Biztos munkahelyekért tüntetett négy szakszervezet,

Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követelve együtt tüntetett május elsején négy szakszervezeti konföderáció, míg a Liga Szakszervezetek "Európa mi vagyunk" mottóval tartott ünnepséget.

Az együtt tüntető Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) elnökei a szakszervezeti érdekképviselet fontosságát hangsúlyozták. Rendezvényük fő jelszava ez volt: "Be a szakszervezetekbe!" Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke a tüntetőkhöz szólva azt mondta: "ha nem akarsz egyedül maradni a küzdelemben, és számítasz a közösség segítségére, akkor be a szakszervezetekbe!". Hangsúlyozta: "mi kimegyünk az utcára, ott leszünk a munkahelyeken".

 

Borsik János, az ASZSZ elnöke úgy fogalmazott: a kormány azt ígérte, egymillió új munkahelyet teremt tíz év alatt, ám ha a kabinet "még eredményes lesz egy kicsit", akkor a munkanélküliek száma közelíti majd az egymilliót. Elmondta: a júliusban életbe lépő új Munka törvénykönyve (Mt.), valamint az új adók mind a munkavállalókat sújtják, és a munkáltatóknak adnak szabad kezet. Az Mt. kapcsán Borsik János kiemelte: a rendszerváltás óta nem volt arra példa Magyarországon, hogy törvényi úton csökkentsék a kereseteket.

 

A kormány emellett "kőbe véste" az egykulcsos személyi jövedelemadót, amely 540 milliárd forint kiesést okozott a költségvetésben, miközben a munkavállalók 84 százaléka rosszul járt vele, és most újabb adókat akarnak kivetni. Varga László, a SZEF elnöke kiemelte: a kormány, utóbbi két évben hozott intézkedéseivel "még nem tette rabszolgájává a munkát, de már korlátozza a szabadságát". Elmondta, hogy a közszolgálati bérek évek óta változatlanok, és értékük húsz százalékát "megette" az infláció vagy az adórendszer.

 

Ő is kiemelte, hogy az új Mt. kiszolgáltatja a munkavállalókat a nagytőkének. Szerinte a "zsákutcás", érettségit nem adó új szakképzési rendszer pedig az élethosszig tartó tanulásra alkalmatlan fiatalok tízezreit bocsátja ki a munkapiacra. Kuti László, az ÉSZT elnöke azt mondta: "Elegünk van abból, hogy a gazdagoknak kedveznek, és közben a zsebünkben turkálnak, elegünk van abból, hogy oda a jövő, és hogy hülyének nézik a társadalmat" - mondta. Az elnök szerint követelni kell az emberhez méltó életet, nemcsak "nyomorúságosan vegetálni", hanem XXI. századi polgárhoz méltó életet élni, ehhez pedig munka és tisztességes fizetés kell. Pataky Péter szerint a modern adósrabszolgaság felé visz a kormány politikája, és a kabinet úgy alakította át a törvényeket, hogy lehetetlenné tegyék a kollektív fellépést.

 

A Munka törvénykönyvére utalva hangsúlyozta: "nem hagyjuk, hogy ez a törvény életbe lépjen a gyakorlatban, mert nem igaz, hogy megtehetnek velünk bármit". Hozzátette: "nem hajolunk meg a kormány előtt, amikor pár tízezer forintért robotoló közfoglalkoztatottal akarja kiváltani a munkások munkahelyét". A Liga Szakszervezetek elnöke szerint nincs mit ünnepelni az idei május elsején. Gaskó István a városligeti Május 1. emlékkőnél tartott beszédében hangsúlyozta: nagyon sok gondja van ma a magyar munkavállalóknak, szociális és gazdasági helyzetük egyaránt romlott. Az "Európa mi vagyunk" mottóval rendezett eseményen elmondta: sok olyan történt Magyarország 2004-es uniós csatlakozás óta, ami indokolttá, időszerűvé teszi ennek az üzenetnek a hirdetését.

 

Példaként említette az uniós zászlóégetést, valamint hogy "a kormány azt híreszteli, hogy az Európai Unió vezetése egy vidéki kóceráj vezetésére sem biztos, hogy alkalmas". Ennek a folyamatnak megálljt kell parancsolni - hangsúlyozta az elnök. A négy együtt tüntető szakszervezeti konföderáció délután fórumot tartott Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, Jávor Benedek, az LMP frakcióvezetője és Molnár Csaba, a DK képviselőcsoportjának vezetője részvételével. Mindhárom politikus egyetértett abban, hogy tisztes megélhetést adó, biztos munkahelyekre és többkulcsos személyi jövedelemadó rendszerre van szükség Magyarországon.

