Brüsszeli kommentárok a magyarországi választásokra

(MTI) - Üdvözölte a Fidesz és a KDNP első fordulóbeli, nagyarányú választási győzelmét Joseph Daul, az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportjának frakcióvezetője Brüsszelben hétfőn kiadott közleményében.

Az Európai Bizottság szóvivője azt jelezte, hogy a végrehajtó testület nem kívánja kommentálni az eredményeket. Rebecca Harms és Daniel Cohn-Bendit, az EP zöld frakciójának vezetői pedig üdvözölték, hogy bejutott az Országgyűlésbe a zöld kötődésű Lehet Más a Politika (LMP) is.

 

Daul álláspontja szerint "az eredmények világosan tükrözik, hogy a magyar polgárok, Orbán Viktor és egy erős Fidesz kormány vezetésével, készen állnak, hogy egy új korszakot kezdjenek. A rend, siker, fejlődés, gyarapodás és szolidaritás korszakát."

 

A kereszténydemokrata frakcióvezető szerint az 53 százalékos, "elsöprő mértékű támogatás az Európai Unióban is példátlan". Az "eredmény világos kinyilvánítása annak, hogy egy hazug, korrupt, sikertelen és gyenge kormányzás után, a magyar polgárok tisztességes, sikeres és erős kormányt akarnak" - emelte ki a frakcióvezető.

 

Joseph Daul úgy vélte: "Orbán Viktor személyes elkötelezettsége az európai értékek iránt, mint a demokrácia és a társadalmi szolidaritás, a biztosíték arra, hogy vezetésével Magyarország ismét erős és sikeres országgá válik. Egy olyan országgá, amely erősíti, nem pedig gyengíti Európát."

 

A szocialista kormány szerinte "nemcsak gazdasági recesszióba vezette az országot, hanem szociális feszültségeket gerjesztett, és megrendítette a társadalomnak a politikába vetett bizalmát is". A "szocialista és liberális politikusok felszínre kerülő korrupciós botrányai szintén bizonyítják, hogy a magyar politika teljes megújulásra szorul" - vélte a frakcióvezető.

 

Daul közleményében nem esik szó a Jobbik választási eredményéről. Pia Ahrenkilde Hansen, az Európai Bizottság vezető szóvivője - a testület szokásos napi sajtótájékoztatóján, kérdésre válaszolva - nem kívánta kommentálni a választási eredményt, azon belül a Jobbik térnyerését sem.

 

Emlékeztetett arra, hogy a voksolásból egy forduló még hátravan. Az EU végrehajtó szerve hagyományosan nem szokott nemzeti választásokat kommentálni, de ez alól tett már kivételt szélsőségességektől nem mentes pártok jó teljesítményének esetében, például az akkor még Jörg Haider vezette Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) 2000-es jó szereplésekor.

 

Ami a Zöldeket illeti, Harms és Cohn-Bendit úgy vélte, az LMP eredménye bátorító jele annak, hogy a zöld politika terjedőben van Közép- és Kelet-Európában, és a környezetvédelemmel mint központi kérdéssel kampányoló pártok állandó helyet tudnak biztosítani maguknak a politikai palettán. A térség valamennyi volt kommunista országát figyelembe véve eddig ez a legjobb eredmény, amit zöld párt elért - tették hozzá.

 

Reményüket fejezték ki, hogy ez a tendencia májusban a csehországi választásokon is folytatódik. Harmsék közleménye arról is véleményt nyilvánított, hogy a frakció szerint Magyarország nehéz utat választott. "A neoliberális Orbán Viktor győzelme, tetézve a rasszista és antiszemita jobboldal nem éppen üdvözlendő felemelkedésével, Európának éveken át fejtörést fog okozni" - fejtette ki a két zöld vezető.

Tőzsdére léphet a RedotPay stabilcoin szolgáltató? 1 milliárd dolláros amerikai IPO-ról szólnak a hírek

Egyre erősödnek azok az értesülések, amelyek szerint a hongkongi székhelyű stabilcoin-fizetési szolgáltató, a RedotPay amerikai tőzsdei bevezetést fontolgat, akár 1 milliárd dollárt meghaladó forrásbevonással. Hivatalos SEC-beadvány vagy vállalati megerősítés azonban egyelőre nem érhető el.
2026. 02. 24. 12:30
Megosztás:

Nagy Márton: tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét

"Tovább növeljük a magyar vállalkozások versenyképességét és exportteljesítményét!" - írta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter keddi Facebook-bejegyzésében, amelyben bejelentette, hogy 200 milliárd forinttal, azaz 700-ról 900 milliárd forintra emelik a Demján Sándor Programon belül elérhető és rendkívül népszerű EXIM konstrukciók keretösszegét.
2026. 02. 24. 12:00
Megosztás:

Koordinált támadás érte a Trump-családhoz kötődő WLFI stablecoinját – gyorsan visszaállt az USD1 árfolyama

Többfrontos piaci manipulációs kísérletet vert vissza a World Liberty Financial (WLFI) – állítja a projekt csapata. A támadók célja az USD1 stablecoin árfolyamának megingatása és a $WLFI token összeomlasztása volt, ám a protokoll védelmi mechanizmusai végül stabilizálták a helyzetet. A történet jól mutatja, milyen sérülékeny lehet a bizalom a kriptoszektorban – különösen extrém piaci félelem idején.
2026. 02. 24. 11:30
Megosztás:

Trump elnök hétvégi globális vámbejelentései, valamint az AI-átrendeződéssel kapcsolatos félelmek nyomán eladási hullám söpört végig hétfőn a Wall Streeten

A tengerentúli tőzsdéken is rossz volt a hangulat hétfőn, a Dow, az S&P500 és a Nasdaq Composite egyaránt 1%-ot meghaladó veszteséggel zárt. Az AI-okozta átrendeződésekkel kapcsolatos aggodalmak, valamint az amerikai Legfelső Bíróság vámokkal kapcsolatos pénteki határozata menekülésre késztette a befektetőket, miközben a vártnál nagyobb csökkenést jelző decemberi gyári megrendelések adat sem villanyozta fel a befektetőket. A vámokat elkaszáló bírósági döntés ismét megidézte Donald Trump kiszámíthatatlan kereskedelem-politikai kijelentéseit, melyek jelentős piaci volatilitást eredményeztek második elnöki ciklusának első évében.
2026. 02. 24. 11:00
Megosztás:

Visszaestek hétfőn a nyugat-európai részvénypiacok az ismét kiéleződő vámháború árnyékában

Rossz hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken azt követően, hogy ismét feléledt a piaci bizonytalanság az USA vámháborúja kapcsán, miután pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte Trump elnök országspecifikus vámrendeleteit, melyre válaszul Trump 10 majd 15%-os globális vámot vetett ki. A Stoxx600 0,5%-ot gyengült, a DAX 1,1%-ot csúszott vissza, a FTSE100 stagnált. A nap egyik legnagyobb vesztese a Novo Nordisk lett, a dán gyógyszergyártó 16,5%-ot zuhant miután új elhízás elleni gyógyszere, a CagriSema hatásában elmaradt a versenytárs Eli Lilly Tirzepatide nevű termékétől a legutóbbi vizsgálatok szerint. Ám az egészségügyi szektornál is nagyobbat esett hétfőn az ipar és a pénzügyi szolgáltatások is.
2026. 02. 24. 10:30
Megosztás:

A támogatott hitelre vásárló vevők vették át az irányítást az ingatlanpiacon - mit tapasztaltak az ingatlanközvetítők?

Rekordév volt a hitelezésben 2025, amikor a támogatott konstrukciók aránya és az átlagos hitelösszeg is látványosan megugrott. Az ingatlanközvetítők pedig azt érzékelték az év utolsó hónapjaiban, hogy szinte mindenki Otthon Statra akar vásárolni.
2026. 02. 24. 09:30
Megosztás:

Hány forint egy euró így kedd reggelre?

Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 24. 09:00
Megosztás:

Bitcoin határidős piac: a long/short arányok óvatos, enyhén medvés hangulatról árulkodnak

A globális kriptoderivatív piacokon visszafogott, de annál beszédesebb mozgások voltak megfigyelhetők az elmúlt 24 órában. A Bitcoin örökös határidős (perpetual futures) kontraktusainál a long és short pozíciók aránya a három legnagyobb derivatív tőzsdén közel teljes egyensúlyt mutat, ám enyhe short túlsúly rajzolódik ki. Ez az állapot fokozott óvatosságot jelez mind az intézményi, mind a lakossági kereskedők részéről a továbbra is volatilis piaci környezetben.
2026. 02. 24. 08:30
Megosztás:

Egészségügyi intézményt fejlesztenek több mint 600 millió forintból Békéscsabán

Felújítják több mint 600 millió forintból Békéscsabán a Lencsési városrészen található orvosi rendelőt - közölte az önkormányzat.
2026. 02. 24. 08:00
Megosztás:

Történelmi csúcsra ugrott a régiós M&A befektetők aránya 2025-ben

A Forvis Mazars és a Mergermarket most kiadott befektetői jelentése szerint a közép- és kelet-európai (KKE) régió M&A-piaca 2025-ben a globális bizonytalanságok – az amerikai vámfeszültségek és az orosz–ukrán háború – ellenére is erős, értékalapú teljesítményt nyújtott.
2026. 02. 24. 07:30
Megosztás:

Az Európai Unió újabb nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listájára

Az Európai Unió Külügyek Tanácsa további nyolc orosz személyt vett fel a szankciós listára súlyos emberi jogi jogsértések, a civil társadalom és a demokratikus ellenzék elnyomása, valamint a demokrácia és a jogállamiság aláásása miatt - közölte hétfőn a brüsszeli testület.
2026. 02. 24. 06:30
Megosztás:

Megjelenik a magyarországi autópiacon a kínai Geely márka

Újabb kínai márka jelenik meg a magyarországi újautó-piacon: a Geely modellek értékesítése a tervek szerint márciusban-áprilisban indul el a kereskedéseknél - jelentette be a magyarországi importőr, a Geely Hungary hétfőn.
2026. 02. 24. 06:00
Megosztás:

Firenze városa áprilistól betiltja a bérelhető elektromos rollereket

Firenze önkormányzata bejelentette, hogy április elsejétől betiltja az elektromos rollerek bérlését a gyalogosok biztonsága védelmében, valamint a kétkerekű járművek egyre szabálytalanabb parkolása miatt.
2026. 02. 24. 05:30
Megosztás:

Optimalizálja hazai gyártási kapacitásait a Green Factory

A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítva a partnerek folyamatos és zavartalan kiszolgálását.
2026. 02. 24. 05:00
Megosztás:

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói

Negyedik egymást követő évben kapnak eredményrészesedést a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár dolgozói - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 04:30
Megosztás:

Az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelem új irányai

Az SZTE Gyógyszerésztudományi Kar Klinikai Gyógyszerészeti Intézete a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból biztosított 95 877 236 Ft támogatásával a 2019-2.1.7-ERA-NET-2022-00056 azonosítószámú „Az antibiotikum stewardship beavatkozások "egy egészség" irányítása” c. projekt keretében egy nagy nemzetközi kutatási projektben vizsgálta, hogyan érvényesül az „Egy Egészség” (One Health) megközelítés az antimikrobiális rezisztencia (AMR) megfékezésében.
2026. 02. 24. 04:00
Megosztás:

Újabb négymilliárd forint a távfűtött otthonok korszerűsítésére

A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 24. 03:30
Megosztás:

Határozatképtelen volt az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülés

Határozatképtelenség miatt csak napirend előtti felszólalások hangzottak el a parlament hétfő esti rendkívüli ülésén, amelyet az MSZP kezdeményezett a gödi Samsung-gyárban felmerült szabálytalanságokkal kapcsolatban, illetve az akkumulátorgyártó és -feldolgozó vegyi üzemek azonnali ellenőrzését sürgetve. A napirend elfogadására 18 képviselő igennel, egy pedig nemmel szavazott, míg egy képviselő tartózkodott.
2026. 02. 24. 03:00
Megosztás:

Adathalász e-mailben élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Adathalász e-mailben csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár (MÁK) nevével - közölte a MÁK hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 24. 02:30
Megosztás:

Most kiszámolhatod, mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest

Gondoltál már arra, hogy okosabb vagy-e az átlag magyarnál, vagy csak annak hiszed magad? Netán gyakran érzed úgy, hogy „kilógsz a sorból” – akár pozitív, akár negatív értelemben? Most végre nem érzésekre, hanem számokra támaszkodhatsz.
2026. 02. 24. 02:00
Megosztás: