Betett a járvány a televíziós termékmegjelenítéseknek is

A koronavírus-járvány miatt 2020 második félévében tizenhárom százalékkal csökkent a televíziós termékmegjelenítések száma 2019 azonos időszakához képest – ez is kiderül a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi, március 30-ai ülésén elfogadott új tanulmányból. A grémium nyertest hirdetett a Budapest 89,5 MHz frekvencia pályázatán, felhívást írt ki két vidéki helyi frekvenciára és elfogadott további három tervezetet.

Betett a járvány a televíziós termékmegjelenítéseknek is

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos és médiafelügyeleti döntések

A testület a szolgáltató kérelmére a május 3. és október 29. közötti időszakra ideiglenes jellegű kereskedelmi szerződés megkötéséről döntött a Közösségi Rádiózásért Egyesülettel, amely a Spirit FM néven hallható szolgáltatását sugározza majd a Budapest 92,9 MHz-es frekvencián. A hatályos szabályok szerint a médiaszolgáltató az eddigi, Budapest 87,6 MHz frekvencia közösségi használatáról lemondott.

A tanács megállapította, hogy a Budapest 89,5 MHz körzeti rádiós frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázat nyertese az egyedül pályázó Radio Plus Kft.

A szolgáltatók kérelmére a Médiatanács engedélyezte, hogy április 1-jétől a VLNC FM Rádió Kft. Székesfehérvár 101,8 MHz-en működő jogosultsága, valamint a Best Rádió Kft. Eger 100,7 MHz-en, Zalaegerszeg 88,9 MHz-en és Szolnok 102,4 MHz-en működő jogosultságai is hálózatba kapcsolódjanak a budapesti Best FM-mel. Ettől a naptól egyúttal a szolnoki szolgáltatás Amadeus Rádió helyett 102,4 Best FM néven sugározza műsorait.

Véglegesítette a grémium a Szekszárd 104,5 MHz és a Salgótarján 99,3 MHz helyi frekvenciák közösségi jellegű pályázati felhívásait, valamint elfogadta a szintén közösségi Szekszárd 102,5 MHz, a Komló 91,4 MHz és a kereskedelmi jellegű Pápa 95,7 MHz-re vonatkozó tervezeteket. A dokumentumok a hatóság honlapján olvashatók.

A Gyula Televízió szolgáltatóját burkolt reklámozás miatt figyelmeztette a grémium, amiért a Híradó egyik decemberi, négyszer sugárzott adásában egy helyi húsmárka részletes bemutatásával vásárlásra sarkallhatták a nézőket. Ilyet a törvény csak reklámblokkban engedélyez. A testület figyelmeztette a Városi Televízió Szeged szolgáltatóját is, amiért az ÉPI-TECH című műsor egy vizsgált januári adásában a támogató építőipari cégről és annak termékeiről olyan reklámértékű információkat közölt, amely a vállalkozás szolgáltatásainak igénybevételére ösztönözhetett. 

Kevesebb saját készítésű műsor, kevesebb termékmegjelenítés

A Médiatanács elfogadta a legfrissebb, termékmegjelenítéseket vizsgáló tanulmányt[1], amely az országos kereskedelmi televíziók 2020 második félévében sugárzott saját gyártású műsorait elemezte. A hat hónap alatt 2427-féle márkát hirdettek így. Összesen 17 675 ilyen típusú hirdetés szerepelt az RTL Klubon és a TV2-n, ami 13 százalékkal kevesebb a 2019 azonos időszakában regisztráltakhoz képest (20 412). Ennek legfőbb oka a koronavírus-járvány következtében kialakult műsorstruktúra-változás lehet: a saját készítésű műsorszámok forgatása nehézkessé vált, a gazdasági változások miatt kevesebb lett a hirdető. A legtöbb hirdetés – 3415 eset – az RTL Klub Reggeli című műsorához kapcsolódott, amit a Fókusz (1428) és Az év hotele (1085) követett. A TV2 legtöbb termékmegjelenítéses műsora, a Mokka (575) a nyolcadik helyet szerezte meg.

A nők még mindig alulreprezentáltak a televíziós hírműsorokban

A Médiatanács elfogadta a hírműsorok társadalmi sokszínűségét – az egyes társadalmi, gazdasági és etnikai csoportok reprezentációját – vizsgáló legfrissebb, 2020-ra vonatkozó hatósági tanulmányt[2]. Az elemzett kategóriákon belül az elmúlt évekhez hasonlóan a gazdasági élet szereplői közül a szolgáltatási szféra képviselői jelentek meg leggyakrabban, összesen 76,5 százalékban. A nemek megjelenési arányai átlagosan közel háromnegyedes többséget mutattak a férfiak javára: a nők legtöbbször (29,4 százalék) a kereskedelmi hírműsorokban kaptak nyilvánosságot. A vizsgálat a következő közszolgálati és kereskedelmi hírműsorokat dolgozta fel: M1 esti Híradó; Duna TV Híradó; Kossuth rádió 180 perc, Déli Krónika, Esti Krónika, TV2 Tények, RTL Klub Híradó, Magyar ATV Híradó, Hír TV Híradó.

-----

[1] https://nmhh.hu/cikk/219207/Termekmegjelenites_az_orszagos_kereskedelmi_televiziok_musoraiban_2020_II_felev

[2] https://nmhh.hu/cikk/219212/Tarsadalmi_sokszinuseg_a_hirmusorokban_2020_januar_1__december_31


Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás:

Fákat döntött ki, ágakat szakított le az erős szél több vármegyében

Szombat délutánig az erős szél miatt több vármegyében autókra, épületekre és vezetékekre dőlt fák, illetve leszakadt faágak eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 09. 05. 19:00
Megosztás:

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám programban

Elindul az 5+5 támogatási konstrukció a Ganz Ábrahám gazdaságfejlesztési programban, amelyben közel nyolcszáz magyar vállalkozás juthat egyenként 10 millió forint fejlesztési forráshoz – közölte a gazdasági és energetikai miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 09. 05. 18:00
Megosztás:

Október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között

Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 17:10
Megosztás: