Bankszövetség - Szükségtelen az önkormányzatok egységes hitel-átütemezése

A Magyar Bankszövetség úgy véli, hogy szükségtelen, jórészt kivitelezhetetlen az önkormányzati szektor egységes hitel-átütemezéséről tárgyalni; a helyhatóságok eladósodottsága megfelel az uniós átlagnak.

A bankszövetség főtitkára, Kovács Levente szerdán juttatta el az MTI-hez közleményét, amelyben kifejti: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) június 30-ai adataiból kitűnik, hogy az 1.017 milliárd forintra rúgó, a GDP mintegy 4 százalékát kitevő teljes önkormányzati adósságállománnyal a magyarországi helyhatóságok eladósodottsága megfelel az uniós átlagnak.
    

A tartozások mintegy fele hitel, amely azonban meglehetősen kisszámú - és alapvetően városi - önkormányzathoz tartozik. Ezek közbeszerzési eljárás keretében, tanácsadók és hozzáértő szakértők megbízásával, a bankokat versenyeztetve döntöttek a hitelfelvételről, és határozták meg előre a finanszírozás devizaszerkezetét - rögzíti.
    

Mint a főtitkár írja, az önkormányzati hitelek problémás állománya nem számottevő, a 90 napot meghaladó lejárt követelések aránya fél százaléknál alig magasabb.
    

A hiteleket a helyhatóságok döntően saját a bevételeik és kiadásaik ütemkülönbségének kiegyenlítésére veszik igénybe, a tapasztalatok szerint az önkormányzatok döntő része megfelelő fedezettel és saját bevétellel rendelkezik. Az MNB adatai szerint az önkormányzati hitelállománynak mintegy 20 százaléka devizaalapú. Kovács Levente kiemeli azt is, hogy a finanszírozás másik felét a kötvénykibocsátás teszi ki.
    

Az önkormányzatoknak a szerződések többsége lehetőséget biztosít, hogy önálló döntési hatáskörükben a kötvényeket bármikor forintra, euróra, vagy svájci frankra konvertálják; jelenleg az önkormányzati kötvények több mint 80 százaléka devizában van, ezeket összesen 249 városi önkormányzat bocsátotta ki.
    

A főtitkár tájékoztatása szerint ezen belül a kötvényt kibocsátó önkormányzatok meghatározó részének finanszírozási helyzete stabil: számos város a kötvénykibocsátásból származó összegeket fejlesztésekbe, vagy befektetésekbe forgatta.
    

Sok esetben uniós támogatások, pályázatok felhasználásával az egységnyi hitelfelvétellel tíz egységnyi vagyongyarapodást tudtak elérni. Így még a megnövekedett törlesztő részletek mellett is kielégítően tudják finanszírozni magukat - szögezi le.
    

A hiteleken és a kötvényeken kívül a bankok számos más szolgáltatást is nyújtanak az önkormányzatoknak, beleértve a számlavezetést, adójóváírást, betétkezelést. Emiatt folyamatosan naprakész tanácsokat tudnak javasolni a pénzügyi helyzet normalizálására; a határidős árfolyam fedezeti ügyletektől kezdve a törlesztések átütemezésén keresztül, a futamidők meghosszabbításáig.
    

Az elmúlt időszakban számos önkormányzat - bankjával együttműködve - sikeresen alakítottá át a fennálló adósságszolgálatát, alkalmazkodva a jelenlegi pénzügyi körülményekhez. A bankszövetség azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy a saját bankjukkal folytassanak tárgyalást.
    

Kovács Levente szerint az önkormányzati rendszer és finanszírozás kormányzati újjáépítése összetett feladat. Leszögezi: a bankszektor nyitott arra, hogy együttműködjön a kormánnyal és az önkormányzati szektorral, a bankszövetség készen áll arra is, hogy az önkormányzati szövetségek vezetőivel közösen áttekintse a helyzetet.
    

A főtitkár múlt héten egy rádióinterjúban azt közölte, hogy a bankszövetség már hónapokkal ez előtt létrehozott egy, az önkormányzati hitelek kérdését vizsgáló munkacsoportot. Akkor azt is mondta, hogy  az egyes önkormányzatok különféle  problémákkal küzdenek, más és más az eladósodottságuk mértéke, ezért a megoldás módja sem lehet egységes.
   

 Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnöke múlt szerdán jelezte: a miniszterelnökhöz fordult levélben és azt kérte, hogy az önkormányzati hitelek tőketörlesztését halasszák el egy évvel. Mint mondta, a teljesítőképességük határán álló helyhatóságok jelenlegi hitelállománya eléri az 1.200 milliárd forintot, ebből 600 milliárdot 2006 és 2008 között, többségében 2007-ben vettek fel kötvény formájában. (MTI)


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: