BÉT - Délutánra kihátráltak a vevők a piac mögül
Gyenge nyári forgalom mutatkozott, amely során az iránykeresés volt jellemző a piacokon, még nem dőlt el, hogy merre mozdul el a hangulat. A BUX alulteljesítette az európai indexeket, amelyek általában stagnáltak.
A magyar esést a Richter vezette, a gyógyszerpapír jelentősen gyengült annak ellenére, hogy az UniCredit magasabb célárat határozott meg a papírra, ráadásul a forint gyengülése is elvileg "jót tesz" a gyógyszerexportőr cégne. Richter papírok árfolyama 930 forinttal, 2,03 százalékkal 44.900 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.
A Mol 200 forinttal, 0,99 százalékkal 20.100 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 17 forinttal, 0,34 százalékkal 4.957 forintra erősödött, forgalmuk 9,7 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,75 százalékkal 665 forintra esett, forgalma 458,4 millió forint volt. Az Egis 200,6 millió forintos forgalomban 200 forinttal, 0,99 százalékkal 20.000 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.008,20 ponton zárt pénteken, ez 0,20 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.