Bevásárlóközpont-építési boom mutatkozik a feltörekvő piacokon

Rohamtempóban folytatódnak a globális bevásárlóközpont-fejlesztések. A bővülő középosztály és a kereskedők terjeszkedése példa nélkül álló építkezésekhez és új központok nyitásához vezet, főleg a feltörekvő piacokon - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatási adataiból, amelyről kedden közleményben tájékoztatta az MTI-t.

CBRE felmérésében a világ 180 legjelentősebb városában folyó bevásárlóközpont-fejlesztések szerepelnek. A sorrend a 2011-ben befejezett fejlesztések és a jelenleg folyó építkezések alapján alakult ki.  A jelentés szerint a jelenlegi fejlesztések elérik a 29,6 millió négyzetmétert, ami a franciaországi, az egyesült királysági és a németországi bevásárlóközpontok összesített területével egyenlő. Mindemellett 7,8 millió négyzetméternyi területet adtak át 2011-ben.
    

A fejlesztők a feltörekvő országokban, így például Kínában, Törökországban és Indiában sokkal aktívabbak, mint a fejlett nyugat-európai vagy amerikai piacokon. A növekvő kínai, török és indiai középosztály bővülő kereslete fellendítette a fejlesztéseket, míg Nyugat-Európa és Amerika kereskedőit a helyi piac arra kényszeríti, hogy a határokon átlépve bővítsék üzleteiket.
    

Tavaly a vizsgált piacok 35 százalékában (63 városban) nyíltak új bevásárlóközpontok, közülük ötven a feltörekvő gazdaságokban. Ezzel szemben Nyugat-Európában csak öt városban adtak át új plázát.
    

A bevásárlóközpont-fejlesztésekben a kínai városok dominálnak: az épülő központok fele itt található, míg Ázsia összesen 70 százalékos részesedéssel bír. Kínán kívül a legaktívabb város Abu-Dzabi, Hanoi, Kuala Lumpur, Újdelhi és Sao Paolo - öt város három régióban.
    

Latin-Amerikában Brazília vezeti a fejlesztések listáját, de épülnek bevásárlóközpontok Mexikóban, Argentínában és Panamában is. Afrikában csak a Dél-Afrikai Köztársaságban van fejlett bevásárlóközpont-piac. Ám Afrika is változóban van, mivel új ingatlanok épülnek Marokkóban (Casablancában és Rabatban).
   

 Európában a fejlesztések főleg Törökországra és Oroszországra koncentrálódnak, ahol Isztambul és Szentpétervár a legaktívabb piac, de Moszkva, Nyizsnyij Novgorod, Ankara és Szamara szintén szerepel az első 50 között. Vannak fejlesztés alatt álló területek a fejlett piacokon is, mint például Brüsszelben, ahol a régóta fennálló szigorú építési engedélyeztetés miatt kicsi a kínálat, illetve Párizsban, ahol két új központ is épül, lassan betöltve a kevés megmaradt kiskereskedelmi "fehér foltot" a francia fővárosban.
    

A túl sok meglévő terület az egyik oka annak, hogy a fejlesztési aktivitás alacsony Nyugat-Európában, ennek ellenére számos piacon hiány van minőségi ingatlanból. A terület, típus és elhelyezkedés szerint a kereskedők által modernnek tartott területből kicsi a kínálat. A jövőbeni fejlesztési célok között továbbra is jelen lesz ezért a jelenlegi - akár a főutcákon, akár a bevásárlóközpontokban található - területek átépítése. Új központok építése a gazdasági helyzet javulásával várható.
    

Az Egyesült Államokban a felújítás és a bővítés évek óta felülmúlja az új ingatlanok fejlesztését. A kereskedők és a boltosok egyre inkább a legnagyobb és legjobb bevásárlóközpontokba igyekeznek, így csak a legjobb 150 központ vonz új befektetőket. A befektetések fele a bevásárlóközpontok legjobb 10 százalékába irányul. Más érett piacokhoz hasonlóan a fejlesztési aktivitás az amerikai piacon is a gazdasági fellendüléssel emelkedhet, de várhatóan nem a válság előtti szintekre.
    

A CBRE Group Inc. a 2011-es bevételi adatok alapján a világ legnagyobb kereskedelmi ingatlan-tanácsadó cége. A Fortune 500-ban és S&P 500-as listáján szereplő cég központja Los Angelesben található. A CBRE több mint 34 ezer embert foglalkoztat, a partnercégek alkalmazottait nem számolva. (MTI)


Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás:

Fizikai dolgozók órabére - íme a friss 2026-os adat

Az idei második negyedévben 2430 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 8,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 2240 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is nagyon hasonló ütemben emelkedtek a bérek: az RSM Hungary mintegy 800 középvezető esetében 2025 második negyedévéhez képest átlagosan 8,4 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2026. 07. 22. 16:00
Megosztás:

Tudta, hogy több ezer munkavállaló lehet megváltozott munkaképességű anélkül, hogy tudna róla?

A magyar lehetőségek jelentős része nem használja ki a mentett munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásában rejlőt, pedig sok esetben saját dolgozók között is vannak olyanok, akik jogosultak lennének erre a státuszra. A Workforce szerint egy rehabilitációs audit során az átvilágított munkavállalók átlagosan 1,5 százalékáról derül ki, hogy érintett, ami egyszerre jelenthet nagyobb biztonságot a munkavállalóknak és jelentős rehabilitációs hozzájárulást a munkáltatóknak.
2026. 07. 22. 15:00
Megosztás:

USDC stabilcoin fedezet: új korszak a kriptoderivatíváknál

Az USDC fokozatosan olyan szerepet tölt be a kriptoderivatívák piacán, amely korábban elsősorban a banki átutalásoknak, a készpénznek és az amerikai állampapíroknak jutott. A Coinbase International Exchange USDC-ben elszámolt határidős termékei, valamint a Marexhez hasonló hagyományos brókercégek digitális eszközök felé történő nyitása azt jelzi, hogy a stabilcoinok már nem csupán a kriptotőzsdék kereskedési eszközei: egyre inkább intézményi fedezeti instrumentumként is megjelennek.
2026. 07. 22. 14:00
Megosztás: