BÉT - A nagyok közül csak az OTP úszta meg esés nélkül
Söre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője elmondta: az amerikai és ázsiai negatív zárásokat követően Európa is jelentős mínuszban nyitott, ezt követően azonban folyamatos volt az emelkedés az európai börzéken. A BUX pénteken a régióval összhangban teljesített. A BUX negatív nyitást követő emelkedése igazolhatja a magyar börzén a hét elején tapasztalt erősödési trendet - vélte.
Az egész napos erősödésen csak segítettek azok a délutáni amerikai inflációs adatok, amelyek bár elmaradtak a várakozásoktól, lendületet adtak a nemzetközi tőzsdéknek. Az üzletkötő kiemelte: az erősödés egészen a pénteki zárásig kitartott, azonban a kereskedés befejezése előtt pár perccel a Richter és a Mol egy nagyobb eladója negatív tartományba húzta a BUX-ot. A jövő hét tekintetében a szakértő emelkedést vár a BÉT-en, mivel szerinte a múlt heti iránykeresés után ezen a héten megtört a lefelé mutató trend, és a világban sincs jelentős eladói hangulat a piacokon.
Mol 150 forinttal, 0,86 százalékkal 17.350 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 80 forinttal, 1,43 százalékkal 5.660 forintra erősödött, forgalmuk 12,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,81 százalékkal 707 forintra esett, forgalma 1,9 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,24 százalékkal 41.500 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. Az Egis 126,2 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,03 százalékkal 19.205 forintra nőtt. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.994,79 ponton zárt pénteken, ez 4,72 pontos, 0,24 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A BÉT áruszekciójában pénteken három termék elszámoló ára változott.