Balatoni kikötőbe fektetett az X-Ventures Beta
Az X-Ventures Béta tulajdonrészt szerzett a Balaton Dock Kft-ben, amely két újonnan épülő balatoni kikötő, az alsóőrsi és a balatonfenyvesi kikötő üzemeltetője lesz. A két kikötő 2016 –ban nyit meg és összesen 590 helyet alakítanak ki bennük.
A kikötőkben lehetőség lesz arra, hogy a hajók egész évben, minden kockázat nélkül a vízen maradjanak, amit a tavon ritkaságnak számító, jelenleg kevés kikötőben alkalmazott vízforgató rendszer garantál; ez biztosítja a befagyott Balaton esetén is a jégmentes vízfelületet a hajók körül. Az egész éves igénybevételt szem előtt tartva a tervezett kikötők vizének tisztán tartása is kiemelt fontosságú lesz, melyről nagyteljesítményű vízcserélő fog gondoskodni. A kikötőkben a hajók mozgatása egy, a Balatonon jelenleg még nem alkalmazott hidraulikus sólya kocsival történik majd.
Balatonfenyvesen a kikötő elkészülése után a móló végén személyhajó-kikötő is lesz, ahol a Keszthely és Badacsony közötti szakaszon közlekedő személyszállító hajók is kiköthetnek.
Az Alap most először fektetett ebbe a szektorba, Zsembery Levente, az X-Ventures vezérigazgatója úgy véli, nagy az igény az új balatoni kikötők iránt, sokhelyütt folyamatos a várólista. Ráadásul ez két prémium kikötő lesz és a tapasztalat azt mutatja, hogy egy jól működő kikötő olyan további szolgáltatásokkal bővíthető, amely komoly addicionális növekedési lehetőséget rejt magában.
A Balaton Dock másik két tulajdonostársa a két alapító; Bartos Dénes nyolcszoros magyar bajnok vitorlázó, és fia, Bartos Csaba.
Az X-Ventures Bétának ez a negyedik befektetése a cigarettafilter fejlesztéssel foglalkozó Optifilter, a nőgyógyászati diagnosztikai eszközt fejlesztő Origynation, és a gyógyszerkutatással foglalkozó Vudbenk Life Science után. A négy társaságban együtt több mint kétmilliárd forintos befektetést vállalt az Alap.