Búcsút inthetnek korábbi jövedelmezőségüknek a hazai bankok - KPMG

Az idén várhatóan tovább romlik a magyar bankrendszer portfóliója, az év közepén érheti el mélypontját. A banki jövedelmezőség fokozatosan javulni fog, de a korábbi aranykor már nem tér vissza - mondta Simonyi Tamás, a KPMG közép-kelet európai pénzintézeti tranzakciókért felelős vezetője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)

Simonyi Tamás szerint "szerencse a szerencsétlenségben", hogy a magyar állam nem tudott pénzt pumpálni a gazdaságba, így, ha kényszerűségből is, már megtette azokat a lépéseket, amelyekkel a nyugati kormányok ezután néznek szembe. Ezt a befektetők értékelik is - tette hozzá. A pénzügyi válságról szólva úgy vélekedett: "gazdasági kőkorszakot úszott meg a világ", s az államoknak mindenképpen be kellett avatkozniuk, különben a fizetési rendszer összeomlott volna, s mérhetetlen mennyiségű betét- és számlapénz tűnt volna el.

 

A világ bankjainak vesztesége 4 ezer milliárd dollárra rúg. A céltartalékként elkönyvelendő veszteség ezen belül mintegy 700 milliárd dollár, aminek a bankok a felét mutatták ki a múlt évig, a többit az idén képezik meg - ismertette. Európa top 50 bankcsoportjánál 2009 végére 180 milliárd euró a céltartalék előrejelzés. A csoport kockázattal súlyozott átlagos tőkemegfelelése 6,7 százalék a top 50-nél a jelentős részvénykibocsátás után. Az európai top 50 ötöde veszteséges volt 2009 első félévében.

 

A közép-kelet-európai bankok megmenekülésében Simonyi szerint nagy szerepe volt annak, hogy a külföldi anyabankok kiálltak leánycégeik mellett. Hozzátette: ha magukra hagyták volna őket, az jelentős reputációvesztéssel járt volna. A térségben még mindig romlanak a portfóliók, a mélypont 2010 közepére várható - mondta. A nem fizető ügyfelek aránya Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban 8-12 százalék, Bulgáriában és Romániában 15-20, Oroszországban 25-30 (most 17), Ukrajnában 35-45 (most 33) százalék lehet.

 

Úgy vélekedett, sok banknál tőkepótlásra lesz szükség. "Minél keletebbre megyünk, annál nagyobbak a veszteségek" - jelentette ki. Simonyi Tamás a kedvező változások között említette, hogy az elmúlt háromnegyed évben újraéledt a bankközi piac, s már nem az államilag garantált refinanszírozás az olcsóbb. A nyár végén pedig megindult a részvénykibocsátás is - igaz, 30-40 százalékos diszkonttal -, s megkezdődött az állami pénzek visszafizetése.

 

A szakértő ismertette: vannak olyan bankok, amelyek megfelelő áron kiszállnának egy-egy piacról, de nem nagyon vannak befektetők. S vannak "kényszerkivonulók" is, akik a szabályozásnak nem tudnak megfelelni. Úgy vélekedett, hogy az átrendeződések során szerephez juthatnak majd a helyi vállalkozások is, például Magyarországon erre volt is példa (a WestLB Hungáriát a Wallis Befektetési Zrt. vásárolta meg). Nemsokára hasonló bejelentésre kerülhet sor egy olyan tranzakcióról, amely a KPMG közreműködésével valósul meg - tette hozzá.


Fontos pillanatok a vendéglátásban: a hatékony higiéniai megoldások szerepe

Gondolt már arra, hogy egy vendéglátóipari egység sikere gyakran az apróbb részleteken múlik? Akár étterem, szálloda, akár egy catering-vállalkozás, mindegyik kénytelen szembenézni azzal, hogy mennyire precízen követik a higiéniai elvárásokat. A tisztaság nemcsak követelmény, hanem a zökkenőmentes működés alapja is.
2026. 05. 19. 15:30
Megosztás:

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat

Elbocsátja háromszáz romániai dolgozóját a Telus kanadai informatikai vállalat - írta az economedia.ro a cég szolgálati közleménye alapján.
2026. 05. 19. 15:00
Megosztás:

Melegebb időt, szárazabb nyarakat hoz a klímaváltozás a Kárpát-medencébe

A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett keddi szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghajlatváltozás Multidiszciplináris Nemzeti Laboratóriumban végzett kutatási eredményeikről.
2026. 05. 19. 14:30
Megosztás:

Az ANY Biztonsági Nyomda törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. törzsrészvényei után bruttó 503 forint osztalékot fizet, az osztalékfizetés kezdő időpontja július 15. - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 19. 14:00
Megosztás:

Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak

Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran ösztönöznek minket arra, hogy különleges ajándékokkal fejezzük ki szeretetünket és elismerésünket egymás iránt. Vajon mitől lesz egy ajándék igazán emlékezetes?
2026. 05. 19. 13:30
Megosztás:

Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók

A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú átalakulás mellett. Ennek során a fegyelmezett, profitábilis működésre, a mesterséges intelligenciára (MI) és a stratégiai tranzakciókra helyeznek kiemelt fókuszt – derül ki az EY‑Parthenon friss, 21 ország 1200 vezérigazgatójának megkérdezésével készült nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a döntéshozók már nem várnak a gazdasági stabilitás visszatérésére, tudatosan számolnak az állandó változással stratégiájuk kidolgozása során.
2026. 05. 19. 13:00
Megosztás:

Likviditási csapdában a WLFI-kincstár: az AI Financial szerint kérdéses, túléli-e az évet

Komoly figyelmeztetés érkezett a World Liberty Financialhez köthető AI Financial legfrissebb SEC-beadványából. A korábban Alt5 Sigma néven ismert vállalat több százmillió dollárnyi WLFI tokent tart a mérlegében, ám ezekhez egyelőre nem tud szabadon hozzányúlni. Miközben a tokenkészlet értéke jelentősen visszaesett, a cég készpénzállománya szűkös, működési veszteségei pedig már a fennmaradását is kérdésessé teszik.
2026. 05. 19. 12:30
Megosztás:

A pergolák előnyei: árnyék, esztétika és privát szféra

Ki ne szeretné kihasználni a kert vagy a terasz nyújtotta lehetőséget? A megfelelő kerti elemek alkalmazásával olyan kényelmes pihenőhelyet alakíthatunk ki, ami stílusos megjelenést kölcsönöz otthonunknak. A lamellás pergola kiemelkedő választás, amely nagyszerű módon teremti meg az árnyékolást, esztétikai látványnak sem utolsó, és a privát tér megteremtését is lehetővé teszi.
2026. 05. 19. 12:00
Megosztás:

Csökken az inflációérzet a fiataloknál, jövőre már alig számítanak drágulásra

A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt, vagyis az árérzetük továbbra is jóval magasabb a hivatalos inflációnál a K&H ifjúsági index felmérés szerint. A fiatalok negyede 5–10 százalékos, 18 százaléka 11–14 százalékos, 15 százaléka pedig 15–19 százalékos drágulást érzékelt, miközben 14 százalék nem tudott becslést adni. A jövőre vonatkozó várakozások egyre visszafogottabbak: bár 42 százalék továbbra is áremelkedésre számít, de negyedük már változatlanságot, 22 százalékuk pedig egyenesen árcsökkenést vár.
2026. 05. 19. 11:30
Megosztás:

Nem erősödtek tovább számottevően a kamatemelési várakozások, a hosszú hozamok a fejlett kötvénypiacokon pénteki szintjük közelében maradtak

Jelentős emelkedéssel kezdtek hétfőn az olajárak, ugyanakkor számottevő volatilitás jellemezte a kereskedést a nyersolaj piacán.
2026. 05. 19. 11:00
Megosztás:

Tovább esik a Nasdaq, számottevő nyomás a technológiai szektoron az emelkedő hozamkörnyezetben

Az iráni helyzettel kapcsolatban nem történt előrelépés, a pénteki lefordulás után továbbra is többnyire nyomott volt a hangulat a tengerentúli tőzsdéken. A Dow 0,3%-ot emelkedett, az S&P500 néhány pontot veszített, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os mínuszban zárt.
2026. 05. 19. 10:30
Megosztás:

Tokenizált részvény jelentése, fogalma és értelmezése: hogyan kapcsolódik össze a tőzsde és a blokklánc világa?

A tokenizált részvény az egyik legizgalmasabb híd a hagyományos pénzügyi piacok és a kriptovaluták világa között. Egyszerűen fogalmazva: egy részvényhez kapcsolódó digitális tokenről van szó, amely blokkláncon létezik, és valamilyen módon egy valódi tőzsdei részvény árfolyamát vagy gazdasági értékét követi.
2026. 05. 19. 10:00
Megosztás:

Kedvező hangulatban indult a hét az európai tőzsdéken

A pénteki visszaesést követően kisebb emelkedéssel indult a hét a vezető nyugat-európai tőzsdéken: a Stoxx600 0,5%-kal kúszott feljebb, a DAX 1,3, a FTSE100 1,0, a CAC40 pedig 0,6%-os pluszban zárt a volatilis hétfői kereskedést követően. Ezúttal az olasz benchmark lógott ki a sorból, mely 0,9%-os csökkenéssel alulteljesítő volt.
2026. 05. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel kedd reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 19. 09:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter június 30-ig vizsgálja felül a 2026. évi költségvetést

A kormány megállapítja, hogy Magyarország 2026. évi központi költségvetésének tényleges helyzete átláthatatlan, ezért elrendeli annak teljes körű és soron kívüli felülvizsgálatát - tartalmazza a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent kormányhatározat.
2026. 05. 19. 08:00
Megosztás:

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás államfő, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg hétfőn.
2026. 05. 19. 07:30
Megosztás:

Kivárnak a vevők Budapest két népszerű kerületében is, egyre nőnek az alkuk

Az Otthon Start program még életben tartja az ingatlanpiacot, de a korábbi lendület már eltűnt, és a túlárazott lakások gyakorlatilag eladhatatlanná váltak. Változás legkorábban csak őszre várható a szakértő szerint.
2026. 05. 19. 06:30
Megosztás:

Ami nem öl meg, exportképessé tesz? Miért lehetnek versenyképesebbek külföldön a magyar webshopok

A magyar e-kereskedők régiós versenytársaiknál jóval nehezebb szabályozási és költségkörnyezetben működnek, mégis éppen ez teheti őket nemzetközileg is versenyképessé. A Shoprenter szerint a sikeres hazai webshopok számára a külföldi terjeszkedés egyre inkább stratégiai szükségszerűséggé válik.
2026. 05. 19. 06:00
Megosztás:

Hogyan lehet összehasonlítani a különböző munkák értékét?

Bár sokan hallottak már az elvileg 2026. június 7-étől alkalmazandó Bértranszparencia irányelvről, érdemes megismerkedni azokkal a gyakorlati módszerekkel is, amelyek valóban összehasonlíthatóvá teszik a különböző munkaköröket.
2026. 05. 19. 05:30
Megosztás:

150 millió forintért kelt el Vaszary János színpompás remekműve

Száguldottak a tételek a Virág Judit Galéria árverésén, úgy tűnt, hogy a gyűjtők csak erre az estére vártak. Egyes művek valósággal szárnyakat kaptak, sorra érkeztek a becsérték feletti licitek a festményekre és a Zsolnay remekművekre. Az aukció legjobban várt tétele, Vaszary János tengerparti képe a kikiáltási árat megduplázva, 150 millió forintért kelt el, egy Zsolnay váza pedig világrekordhoz közeli összegen, 26 millió forintért talált új tulajdonosra. A “magyar Picasso”, Szobotka Imre egyik korai festményéért 44 millió forintot fizettek.
2026. 05. 19. 05:00
Megosztás: