Befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai

Befejeződtek az Északi Áramlat-2 gázvezetékpár első vezetékének csőfektetési munkálatai - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén tartott beszédében.

Befejeződtek az Északi Áramlat-2 első vezetékének csőfektetési munkálatai

Közölte, hogy a legnagyobbrészt a tengerben lefektetett vezetékhez német oldalról is odaért a cső.
       
"Meg kell emelni és össze kell hegeszteni őket. De maga a lefektetés befejeződött" - mondta. Bejelentette, hogy a héten befejezték és gázzal töltötték fel a vezeték orosz szakaszát Szlavjakanszkaja kompresszorállomásig, a Gazprom így felkészült az Északi Áramlat-2 feltöltésére is, amelyen mintegy tíz nap múlva már meg is kezdődhet a szállítás. Közölte, hogy a második vezeték lefektetése még folyik, de a várakozásai szerint másfél-két hónapon belül befejeződik.
   
Mint mondta, a Gazprom készen áll a gázszállítás megindítására, a továbbiakban minden a német félen múlik. Felhívta a figyelmet arra, hogy az amerikai palagáz amellett, hogy "barbár módszerrel" - hidraulikus talajréteg-repesztéssel - termelik ki, 25 százalékkal drágább az orosznál, amely szerinte "környezetbarátabb, tisztább, olcsóbb, megbízhatóbb", mint a tengerentúli kínálat.
   
Emlékeztetett rá, hogy az Északi Áramlat-2 közvetlenül köti össze Oroszországot Németországgal, ezért a lehető legrövidebb útvonalon halad és a gáz tranzitjáért nem kell külön díjat fizetni.
   
"Úgy gondolom, hogy ezt a projektet meg kell valósítani, különösen olyan feltételek között, amikor az új amerikai kormányzat arról beszél, hogy kedvező viszonyt akar kialakítani a különleges partnereivel Európában" - hangoztatta az azt feszegető kérdésre válaszolva, hogy újabb amerikai szankciók megnehezíthetik-e a gázvezeték üzemeltetését.
   
"De hogyan lehet jó viszonyt kiépíteni a partnerekkel úgy, hogy közben köpnek az érdekeikre?" - tette hozzá.
    

Kijelentette, hogy Oroszország az elkövetkező évtizedben 50 milliárd köbméterrel szándékozik megnövelni európai gázexportját. Az ukrajnai tranzit jövőjéről azt mondta, hogy van lehetőség az ottani vezeték igénybe vételére a jelenlegi tranzitszerződés lejárta után is, de ehhez  szerinte "az kell, hogy Kijev akarja a normális gazdasági kapcsolatokat".     
   
Kifogásolta, hogy az ukrán fél folyamatosan emeli a tranzitdíjat, ami miatt csökken az útvonal vonzereje és úgy vélekedett, hogy "a monopólium rossz", és hogy Kijev a jelenlegi 1,5 milliárd helyett akár 3-5 milliárd dollárt is kereshetne. Felidézte, hogy az ukrajnai csövön a jelenlegi évi 40 milliárd helyett csaknem 200 milliárd köbméter gáz haladt át.  
   
Putyin szerint az Európába irányuló orosz gázexport az idén megint meghaladhatja a 200 milliárd köbmétert. Közölte: Oroszország fontolóra vette, hogy dollár helyett euróban és nemzeti devizában fogadja el az ellenértékét.
       
"Az Északi Áramlat-2, csakúgy, mint az Északi Áramlat-1, hozzájárul Európa energiabiztonságához és általában véve az európai fogyasztók biztonságos energiaellátásához. Szeretném hozzátenni, hogy ez a projekt rendkívül gazdaságos, és teljes mértékben megfelel a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak" - hangoztatta Putyin.
    

Az Északi Áramlat-2 egy 9,5 milliárd eurós projekt, amelynek keretében két új, összesen évi 55 milliárd köbméter - a már meglévő vezetékpárral azonos - szállítási kapacitású vezetékkel bővül a Balti-tenger fenekén húzódó Északi Áramlat-1. Nyomvonala az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig tart, hossza mintegy 1200 kilométer.
       
Pénteki beszédében Putyin egyebek mellett azt is mondta, hogy az orosz gazdaság kezd visszatérni a járvány előtti szintre. Az orosz GDP tavaly 3 százalékkal csökkent.
      
 Közölte, hogy utasította az orosz hatóságokat: készítsék elő annak feltételeit, hogy külföldi állampolgárok térítés ellenében beoltathassák magukat a COVID-19 ellen Oroszországban.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás: