Az oktatásban látja a jövőt Bajnai

Magyarországnak az a feladata, hogy az elmúlt időszak áldozatvállalásának és lemondásának az eredményéből elsőként az oktatásnak adjon részt, mert az oktatásban van a jövő - mondta a miniszterelnök az észak-borsodi Kazincbarcikán, a felújítás alatt álló Pollack Mihály Általános Iskolában pénteken gyerekek és pedagógusok előtt.

A legjobb befektetés, ha a gyarapodásból származó pénz legjelentősebb részét az oktatásra fordítják, a gyerekek tanítására, hogy olyan munkát, ismereteket szerezzenek, amelyek hasznukra válnak, és később munkájuk lehet - mutatott rá Bajnai Gordon. Hozzátette: a soron következő kormányoknak az a feladata, hogy azon a pályán tartsák Magyarországot, amelyen kijut a válságból. "Takarékos pályán és bölcsen" az oktatásba kell fektetni azt a pénzt, amit most megteremtenek - mondta.

 

Úgy fogalmazott: annak az iskola-felújítási koncepciónak - amelyet négy évvel ezelőtt elindítottak -, az volt a lényege, hogy ne csak a falak újuljanak meg, hanem az eszközök, a berendezések is, amelyek lehetővé teszik a korszerű oktatást. Ezáltal pedig biztosítják a diákok számára a versenyképes tudást - tette hozzá. Kitért arra, hogy ma már az iskolákba, de még az óvodákba is felvételizni, vizsgázni kell. Ebben a nehéz válságban Magyarországnak is vizsgázni kellett, "el kellett végezni a házi feladatát, és az látszik az elmúlt hónapok fejleményeiből, hogy a mi házi feladatunkat elég jóra osztályozták" - mondta.

 

Ez azt mutatja, az ország megint jó pályán van, ahol "nemcsak a mának élünk, nemcsak tovább nyújtózkodunk, mint a takarónk ér", hanem a jövőnek is adunk esélyt - fejtette ki. Mint mondta, az országban több mint százmilliárd forintból 365 iskola újulhat meg, erre nagy szükség van, hiszen a magyar oktatási intézményeknek csaknem a fele 1945 előtt épült, további egyharmada pedig 1980 előtt készült el. Ezért indították el az elmúlt 50-60 év legnagyobb iskola-felújítási programját.

 

Bajnai Gordon a kazincbarcikai beszédében kitért a BorsodChem Zrt. sorsára is. (A vegyipari vállalat a térség egyik legnagyobb munkáltatója). Azt mondta: "a BorsodChem stabilizálható, a kormány készen áll. Ha a tulajdonosok nem tudják megoldani, akkor is készen áll". Megjegyezte: ha van munkahely, stabil a társadalom, és a gyerekeknek is stabil a jövőjük.

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás: