Belehúzott a forint - 240 alatt a svájci frank árfolyama

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)

EUR/HUF (293,40 – 297,60): A tegnap reggeli megingást hamar ledolgozta a forint, a nap végére ismét megközelítve a 295 körüli szinteket, a napot azonban 296-os szinten fejezte be. A hazai deviza teljesítményében a jó hangulat mellett szerepe volt a jobb német adatnak és az euró erősödésének. A ma reggel is javuló forintárfolyammal indul, ami szintén egy vártnál kedvezőbb, de most Kínából érkező külker adat miatti általános piaci jókedvnek köszönhető.

 

 

A délben érkező márciusi német ipari termelési adat alakulásának nagy valószínűséggel szintén lesz hatása a forint árfolyamára, a tegnapi naphoz hasonlóan. Ha a vártnál jobb adatok érkeznek és továbbra is kitart a jókedv, és a „risk-on” mód, és sikerülne tartósan leküzdeni a 295-ös szintet, akkor akár 293 felé is vehetjük az irányt.  
 
EUR/USD (1,3040 – 1,3180):
Ahogy az várható volt a délben megjelent jó német ipari rendelési állományadat eurót erősítő tényező volt, 1,3130-ig „rakétázott” az árfolyam. Ebben persze része lehetett a hosszú idő után ismét kötvényaukcióval megjelenő Portugáliának is. A hatás délutánra el is múlt, ismét a reggeli 1,3080-as szinteket láthattuk. A szerdai nap felütéseként a vártnál jobb kínai külkereskedelmi adatoknak örül a piac, ezért ismét 1,31 körül mozog az árfolyam, de ma ismét érdemes a delet várni és nemcsak az ebéd miatt.

 

 

Ma a német ipari termelési adatok lesznek a terítéken. A várakozások visszaesést mutatnak, amiben az elhúzódó tél miatt sokáig tétlenségre ítélt építőipar rossz teljesítménye is benne van. Ha a vártnál is rosszabb adatok jelennének meg, akkor ismét tesztelheti az eddig támaszként viselkedő 1,3050-es szintet az árfolyam, ellenkező esetben az 1,3150-es szint állíthatja meg a menetelést.
 
CHF/HUF (238,00 – 242,00): Kéthetes csúcsára az 1,2340-es szintig erősödött az euro a frankkal szemben a reggeli 1,2260-ról. A szintén erősödő forinttal karöltve hosszú idő után, ha csak rövid időre is, de ismét 240 alatti szinteket is láthattunk. Ma reggel is 240 körül billeg az árfolyam a jó formát mutató hazai fizető eszköznek köszönhetően.

 

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: