BÉT - A Richter jól teljesített, a többi vezető papír gyengült
2017. 05. 23. 19:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,81 pontos, 0,42 százalékos csökkenéssel, 34 730,94 ponton zárt kedden.
A Mol 260 forinttal, 1,16 százalékkal, 22 090 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 0,65 százalékkal, 8860 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra gyengült, forgalma 674,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 0,82 százalékkal, 7118 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2088,34 ponton zárt kedden, ez 0,82 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában egyik termény ára sem változott kedden.
A takarmánykukorica júliusra maradt 44 000, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 300 forint tonnánként.
A repce elszámolóára augusztusra továbbra is 105 000, szeptemberre 107 000 forint tonnánként.
A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: kissé borús hangulat volt a magyar tőzsdén, a BUX csökkent.
Kifejtette, az OTP szűk sávban mozgott nap közben, végül mínuszban fejezte be a kereskedést, a Molt a zárás közeledtével egyre inkább adták, a Magyar Telekom szintén esett. A blue chipek közül csak a Richter tudott erősödni, a papír történelmi csúcsa közelében zárt.

Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 0,65 százalékkal, 8860 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra gyengült, forgalma 674,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 0,82 százalékkal, 7118 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2088,34 ponton zárt kedden, ez 0,82 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában egyik termény ára sem változott kedden.
A takarmánykukorica júliusra maradt 44 000, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 300 forint tonnánként.
A repce elszámolóára augusztusra továbbra is 105 000, szeptemberre 107 000 forint tonnánként.
A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: kissé borús hangulat volt a magyar tőzsdén, a BUX csökkent.
Kifejtette, az OTP szűk sávban mozgott nap közben, végül mínuszban fejezte be a kereskedést, a Molt a zárás közeledtével egyre inkább adták, a Magyar Telekom szintén esett. A blue chipek közül csak a Richter tudott erősödni, a papír történelmi csúcsa közelében zárt.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
A Mol 260 forinttal, 1,16 százalékkal, 22 090 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 0,65 százalékkal, 8860 forintra esett, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal, 467 forintra gyengült, forgalma 674,0 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 0,82 százalékkal, 7118 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 2088,34 ponton zárt kedden, ez 0,82 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
A BÉT áruszekciójában egyik termény ára sem változott kedden.
A takarmánykukorica júliusra maradt 44 000, szeptemberre 44 500, novemberre pedig 44 300 forint tonnánként.
A repce elszámolóára augusztusra továbbra is 105 000, szeptemberre 107 000 forint tonnánként.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?
Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után
A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?
Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
Vegyes forintmozgás kora reggel
A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
Vegyesen alakult a forint árfolyama
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit
A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
Kicsit erőre kapott a forint
Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
Alig mozdult a forint
Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben
A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.