 

Mesterházy Attila elmondta, hogy az MSZP is valódi társadalmi egyeztetést, munkahelyi biztonságot, és - kormányra kerülése esetén az első intézkedések között - olyan új Munka törvénykönyvét (Mt.) szeretne, amelyet a szakszervezetekkel együttműködésben alkotna meg. Az MSZP frakcióvezetője úgy vélekedett, hogy a kormány gazdaságpolitikája nem növeli a munkahelyek számát, és nem hoz gazdasági növekedést sem, a mostani egykulcsos adórendszer pedig a gazdagoknak kedvez, ezért az MSZP egy igazságosabb, és a költségvetésnek plusz bevételt eredményező többkulcsos adórendszert támogatna. Jávor Benedek szerint a munka világát érintő intézkedések "katasztrofális irányba" mozdultak el, mind a munkahelyteremtés, és a munkavállalók biztonsága, mind a közszolgáltatások minősége, elérhetősége tekintetében.

 

Kifejtette: a kormány a jövedelem újraelosztás területén "egy teljesen perverz" modellt vezetett be, amely a szegényektől a gazdagok felé csoportosítja át a jövedelmeket. Molnár Csaba kifejtette: Magyarország és a munkavállalók legnagyobb problémája, hogy "elképesztő jogbizonytalanság" van, emellett a kormányzati politika alattvalóként tekint az emberekre, ráadásul a kormány gazdaságpolitikája - itt Ferge Zsuzsa szociológust idézte - "perverz újraelosztást" valósít meg. A politikus szerint a kormány lehetetlenné tette a munkavállalók számára, hogy ha jogsérelem éri őket, akkor azt orvosolni tudják. Ennek oka Molnár Csaba szerint, hogy mindkét védelmi hálót - a munkaügyi bíróságokat és a szakszervezeteket - leépíti a kormány. (MTI)

Márciusban csökkent a munkanélküliség Csehországban

Márciusban 5 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a februári 5,2 százalékról - közölte az országos munkaügyi hivatal pénteken Prágában.
2026. 04. 10. 14:00
Megosztás:

CZ nagy víziója: 5 éven belül eltűnhet a „kripto” szó – de a technológia mindenhol ott lesz

A kriptovaluták jövőjéről szóló diskurzus új irányt vett: Changpeng Zhao (CZ) szerint hamarosan eljuthatunk oda, hogy már nem is beszélünk „kriptóról” – egyszerűen csak használjuk. A Binance társalapítója szerint a blokklánc ugyanúgy beépülhet a mindennapokba, mint az internet, miközben az AI felgyorsíthatja ezt az átalakulást.
2026. 04. 10. 13:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt az intermodális fuvarozás Magyarországon

Több mint 114 százalékkal nőtt 2025-ben a magyarországi intermodális fuvarozás teljesítménye, miközben európai szinten inkább stagnálás vagy visszaesés volt jellemző - közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 13:00
Megosztás:

358 millió dollár áramlott Bitcoin ETF-ekbe – az Ethereum is erős, de nem tudta tartani a tempót

Április 9-én új lendületet kapott az intézményi kriptokereslet: a spot Bitcoin ETF-ekbe hatalmas, 358 millió dolláros tőke áramlott, miközben az Ethereum ETF-ek is pozitív mérleget zártak. A számok azonban egyértelműen azt mutatják, hogy a piac fókusza továbbra is a Bitcoin körül koncentrálódik.
2026. 04. 10. 12:00
Megosztás:

Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is

Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
2026. 04. 10. 11:30
Megosztás:

Április 20-ig kell befizetni a turizmusfejlesztési hozzájárulást

Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2026. 04. 10. 11:00
Megosztás:

Csökkentek az amerikai hozamok, gyengülő dollár segítette a régiós devizák erősödését

Nem sokáig tartott az Iránnal szembeni háború gyors lezárásával kapcsolatos optimizmus, a tűzszünetet nem tarották be a felek, így az energiahordozók árában bekövetkezett szerdai nagy esést tegnap már korrekció követte. A tíz éves amerikai hozam ugyanakkor kissé csökkent tegnap, benézett a 4,3%-os szint alá, miután a februári PCE infláció a várakozásoknak megfelelően emelkedett, de a negyedik negyedéves GDP-növekedést lefelé revideálták 0,5%-os évesített ütemre, egyre gyengébb adatok érkeznek az első negyedévről is és az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma is emelkedett. Az európai kötvényhozamok viszont felfelé korrigáltak a szerdai zuhanás után, a tíz éves német hozam 5 bázispontot közelítő mértékben emelkedett a 3%-os szintig. A gyenge amerikai adatok miatt tovább erősödött az euró és az EURUSD elérte az 1,17-es értéket.
2026. 04. 10. 10:30
Megosztás:

Pozitív hírekre emelkedni tudtak az amerikai piacok, a vártnak megfelelően alakult a core PCE mutató

A reggeli hangulatromlás az amerikai nyitásra már némiképp oldódott, a békülő hangulatú izraeli kijelentést követően pedig emelkedni tudtak az amerikai piacok: az S&P és a Dow 0,6%-kal, a Nasdaq 0,8%-kal zárt magasabban. A nem alapvető fogyasztási cikkek szektora erősödött, miután az Amazon vezérigazgatója, Andy Jassy közölte, hogy a vállalat felhőszolgáltatásain belül a mesterséges intelligencia-alapú szolgáltatások évesítettbevétele meghaladja a 15 milliárd dollárt, így az Amazon részvényei jelentős, 5,8%-os emelkedéssel zártak. A CoreWeave árfolyama 3,4%-kalemelkedett, miután a felhőinfrastruktúra-vállalat bejelentette a Meta Platforms-szalkötött, 21 milliárd dolláros felhőmegállapodásának bővítését, azonban a nyereséget korlátozta,hogy a cég 3 milliárd dollár értékű átváltható kötvénykibocsátást is bejelentett.
2026. 04. 10. 10:00
Megosztás:

A rendkívül törékeny tűzszünetre figyeltek a befektetők, csökkentek az európai piacok

A befektetők világszerte az ingatag lábakon álló amerikai-iráni tűzszünet fejleményeit figyelték, mely egy napon belül veszélybe került, miután Izrael szerint a megegyezés nem terjed ki Libanonra és a háború eddigi legintenzívebb légicsapásában részesítette Bejrútot, amely háromszáznál is több halottat eredményezett, napokkal a tervezett pakisztáni tárgyalásokat megelőzően. Válaszul Irán legfőbb vezetője megtorlást ígért az őt ért támadásokért, valamint a Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés „új szakaszba” léptetését helyezte kilátásba, amely így effektíve zárva maradt a szerdai megállapodás ellenére, a szokásos hajók mennyiségének 10%-a sem tudott átjutni. Ennek megfelelően mind az iráni, mind az amerikai fél azzal vádolta a másikat, hogy nem tartotta be a tűzszünetet, ugyanakkor a tegnapi nap végére az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy közvetlen tárgyalásokat kíván folytatni Bejrúttal.
2026. 04. 10. 09:30
Megosztás:

A változatlanság gyönyörködtet – nem módosult tavaly óta az adófajták száma

Ha az „alvó” reklámadó „újraaktiválását” nem számítjuk, akkor idén is ugyanannyi adófajtából táplálkozik a költségvetés, mint tavaly ilyenkor – szám szerint 52-ből. A nagy kép változatlansága mögött azonban most is egyaránt fellelhetők strukturális tendenciák és megmosolyogtató érdekességek is. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda összefoglalója.
2026. 04. 10. 09:00
Megosztás:

Fizetési módok összehasonlítása: Hol a legkisebb a tranzakciós költség az interneten?

Az online fizetések a modern e-kereskedelem alapjai. Ahogy az online áruk és szolgáltatások piaca nő, úgy nő azok súlya is. Majdnem kilencből kilenc európai már használt digitális fizetést legalább egyszer egy év alatt. Ez a növekedés még csak a kezdete.
2026. 04. 10. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint péntek reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 10. 08:00
Megosztás:

Görög agrárbotrány: rendszerhiba és kettős mérce az uniós politikában

A legújabb görög agrártámogatási botrány nem csupán egy nemzeti szintű korrupciós ügy, hanem az Európai Unió közös agrárpolitikájának (KAP) működését, ellenőrzési mechanizmusait és politikai következményeit is alapjaiban érintő fejlemény. A történtek ráadásul új megvilágításba helyezik az uniós jogállamisági mechanizmusok következetességét, különösen akkor, ha összevetjük a görög helyzetet más tagállamok – így Magyarország – esetével.
2026. 04. 10. 07:30
Megosztás:

Nagyot nőtt a számlanyitások száma és a kezelt lakossági vagyon is az MBH Befektetési Banknál 2025-ben

Az MBH Befektetési Bank 2025-ben tovább erősítette piaci pozícióját: közel 5%-kal bővült ügyfélköre, lakossági ügyfeleinek értékpapír-állománya pedig 17,6%-kal nőtt. A befektetési alapokban kezelt vagyon 37%-kal emelkedett az előző évi adatokhoz képest, ami közel kétszerese a piac átlagos növekedésének. Az év egyik meghatározó fejlesztése az online értékpapírszámla- és TBSZ-nyitási funkció elindítása volt, amely új szintre emelte az ügyfélkiszolgálást, és jelentősen hozzájárult a számlanyitások növekedéséhez. Az eredmények megerősítik a bank elkötelezettségét a stabil, hosszú távon is fenntartható növekedés mellett.
2026. 04. 10. 07:00
Megosztás:

Választások: Szoros eredménynél csak ekkor tudhatjuk meg, ki nyert

Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 10. 06:30
Megosztás:

Átadták az idei magyar állattenyésztésért és a magyar növénytermesztésért termék nagydíjakat

Az Agrofeed Kft. és a Bonafarm Bábolna Takarmány Kft. nyerte a 2026-os Magyar Állattenyésztésért Termék Nagydíjat, az idei Magyar Növénytermesztésért Termék Nagydíjat pedig a Humikal Agro Trade Kft. kapta.
2026. 04. 10. 05:30
Megosztás:

A Waberer’s International Nyrt. közgyűlése részvényenként 140 forintos osztalékról döntött

A Waberer’s International Nyrt. a csütörtökön Budapesten tartott éves rendes közgyűlésén törzsrészvényenként bruttó 140 forint osztalék kifizetéséről döntött - közölte a Waberer’s a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 10. 05:00
Megosztás:

Európa élmezőnyében a magyar régiók ingázásban

A közelmúltban publikálta a 2024-es európai ingázási statisztikáit az Eurostat, melyben arra keresték a választ, hogy az Európai Unió egyes NUTS2-es statisztikai régióiban (Az EU által használt területi felosztás, Magyarországon jelenleg nyolc ilyen van: Budapest, Pest, Közép-Dunántúl, Dunántúl, Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Dél-Alföld) a munkavállalók mekkora aránya utazik naponta a munkahelyére más településre, illetve külföldre. Az Eurostat adatai szerint az EU-ban összességében a munkavállaló korú, 15-64 év közöttiek 1,1%-a ingázik napi szinten külföldre, 6,6%-uk pedig az országon belül más régióba.
2026. 04. 10. 04:30
Megosztás:

Zárul az olló a régiós fővárosok lakásárai között, de többet kell dolgozni a lakásvásárláshoz

A napokban jelentek meg a KSH és az Eurostat legfrissebb adatai a 2025-ös évben végbement lakásárváltozásokról, ami alapján az is kirajzolódik, hogy mennyit kell dolgozni egy 50 négyzetméteres használt lakásért a régió fővárosaiban. Erre a kérdésre kereste a választ friss elemzésében az ingatlan.com. Budapest, Pozsony, Prága, Varsó és Bukarest átlagos négyzetméterárainak, valamint a fővárosokra jellemző nettó átlagfizetések alapján nagyon hasonló tendenciák figyelhetők meg a regionális fővárosok lakáspiacain.
2026. 04. 10. 04:00
Megosztás:

A tavaszi szünet után folytatja az észak-balatoni vonal karbantartását a MÁV

Az elő- és főszezonra történő felkészülés jegyében a tavaszi szünet után Szabadbattyán és Balatonfüred között a MÁV folytatja a komplex pályakarbantartásokat az észak-balatoni vonalon - közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtökön.
2026. 04. 10. 03:30
Megosztás: