Az online marketingé a jövő?
Felmérések szerint ez ma még nem jelenti azt, hogy a cégek lényegesen kevesebbet költenének hagyományos reklámokra, a kis- és középvállalkozások körében ugyanis még mindig fontosak a klasszikus újsághirdetések, a plakátok, a szórólapok, valamint a televíziós reklámok, de egyre nagyobb teret hódít magának az online marketing – adta hírül a reklamtargyellato.hu.
A magyar cégek nagy része már hirdet az interneten
A Nielsen piackutató felmérése szerint a magyar cégek 80-85 százaléka él valamilyen formában az internetes hirdetés lehetőségével, amihez a leggyakrabban – az esetek 75 százalékában – a közösségi portálokat használják fel, ahol a vállalatok rendelkezésére áll minden tényező, ami fontos a sikeres kampányokhoz.
A Facebook vezet
Főleg a kis cégek esetében 2013-ban a Facebook volt a legsikeresebb és legnépszerűbb közösségi hirdetési csatorna: a közösségi portálon már közel 5 millió felhasználóhoz, vagyis a hazai lakosságnak több mint a feléhez juthatnak el a vállalkozások, méghozzá minimális költéssel, amit rendszerint a hagyományos hirdetési formák mellé kalkulálnak be a vállalkozások.
A Nielsen reprezentatív felméréséből kiderült az is, hogy a magyar cégek többsége fontosnak, 25 százalékuk pedig kiemelkedően fontosnak tartja, hogy hirdessék magukat a Facebookon: a közösségi oldallal nem csak személyesebb formában tudnak eljutni az emberekhez, hanem direktben csak a saját célközönségüket célozhatják meg, ami kedvez a költséghatékonyságnak.
A megkérdezett vállalkozók azért döntöttek inkább mellette, mert szinte menet közben érhetik el a potenciális vásárlókat: a Facebook ma már nem csak otthon, hanem táblagépeken és okostelefonokon is elérhető, a hozzá tartozó hirdetésekkel együtt.
A TV reklámok még tartják magukat
A Nielsen felmérése szerint 2013-ban még mindig elképesztő népszerűségnek örvendtek a televíziós reklámok, az online csatornákon kívül a reklámajándékok, az újsághirdetések és a szórólapok után ezeket látják a legszívesebben az emberek: az átlag magyar lakosság közel 14 százaléka hasznosnak tartja, bár időzítésüket nem mindig találják szerencsésnek. Nem véletlen tehát, hogy a tavalyi év egyik legnépszerűbb reklámja is egy televíziós reklám volt.
Az emberek nagy része – mintegy 75-80 százaléka – még mindig azokat a rövid és tömör reklámokat szereti, amelyek megszólítják, barátságosak és többszöri megtekintés után is humorosak. A visszajelzések alapján a humoros reklámfilmekkel reklámozott termékekből átlagosan 20-25 százalékkal több fogy, mint azokból a konkurens árukból, amelyeket átlagos, vagy kevésbé humoros televíziós reklámmal vezettek fel.
A legnépszerűbb két reklám
A The Wall Street Journal munkatársai összeállították a 2013-as év legsikeresebb televíziós reklámfilmjeit.
A lista első helyén a Chrysler azon reklámja kapott helyet, ami a farmerekkel és a természetes megközelítéssel olyan nagy sikert hozott a cégnek, hogy a vállalat piaci részesedése a promóciós videó hatására egy egész százalékponttal nőtt az év során.
Szintén előkelő helyre került az Unilever Dove szappanreklámja, ami olyan kreatív és vicces volt, hogy nem csak a tévében nézték meg rengetegen, hanem online összességében 170 millió megtekintést kapott, és legalább 4 milliószor osztották meg 2013-ban.
Reklámajándék zsákbamacska helyett
Az interneten kívül a magyar lakosság körében a legnépszerűbb hirdetési forma még mindig a reklámajándék. Ezt a lakosság 30 százaléka nem csak örömmel látja, hanem legalább ugyanennyien hasznosnak is vélik, és csak egy nagyon kis réteget, a felmérésben résztvevők mintegy 8 százalékát zavarja ez a reklámmegoldás.
A szakemberek szerint a reklámajándék azért nagyon népszerű, mert az emberek így rögtön kapnak is valamit, ettől kialakul egyfajta bizalom a reklámozó és a lehetséges vásárló között, aki ráadásul azonnal ki is próbálhatja a terméket, és meggyőződhet arról, hogy nem zsákbamacskát vásárol.
A magyar lakosság ezen felül az óriásplakátokkal, valamint az újsághirdetésekkel a legtoleránsabb, ami azért lehet így, mert egyrészt hozzászoktak, nem zavarja őket semmiben – mint például a TV reklámok a filmnézésben –, így ezeket igencsak hasznosnak is találta a válaszadók többsége.
A trükközők a hibásak
Hiába válik egyre népszerűbbé az online marketing, a felmérésben résztvevők 20-25 százaléka szerint zavaróak a reklámok. A szakértők szerint ez furcsa helyzet, hiszen a spameket és a kártevőket is tartalmazó animált hirdetéseket is ide sorolják az emberek, holott a tisztességes internetes reklámkampányokat fontos megkülönböztetni az efféle marketingtől.
Az elemzők szerint a fenti dacára is egyre népszerűbbé válnak az online hirdetési formák, hiszen sokkal mérhetőbb a hatékonyságuk, mint például egy televíziós reklámnak, vagy egy újsághirdetésnek.
Szintén az internetes marketing mellett szól az is, hogy a cégek ezt a megoldást találták eddig a legjobbnak nem csak márkaépítés, hanem az indirekt eladások tekintetében is: nagyobb értékesítést produkálnak az online reklámhirdetések – főként a nagyobb kampányok és a Facebook hirdetések –, mint az újságban vagy a szórólapokon megjelenő promóciók.