Berlin szerint Görögországnak több időre lehet szüksége a reformokhoz

A német pénzügyminiszter szerint Görögországnak több időre lehet szüksége a gazdasági reformok végrehajtásához, beleértve nagyszabású privatizációs programját, ezért új megközelítésre van szükség a görög adósságkérdés megoldásánál.

Wolfgang Schäuble - aki csütörtökön a német Handelsblattnak nyilatkozott - úgy vélte, hogy az adósságátütemezés súlyos kockázatokat hordoz, alternatív megoldást kell találni, ha a nemzetközi döntéshozók úgy találják, hogy valóban tenni kell valamit. Schäuble elismerte, hogy a költségvetést megregulázó intézkedések önmagukban nem oldják meg az immár 340 milliárd eurós adósságállománnyal küszködő Görögország problémáját.

 

A német pénzügyminiszter már korábban megszellőztette a görög adósság "puha" átütemezésének ötletét, amely tartalmazhatja a visszafizetési időszak meghosszabbítását, vagy a kamatcsökkentést. A piacok azonban attól tartanak, hogy ez is előbb vagy utóbb a "kemény" átütemezésbe torkollna, amely azt jelentené, hogy Görögország az általa felvett hitelek egy részét egyáltalán nem fizetné vissza. Schäuble szerint a görög adósságátütemezés következményei a globális bankrendszerre még súlyosabbak lehetnek, mint a Lehman Brothers 2008-as összeomlása okozta pánik, ezért - mint mondja - az uniónak kreatívabbnak kellene lennie a megoldáskeresésben.

 

Szerinte például az EU által támogatott beruházások segíthetnék a görög gazdaságot a kilábalásban, például az, ha az unó több pénzt pumpálna megújuló energiával kapcsolatos projektekbe. Az Európai Központi Bank (EKB) maga is vehemensen ellenzi az adósság átütemezését, amely esetleg Athén fizetésképtelenségéhez, a görög gazdaság és bankrendszer összeomlásához vezethet.

 

Mint Christian Noyer, a francia jegybank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja magyarázta, az EKB nem tud elfogadni átütemezett görög kötvényeket fedezetként a bankoknak történő hitelezéskor, ez viszont azt jelenti, hogy a görög bankrendszer, amelynek több mint 90 milliárd euróra lenne szüksége az EKB-tól, hogy áthidalja a likvid eszközei és fizetési kötelezettségei között tátongó szakadékot, a teljes fizetésképtelenség állapotába kerülne.

 

Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal rontotta az euróövezeti tag Görögország eddig sem befektetési ajánlású hosszú távú adósosztályzatát a múlt pénteken a Fitch Ratings, a szükséges további konszolidációs intézkedések végrehajtási és politikai kockázatainak emelkedésével indokolva a lépést. A legnagyobb európai hitelminősítő közölte, hogy Görögország hosszú futamidejű szuverén hazai és küladósságának besorolását az eddigi "BB plusz"-ról a köztes "BB" és "BB mínusz" fokozatok kihagyásával "B plusz"-ra süllyeszti. A rövid távú államadósság osztályzata maradt az eddigi "B" szinten, de a Fitch mindegyik görög besorolást további leminősítés jelentős esélyére utaló negatív figyelőlistára vette. (MTI)

Az OECD országaiban 5 százalékon stagnált a munkanélküliség januárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a decemberivel - áll a szervezet honlapján. A ráta 2022 áprilisa óta gyakorlatilag alig mozdult el az 5 százaléktól.
2026. 03. 16. 17:00
Megosztás:

Szlovénia mégsem szabadítja fel stratégiai olajtartalékait

A szlovén kormány egyelőre felfüggesztette stratégiai olajtartalékainak tervezett felszabadítását, mert a jelenlegi készletek elegendőek - közölte a környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi minisztérium hétfőn.
2026. 03. 16. 16:30
Megosztás:

Csábító kényelem a lakásodban: a macskapárna

Eszedbe jutott-e már valaha, hogyan tehetnéd otthonodat igazán otthonossá? A kényelem sokszor a kis részletekben rejlik. Egy vidám, puha kiegészítő, mint a macskapárna, melegséget hozhat a mindennapokba. Bár elsőre csupán egy dekorációs elemnek tűnhet, ezek a párnák többet nyújtanak. Egy hosszú nap után, mikor rápillantasz, mosolyt csal az arcodra a cicás mintája.
2026. 03. 16. 15:30
Megosztás:

A mai naptól igényelhetők a Demján Sándor Program megemelt keretösszegű EXIM-termékei

Az EXIM Magyarország március 16-tól megnyitja a kérelmek befogadását a Demján Sándor Programban elérhető, megemelt keretösszegű konstrukcióira. A vállalkozások hitelkérelmeiket a mai naptól a kereskedelmi bankokon keresztül nyújthatják be. A Program keretösszege a Kormány döntése értelmében a közelmúltban 900 milliárd forintra emelkedett, amit a vállalkozások erős finanszírozási igénye, valamint a kedvező feltételű források piaci szűkössége indokolt.
2026. 03. 16. 15:00
Megosztás:

Modern nappali kialakítása: ötletek és inspirációk

A nappali az otthon szívét-lelkét képezi, ahol összegyűlhetünk, pihenhetünk, de akár a nap egy részében munkára, tanulásra is szánhatjuk. A tér megtervezésekor számos tényezőt érdemes mérlegelni, amik mind hozzájárulnak az otthonos és funkcionális környezet megteremtéséhez. Hogyan lehet mindezt jól csinálni, és milyen szempontokat érdemes szem előtt tartani?
2026. 03. 16. 14:30
Megosztás:

Reflektorfénybe kerülhetnek az elektromos autók – a 10% alatti kamatok is segíthetik a váltást

Az energiapiaci bizonytalanságok és az üzemanyagárak emelkedése időről időre ráirányítja a figyelmet az autózás teljes költségére és az alternatív hajtásokra. Bár ez önmagában ritkán indít el azonnali autóvásárlási hullámot, a kedvezőbb finanszírozási lehetőségek – például a 10% alatti kamattal elérhető személyi hitelek – élénkíthetik a keresletet a használt elektromos autók piacán is – foglalja össze a Használtautó.hu és money.hu legfrissebb közös elemzése.
2026. 03. 16. 14:00
Megosztás:

Az ön cége készen áll? 4 milliárd eurós lehetőség kapujában a magyar vállalkozások

Az indiai–európai szabadkereskedelmi megállapodáshoz hasonló jó hírek alkalmat adnak arra, hogy a hazai vállalkozások globális léptékben kezdjenek el gondolkodni. Azonban a valós piaci siker alapos szakmai előkészítést kíván. Akinek komoly szándéka van megjelenni a nemzetközi piacon, nem bízhatja magát a szerencsére. A szakértők szerint a külföldi terjeszkedés kulcsa a bizalom megteremtése.
2026. 03. 16. 13:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Shopfully Magyarország élén

Személyi változás történt a Shopfully magyarországi vezetésében: Zsatkulák István, a vállalat hazai ügyvezetője távozik pozíciójából, és a jövőben az általa alapított digitális ügynökség építésére fókuszál. A Shopfully magyarországi operatív irányítását 2026. februártól Fekete János értékesítési igazgató veszi át.
2026. 03. 16. 13:00
Megosztás:

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein

Több mint 20 Celsius-fok volt a napi hőingás az ország egyes részein - derül ki a HungaroMet Zrt. hétfői Facebook-bejegyzéséből.
2026. 03. 16. 12:30
Megosztás:

Hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása

Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége. Akinek van Ügyfélkapu+ vagy a DÁP-regisztrációja, online már elérheti tervezetét az eSZJA-oldalon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 03. 16. 12:00
Megosztás:

Melyik bank adja most a legnagyobb betéti kamatot a pénzedre?

Egyre több bank kínálatában érhetők el az inflációt jóval meghaladó betéti kamatok, miután több pénzintézet is kedvező irányba módosított a kondíciókon – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel együtt – teszi hozzá – rengeteg a lekötés nélkül álló, szabad számlapénz a lakosságnál.
2026. 03. 16. 11:30
Megosztás:

A Hormuzi-szoros válsága erősíti Kína zöld stratégiáját – bár az új ötéves terv nem vállal sok klímacélt

Kína a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, mégis a globális zöld átállás egyik fő motorja lett az olcsó napelemekkel, akkumulátorokkal és villanyautókkal. A 2026–2030-as új kínai ötéves terv folytatja a tiszta energiák gyors fejlesztését, de továbbra sem vállal egyértelmű kibocsátáscsökkentési célokat. A kínai klímastratégia így inkább iparpolitika, mint klasszikus klímavédelem – és a keleti óriás terveire az iráni háború okozta olajsokk idején különösen érdemes odafigyelni. A Másfélfok heti kitekintésében Bart István klímapolitikai szakértő elemez.
2026. 03. 16. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők a hét elején?

Kína gazdasága erősebb alapokon kezdte az évet, mivel a feldolgozóipari termelés, a kiskereskedelmi forgalom, és az infrastrukturális beruházások is meghaladták az elemzői várakozásokat, némi megnyugvást adva a döntéshozók számára, miközben az Egyesült Államok és Izrael Iránnal folytatott háborúja újabb bizonytalanságot hoz a növekedési kilátásokba. A SSEC viszont inkább a globális hangulatra reagált, így 0,3%-kal esett. A Hang Seng 1,4%-os pluszban volt. A Nikkei mindeközben kisebb mínuszban állt.
2026. 03. 16. 10:30
Megosztás:

Mindenhol csökkentek a kamatcsökkentési várakozások, 395-ös szintig gyengült a forint az euróval szemben

A kötvény- és devizapiacoknak sem hozott valódi megnyugvást Donald Trump múlt hétfői bejelentése, miszerint az USA elérte a céljait Iránban és vége a háborúnak. Miután folytatódtak az Irán ellen indított akciók és az iráni válaszcsapások a Hormuzi szorosban áthaladó tankerek és a Közel Kelet energiainfrastruktúrája ellen, ezért egyre valószínűbbnek tűnik, hogy jelentős és tartós kínálati sokk fenyegeti a világgazdaságot.
2026. 03. 16. 10:00
Megosztás:

A háborús fejleményeket figyelték a befektetők a múlt héten, a fokozódó eszkaláció miatt tovább emelkedett az olaj ára

A múlt hét egészében az iráni háború fejleményeire figyeltek a befektetők, mellyel kapcsolatban tovább növekedett a bizonytalanság: a hét elején Donald Trump azt nyilatkozta, hogy a háború kvázi véget ért és Amerika elérte céljait, majd ezt egy napon belül megcáfolta Pete Hegseth hadügyminiszter, aki jelezte, hogy az amerikai csapások intenzitásának erősödése várható. Ezt követően Irán hivatalosan is lezárta a Hormuzi-szorost, támadva az áthaladó tankerhajókat, Amerika pedig az Irán fennhatósága alá tartozó, olajkereskedelem szempontjából kiemelt fontosságú Kharg szigetet vette célba intenzív légicsapásokkal.
2026. 03. 16. 09:30
Megosztás:

Csökkenéssel zárta a múlt hetet az európai piac, a vártnál jelentősen gyengébb lett az eurózóna ipari teljesítménye

Az európai részvények pénteken tovább estek, ismét veszteséges hetet elkönyvelve, mivel a Közel-Keleten fokozódó konfliktus és az inflációs félelmek csökkentették a kockázati étvágyat. A páneurópai benchmark STOXX 600 0,5%-kal csökkent, illetve minden regionális index is gyengült. Szektorok szintjén az alapanyag szektor vezette az esést 3,3%-os mínusszal, de jelentős veszteséget könyvelhetett el a gazdaságilag érzékeny bankszektor, mely 1,2%-kal csökkent, olyan vállalatok negatív teljesítményének okán, mint a HSBC (-1,4%), az Intesa Sanpaolo (-1,4%), vagy a Standard Chartered (-3,2%).
2026. 03. 16. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint hétfő reggelre

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 03. 16. 08:30
Megosztás:

Az Eurowag a Biofuel Swap szolgáltatással bővíti a fuvarozás dekarbonizációját segítő megoldásait partnerségben a FincoEnergies vállalattal

Az Eurowag, az európai közúti áruszállítási szektor egyik meghatározó technológiai szereplője és stratégiai partnere újabb lépést tesz az ágazat alacsony szén-dioxid-kibocsátású jövője felé vezető átmenet felgyorsításában. A fenntartható üzemanyagok és dekarbonizációs megoldások vezető szolgáltatójával, a FincoEnergies vállalattal kötött stratégiai partnerség keretében az Eurowag elindítja Biofuel Swap nevű új szolgáltatását, amely az Eurowag digitális mobilitási ökoszisztémájába integrálva válik elérhetővé. A Biofuel Swap lehetővé teszi, hogy Európa bármely pontján működő fuvarozó vállalatok azonnali, mérhető és hitelesített szén-dioxid-kibocsátás-csökkentést érjenek el működésük átalakítása nélkül.
2026. 03. 16. 08:00
Megosztás:

Izrael legalább még három hétig tervezi a harcot Irán ellen

Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen - közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap.
2026. 03. 16. 07:00
Megosztás:

Szentendre a legideálisabb Budapest környéki város a hibrid munkavégzéshez

Az International Workplace Group, a világ vezető munkaterület szolgáltatója, amely több mint 120 országban működik olyan márkákkal, mint a Regus és a Spaces, Szentendrét jelölte meg a Budapest környéki városok között a hibrid munkavégzés szempontjából a legideálisabbnak a 2026-os Ingázóváros Index alapján. A rangsorban Szentendre megelőzte Budapesthez közeli településeket, többek között Budaörsöt, Érdet, Gödöllőt és Dunakeszit. Az értékelés során olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a közlekedési kapcsolatok, az ingázás hatékonysága, a helyi szolgáltatások, az életminőség szempontjai, valamint a rugalmas munkaterületek elérhetősége.
2026. 03. 16. 06:00
Megosztás: