2017. 05. 12. 04:00
Az Uber számára kellemetlen fordulatot vett a vele szemben folyó eljárás az Európai Unió Bíróságán, miután a bíróság főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, az Ubernek is teljesítenie kell a tagállamok által a taxisofőrök számára előírt kötelezettségeket – figyelmeztet a mai brüsszeli döntést összegző közleményében a KPMG Legal Tóásó Ügyvédi Iroda.
Rossz napja volt az UBER-nek, legalábbis Európában, miután Maciej Szpunar, a bíróság illetékes
főtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területén
kifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy megítélése szerint az UBER-nek is
teljesítenie kell mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket a tagállamok előírnak a taxiszolgáltatást
nyújtó vállalkozásoknak. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, akkor jelentősen
romlik az UBER versenyképessége az Európai Unióban, hiszen eddig jórészt azért tudott olcsó
szolgáltatásokat nyújtani, mert sofőrjeire nézve nem érezte kötelezőnek sem a fix tarifákat, sem az
egyenszínt, sem semmilyen más előírást.
A főtanácsnok szerint elsődlegesen arról kell határozni, hogy az UBER által kínált szolgáltatás
információs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül, vagy a tagállamok által
szabályozott közlekedés területére tartozik-e. A főtanácsnok véleménye szerint az UBER által kínált
szolgáltatás nem felel meg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás előzetesen
meghatározott feltételeinek. Egyrészről az applikáción keresztül nyújtott szolgáltatás nem független
gazdaságilag a sofőrök által nyújtott utasszállítási szolgáltatástól (pl. árak meghatározása, sofőrök
kizárásának lehetősége stb.). Másrészről nem ugyanazon személy hatáskörébe tartozik a két
tevékenység (applikációfejlesztés és -szolgáltatás, illetve a tényleges utasszállítás). Mindezek miatt
úgy foglalt állást, hogy az UBER tevékenysége a tagállamok joga által szabályozott közlekedés
területére sorolható.
A főtanácsnok indítványa nem köti az Európai Unió Bíróságát, amely majd a végső szót mondja ki.
Rossz napja volt az UBER-nek, legalábbis Európában, miután Maciej Szpunar, a bíróság illetékesfőtanácsnoka arra az álláspontra helyezkedett, hogy a cég tevékenységét a közlekedés területénkifejtett szolgáltatásnak kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy megítélése szerint az UBER-nek isteljesítenie kell mindazokat a kötelezettségeket, amelyeket a tagállamok előírnak a taxiszolgáltatástnyújtó vállalkozásoknak. Ha az eljárás végén is ez az álláspont diadalmaskodik, akkor jelentősenromlik az UBER versenyképessége az Európai Unióban, hiszen eddig jórészt azért tudott olcsószolgáltatásokat nyújtani, mert sofőrjeire nézve nem érezte kötelezőnek sem a fix tarifákat, sem azegyenszínt, sem semmilyen más előírást.A főtanácsnok szerint elsődlegesen arról kell határozni, hogy az UBER által kínált szolgáltatásinformációs társadalommal összefüggő szolgáltatásnak minősül, vagy a tagállamok általszabályozott közlekedés területére tartozik-e.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
A főtanácsnok véleménye szerint az UBER által kínáltszolgáltatás nem felel meg az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás előzetesenmeghatározott feltételeinek. Egyrészről az applikáción keresztül nyújtott szolgáltatás nem függetlengazdaságilag a sofőrök által nyújtott utasszállítási szolgáltatástól (pl. árak meghatározása, sofőrökkizárásának lehetősége stb.).
Másrészről nem ugyanazon személy hatáskörébe tartozik a kéttevékenység (applikációfejlesztés és -szolgáltatás, illetve a tényleges utasszállítás). Mindezek miattúgy foglalt állást, hogy az UBER tevékenysége a tagállamok joga által szabályozott közlekedésterületére sorolható.A főtanácsnok indítványa nem köti az Európai Unió Bíróságát, amely majd a végső szót mondja ki.
Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?