Bekeményítenek a németek a görögökkel szemben

A német pénzügyminiszter leszögezte: Athén addig nem kapja meg az első segélycsomag következő részletét, amíg nem teljesíti minden vállalt kötelezettségét. Eközben erősödnek a találgatások arról, hogy Görögországnak el kellene hagynia az eurózónát.

A görög helyzet "komoly" - jelentette ki Wolfgang Schaeuble német pénzügyminiszter a Budestagban felszólalva, hozzátéve, hogy Athén addig nem kaphat további segítséget, amíg nem teljesíti az összes fiskális feltételt, amit a nemzetközi hitelező csoport támogatásáért cserébe vállalt. Az EU-ECB-IMF misszióját - amelyben a trojka képviselői felülvizsgálták, hogy a görög kormány hogyan halad feladatai teljesítésével - felfüggesztették, és amíg ez delegáció vissza nem tér Görögországba, és nem erősíti meg, hogy Athén minden feltételnek megfelelt, addig nem folyósítják a tavaly májusban elfogadott EU-IMF támogatás következő - nyolcmilliárd eurós - részletét. Nincs helye mellébeszélésnek ezzel kapcsolatban - szögezte le a CNBC tudósítása szerint.

 

Számos vezető európai politikus kijelentette, hogy elképzelhetetlennek tartja Görögország kilépését az eurózónából abban az esetben, ha az ország csődbe menne, ám a háttérapparátusok ettől függetlenül mérlegelik ezt a lehetőséget - írja a CNBC. Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke tavaly márciusban a német ZDF televíziónak nyilatkozva zárta ki ezt a lehetőséget, Angela Merkel német kancellár nemrégiben jelentette ki, hogy technikai és jogi szempontból is lehetetlennek tartja a görög kilépést, egy idén májusban tartott belső egyeztetésen pénzügyminisztere, Wolfgang Scheauble minősítette a lehető legrosszabb forgatókönyvnek Görögország távozását.

 

A Dow Jones azonban nemrégiben egy olyan dokumentumot hozott nyilvánosságra, amelyben a CDU társpártja, a CDU szakértői az eurózóna elhagyásának lehetővé tétele mellett érvelnek, ami arra utal, hogy a német döntéshozók enyhén szólva nem bánnák, ha ki lehetne zárni az övezetből a renitens tagállamokat. A Der Spiegel fél éve, a görög Elefterotypia a múlt héten közölt cikket arról, hogy az athéni kormány köreiben is vizsgálják az eurózóna elhagyásának lehetőségét - igaz, Athén mindkét esetben hevesen tagadta a hírt.

 

Miután a közös európai valuta bevezetése mellett az volt a legfőbb érv, hogy segítségével a kisebb országok hitelfelvételi költségei is közelíthetnek a német kamatokhoz, továbbá a devizaleértékelés lehetőségének feladása több előnnyel jár, mint hátránnyal, nem meglepő, hogy sok görög döntéshozó ma már - amikor mindkét ígéret ellenkezője teljesül - nem tartja jó ötletnek a csatlakozás erőltetését. Ott lebeg a szemük előtt Nagy-Britannia példája, amely 1992-ben kivonult az eurót megelőző ERM rendszerből, ami egyik katalizátora volt az ország ezt követő egy évtizedes gazdasági növekedésének. Ha még ma is csak az ERM létezne, Athén boldogan követné a brit példát, leértékelné a devizáját, majd olyan monetáris politikát követne, ami a legjobban szolgálná saját érdekeit.

 

Más szóval, ha könnyen menne, akkor Athén rég kilépett volna az eurózónából. Az ECB 2009 decemberében jelentetett meg egy tanulmányt az övezet elhagyásának lehetőségéről, illetve kizárás feltételiről. Ez megállapítja ugyan, hogy az egyoldalú kilépés irdatlan problémahalmazt vetne fel, de nem zárja ki egy ilyen lépés megtételét.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: