éves inflációja 2,4 százalék maradt, vagyis a szeptemberi negatív sokk után októberben nem folytatódott a mérséklődés.
   
A következő hónapokban a tavalyi év magas bázisa mellett a koronavírus gazdaságra gyakorolt hatása tovább mérsékli majd az inflációs mutatót. Az elmúlt egy hétben mutatott erősebb és stabilabb forint árfolyam a mérséklődő inflációval párhuzamosan már elég lehet ahhoz, hogy az MNB decemberben változtasson néhány főbb üzenetén, bár gyakorlati fordulatra, vagyis kamatvágásra még nem számítanak az ING-nél.
   
A friss adatok nem jelentenek meglepetést, számítani lehetett arra, hogy az augusztusi 3,9 százalékos tetőzés után lassulás vár az inflációra, értékelte a számokat Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője.
   
Az októberi inflációt felemás folyamatok alakították. Az átlagot meghaladó mértékben nőtt többek között az élelmiszerek és a dohánytermékek ára, miközben az üzemanyagok olcsóbbak lettek.
   
A K&H Bank szakembere szerint az év hátralévő két hónapjában az októberi 3 százalékról tovább lassulhat az infláció. Ebben szerepet kap, hogy a járvány miatt ismét bevezették az ingyenes parkolást, ami önmagában 0,2 százalékponttal húzza lejjebb a novemberi inflációs mutatót.
   
Németh Dávid arra számít, hogy az éves átlagos inflációs az idén 3,4 százalék körül alakulhat, 2021-ben a mostani kilátások szerint 3,1 százalékos inflációval lehet kalkulálni.
   
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője megállapította: a kedvező inflációs adat enyhítette a Magyar Nemzeti Bankon lévő szigorítási kényszert, bár a 3,8 százalékos maginfláció változatlanul azt mutatja, hogy az inflációs alapfolyamatok erősek, igaz, az elmúlt hónapokhoz képest némiképp enyhültek. Az áremelkedés lassulásában jelentős szerepe volt az élelmiszerárak mérsékeltebb növekedésének. Makrogazdasági szempontból az infláció csökkenésének irányába hatott az eurózóna alacsony inflációja, illetve a gyenge belső kereslet is, míg felfelé húzta azt a gyengülő forintárfolyam.
   
A következő hónapokban az infláció a jegybanki cél körül alakulhat, jövőre azonban az április-májusi időszak miatt a bázishatás nyomán növekedés várható.
 Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője kommentárjában azt emelte ki, hogy az MNB által kiemelten figyelt adószűrt maginfláció 3,2 százalékra mérséklődött, így a közeljövőben nem várható további kamatemelést az egyhetes betétben.
   
A következő hónapokban 3 százalék közelében, vagy kissé alatta maradhat az infláció, így idén is a tavalyival megegyező 3,4 százalékos átlagos inflációra számít a Takarékbank elemzője. Az év végétől a jövő év elejéig mérsékelheti az inflációt a sertéspestis következtében elszálló sertéshúsárak kiesése a bázisból. Ezzel szemben a lényegesen gyengébb forint erősítheti az inflációt, ami egyre erőteljesebben látszik a tartós fogyasztási cikkek árindexén. Az új autók árának emelkedését azonban a lényegesen magasabb műszaki tartalom is befolyásolja - jegyezte meg. Az üdülési szolgáltatások árait jelentősen mérsékelték a járvány második hulláma miatt meghozott újabb utazási korlátozások és az idegenforgalom ismételt zuhanása.

A húsárak az utóbbi néhány hónapban látott csökkenését jórészt a koronavírus hatása - döntően a HORECA (szállodaipari és vendéglátó) szektor keresletének visszaesése okozta, ezzel szemben a katasztrofális termés miatt elszálltak a gyümölcsárak. A járvány második hulláma ellen hozott újabb korlátozó intézkedések, valamint a parkolási díjak újabb felfüggesztése rövidtávon várhatóan fékezheti az inflációt. Jövőre, döntően az üzemanyagárak idei kifejezetten alacsony bázisa miatt az infláció átlagosan 3,7 százalékosra gyorsulhat, ami áprilisban átmenetileg meghaladhatja az 5 százalékot is prognosztizálta a Takarékbank elemzője.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: