Barroso: felelőtlen és elfogadhatatlan magatartás alakult ki a piacokon

Elfogadta az Európai Bizottság szerdán a pénzügyi tranzakciókra kivetendő illetékekre vonatkozó javaslatot - jelentette be José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottsági elnöke szerdán Strasbourgban.

Az Európai Parlament plenáris ülésén elmondott beszédében Barroso jelezte: az új adó évi 55 milliárd euró pluszbevételt jelenthetne az uniónak. Hangoztatta: itt az ideje, hogy a pénzügyi szektor hozzájáruljon az unió fejlesztéséhez. Az elmúlt években ez az ágazat több ezer milliárd eurónyi támogatást és garanciát kapott a tagországoktól - emelte ki.
    

A bizottsági javaslatot a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk ahhoz, hogy a tranzakciós adó bevezethető legyen. Több tagállam azonban egyelőre nem ért egyet ezzel a lépéssel. Barroso az EP-ben arról is beszélt, hogy Görögország a jövőben is tagja marad az euróövezetnek, de teljes egészében teljesítenie kell vállalásait. Úgy vélte, az ország konszolidálása hosszú folyamat lesz. "Nem sprintről, hanem maratoni futásról van szó" - fogalmazott.
    

A bizottság nemrégiben akciótervet indított 15 milliárd eurónyi uniós kohéziós támogatás felhasználásának gyorsítására - emlékeztetett az elnök. Az Európai Beruházási Bank (EIB) pedig hamarosan félmilliárd eurós programot indít a kisvállalkozó szektor segítésére.
    

Biztosnak mondta magát abban is, hogy az euróövezet tagállamai szolidárisak maradnak Athénnal.  A bizottsági elnök nagyobb egységre és a stabilitási mechanizmus megerősítésére szólította fel az euróövezetet, beleértve a nyáron hozott döntések gyakorlatba iktatását. Lényegében elutasította viszont azt a felvetést, hogy a tagországok kapjanak még nagyobb szerepet a gazdasági koordináció irányításában. Ez a vezetése alatt álló testület, az Európai Bizottság feladata - szögezte le.
   

 Nem zárta ki ugyanakkor, hogy a gazdasági együttműködés további fokozásához újabb szerződésmódosításokra lesz szükség az unióban. Megerősítette azt is, hogy a bizottság hamarosan ismerteti az euróövezeti kötvény bevezetésének lehetőségeit taglaló előterjesztését. Jelezte, hogy a testület a jelenleginél mélyebb integrációt lát szükségesnek az euróövezetben a közös kötvények elindításához. Ez szintén igényelheti az uniós szerződések módosítását - említette meg.
    

José Manuel Durao Barroso felhívta a figyelmet arra is, hogy a gazdasági krízis mellett példátlan bizalmi válság is sújtja az uniót. Emiatt alakult ki szerinte a pénzügyi piacokon is a "felelőtlen és elfogadhatatlan" magatartás. Hangoztatta, hogy a bizalom helyreállítására, a gazdasági növekedés stabilizálására, illetve a fokozott pénzügyi fegyelemre és a folytatódó szolidaritásra egyaránt szükség van. (MTI)

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás:

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás:

Hány forint lesz egy EURÓ 2025 végén és 2026 végén?

Az idei stagnálás után jövőre növekedhet a magyar gazdaság, az export és a beruházások várható élénkülésével a GDP 2,3 százalékkal bővülhet 2026-ban. Az árrésstop és a viszonylag erős forint árfolyam inkább hűti, míg a mezőgazdasági termelői árak alakulása fűtheti az inflációt, amely idén 4,7, míg jövőre 4,1 százalék lehet. A forint ugyan jelenleg kissé felülértékelt, a nemzetközi és a belföldi kamatok különbözete azonban segít fenntartani az árfolyamot. Egy euró idén év végén 405, míg 2026 végén 410 forint lehet.
2025. 09. 10. 23:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a termelői árak alakulása az USA-ban

Augusztusban a várakozásokra rácáfolva 0,1%-kal csökkentek az amerikai termelői árak az előző hónaphoz képest.
2025. 09. 10. 22:30
Megosztás:

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás: